Mik ketten

Vöröslő alkonyon sétálgattunk mi ketten,
őrzőink voltak az angyalok az égen.
A tenger háborgott mikor ránk nézett,
s a szelek is hevesen nyargaltak melletted.

Éjszaka a tábortűz mellett ültünk mi ketten,
s a tűz apró szikrái is irigykedtek,
mikor kézenfogva a farönkön ülve,
egymásra néztünk mi ketten.

Minden csodás volt és szívetmelengető,
de egy nap ez már nem volt ily kecsegtető.
Kerestelek téged mindenhol,s mikor megtaláltalak
ott feküdtél árván, a friss homok karjában.

ajkad kék volt, s szemed beesett,
hideg volt tested, akár a jéverem.
Rádnéztem, és a könnyem is kicsordult,
De kacagott a tenger,és minden habja rádborukt.

A szelek is boldogok, amiért itt hagytál,
de a szívemben nagy űrt kavartál,
s a tűz szikrái sem pattognak oly hevesen,
mint mikor régen ültünk a farönkön mi kettesben