Fekete bársonyát teríti az éj
Hófehér, meztelen lábad elébe,
Huncutul kapkod a hold is feléd,
Hogy kacér mosolyodat elérje.
Halálba játszik a vén üstökös,
Imént hullt le a kertekbe oda.
Vagy csupán úgy tűnt - eszmélek rá -,
S szállt el a csillagok közt tova.
Lehunyom szemem, kívánságom rejtve,
Ragyog a retinán ezer gondolat.
De valami ráégett mélyen még egykor,
S kirajzolódni vélem az arcodat.
Mely még az előbb.. ó, hisz hová tűnt el?
Ennyi volt csupán a kedves látomás.
Elhaló hangod a távolból cirógat,
És nem tudhatja meg soha, senki más...
nem dallam az, amit "hallani", márcsak azért sem, mert dallamhoz ritmus is tartozna, ami pedig nincs! Nem dallam az, hanem a mű hangulata és ábrázolásmódja ki-kinek zenei ízlése alapján belső hangokat csal elő. Nekem hegedű szól basszusgitár kísérettel... ez a hatás azért már a művészet határait feszegeti.