Megéri?

Egyedül sétálok a tengerparton
Becsukott szemmel,már szinte vakon.
Gondolkodom arról,hogy milyen az élet
Lehunyt szemmel járva a messzeséget.
Így nem látom meg,amit máskor igen,
A sötét felhőket a tiszta kék égen.
Nem hiáb vagyok itt ezen a helyen,
Egy srác az,ki ideűzte lelkem.
Súlyos döntés az,mit ma kell hoznom
Élet,s szenvedés,vagy halál a gondom.
Ha maradok,változni mégis mi fog?
Ha elmegyek,vajon valaki hiányolni fog?
Három éve halogatom ezt az ügyet,
Eddig nem találtam megoldást,mit tegyek?
Ha valaha is egyszer megértené azt
Bárki,aki ismer,hogy mi aggaszt
Nem kéne sose szóra nyitni a szám,
Csak kisírnám a szemem az ő vállán.
De mivel nem él olyan ember,ki érti
Hogy működik szívem,s amit tesz,mért teszi?
Kegyvesztett lettem,a sors nem szeret,
Nem pártolja életem,de főleg szerelmemet.
Döntöttem,így kinyitom kisírt szemem,
Szenvedésemnek most mindörökre véget vetek.
Lélekben békét kötök ellenségeimmel,
Megbánom bűneim utoljára még egyszer.
Elindulok a vízhez a nyugalom partján,
Ugrok a hullámok közé,hol a halál vár rám.
Utolsó kép,mit látok,az Ő képe
A habok elnyelnek,s én nem teszek ellene
Elmerülök,így hajam körüllebeg,
Lefesti azt a tájat,ahová megyek.
Mint mondják,a remény utoljára hal meg,
Most is így van,csak még kiolt egy emberi életet.
Az öngyilkosság bűn,s lelkem itt ragad,
Hagytam magam után elvarratlan szálakat.
És mert ezeket más nem fejezi be
Itt ragadok e világban talán örökre.
Az eddig festett kép hirtelen felbomlik,
Hajam megint a vállamra omlik.
Kísértet lettem az idők végezetéig...
A kín sem szűnt meg,ezt még ők is érzik.
Értelmetlen halál,hisz semmi sem változott,
Csak egyetlen tény: az,hogy halott vagyok!