magával ránt...

Magával ránt a sötétség ,
Valami mit meg nem érthetek ,
Ösztönöm , mi hajt , tudod ,
És hogy nélküled nem élhetek .
Te voltál az életem szerelme ,
S én a tiéd , édes harmoniában .
Már nem az vagy, aki voltál ,
A pokol sugárzik szemeidbol ...
Csak érzem , hogy bun a titkos csók ,
Érintésedtol élo vagyok megint .
De hiába csókolom le remego
ajkaidról édes , bunös véred ,
én nem lehetek az megint , ki voltam ...
Halálos ölelésemben túlságosan
Gyenge lettél ... törékeny ...
De belül - még érzem -, hogy lobog
benned a tuz , amit szerettem ...
Most gyulölsz , bár megmentettelek
A haláltól , mitol rettegtél ...
Új életet adtam neked , hol velem lehetsz ,
Te mégis - talán miattam ? - szenvedtél ...
Nem számít . Semmi . Együtt dobog szívünk .
Ajkadon véred s vérem , enyém lettél
szemedbol viszont eltunt a szerelem .
Ami maradt , már csak gyulölet .