Lee-Anna

Egyszer régen, sok sok éve

Tengerpartnak szép vidékén

Élt egy szűz, ismerned kelle,

Lee-Annának hívtam én

És tudod, hogy szeretett e szende

És viszont szerettem én.



Ifjkorunkat éltük ott,

Tengerpartnak szép vidékén,

De szívünk oly vágyat hordott -

Annáé és az enyém - ,

Hogy megkívánta azt tőlünk

Az egész ég és minden poklok.



Ezért történt oly réges rég

Hogy tengerpart hűs vidékén

Elomlott a gyilkos szél

És Annácskát, ki égi szép

Koporsóba fektették,

Hogy ne vethesse rám két szemét

És ott hagyta őt az úri nép

Hol tengerpartnak vidéke szép.



Irigyelt a sok szeráf

(féloly boldog kóceráj)

Ezért vitte hát el Annát

Tengerpartról az éji szél

Ezért hűlt meg kicsi drágám

Tengerpartnak szép vidékén.



De szerelmünk több volt, mint fogalma

Nálunk régebb élteknek-

Vagy már sokkal bölcsebbnek-

És sem a felhők angyala

Vagy patásoknak rút hada

Kik lenn élnek alján a tengernek

Tőle el nem tépik lelkemet.



Anélkül a Hold fel nem kél, hogy álmot ne hozna a szél

A szépséges szép Annáról,

Csillag ha ragyog, szemsugáriban benne vagyok

A szépséges szép Annának

Így, mint holtéj-áradat maga mellé vár a hab;

Benne kedvesem - én szívem - éltem tied: rab.

Vársz a koporsó örök éjén

A hallgatózó tenger mélyén.