Képzelet

Az eső kopogása az ablakon
- mint bús ütem - kíséri dallamom,
mely tollam végén reszketve ébred,
ahogy a képzelet tűnődő- messze réved.

Aranyló tengerpartok sóhajos homokján,
hol sétál egy bájos tündér- alak tán,
s a csillagok a sápadt égen ülnek
gondolataim világokat szülnek.

Mert költő, kiben maradt egy csepp gyermek,
s még látja, mi rejtett a szemnek;
hol a fáradt szív közönnyel elhalad,
ő - mint szárnyaló Pegazus - oly szabad.