Lány, rideg árnyak közt

Az erdőben barangolt
Egy űzött szívű lány
Arca csupa kétség
Kérdés és talány.

Otthonától elűzte
A vad oroszlán
Társa, az egyetlen
A komor magány.

Űzött vadként rohant,
Futott csak futott
Míg végül egy tükör sima,
Fényes tóhoz jutott.

Megállt hogy pihenjen
Lefeküdt partjára
Elmélázva gondolt
Keserű múltjára.

A tükör sima tavat
Ekkor hullámok lepték el
És három gyönyörű
Sellőlány bukott fel.

Mosolyogtak rá,
Kérdezték nevét
És megfogták
Hideg, fehér kezét.

A tóba vezették
Húzták maguk után
És ő követte őket,
A sellőket sután.

Úszott egyre, egyre
A vízi tündék nyomán
S velük együtt nevette
A halakat, bután.

Ment utánuk
Kacagva, nevetve
De lelke mélyén belül
Kétségtől remegve.

Tudta jól hogy őt is,
Mint halat
Neveti a három
Gyönyörű szép alak.

De csak úszott tovább
Nem is nézett hátra
Elvakította
Képzelt boldogsága.

De lassan, lassan
A kétségek megölték
Nem hagyhatta tovább
Hogy habok közt vergődjék.

Látta már a sellők
Igaz énjét
Tudta annak álcája csupán,
A szépség.

Épp mielőtt a hullámok
Elnyelték örökre
Kijutott a vízből
Magán szörnyülködve.

Keserves magányban
Üldögélt a parton
Nem érzett elég erőt
Hogy tovább kitartson.

Ekkor egy tündér alak
Jelent meg előtte
Rámosolygott
És magához ölelte.

Táncba vitte őt
A magányos lányt
Kinek egyetlen társa volt addig
Kétség és magány.

Mellette a lány
Megértette
Útjába szenvedést
A sors miért tette.

Halott sápadt arca
Lassan kipirult
A tánc örömétől
Lelke kivirult.

De valamilyen honvágy
Egyre, egyre űzte
Vissza kellett térjen
A három tündéhez ki fűzte.

Visszament a tóhoz
Ha nem is magától
És megbocsátást kért
A tó minden halától.

A halak közt volt
Ki kinevette
De volt néhány hal
Ki megszerette.

Boldog lett a lány
Hogy volt már társa
Hogy kétségek közt
Nincs több vívódása.

Így élte életét
A tündérrel, halakkal
S az őt kísértő
Múltbéli alakkal.

Az oroszlánnal, szörnnyel
Ki kétségekbe űzte
S kinek tetteit
Oly sokáig tűrte.

Ki elől menekült
A sok csalódásba
Rideg, reménytelen
Baljós éjszakába.

De kedvét többé a szörny
Le nem törte
És lelke mélyén az örömöt
El nem törölte.

A reménysugara
Átjárta a lelkét
Nem hagyta többet hogy bántsák
Kétszínű lepkék.