Szememből bambán nézek a világba, de nem látok ki rajta, hiszen valami nagyon fura érzés kerített hatalmába.
Keresem rá a szavakat, mégsem találom; vagy nagyon is tudom mi ez, csak éppen nem vállalom!?
Azt tudom, hogy nem villámcsapásként tört rám hirtelen, hanem sokáig parázsként perzselt, míg nem lángba borította szívemet.
Volt egy pillanat, mikor Rád néztem, szemed tükrében elmerültem, és süllyedni kezdtem, mint egy darab kő a tenger kékjében.
Mikor kezeddel megérintetted a bőrömet, egyszerre a hátamon hideg futkosott, és belül forróság öntött el.
Ha beszélsz hozzám, mintha kis éji szerenádot hallanék, akár egy gavallér ifjútól, kinek a szíve csak a lányért hallat szerelmes zenét.
Egyszer csak megcsókolod forróságtól duzzadt ajkam, mely érzés nem akárhonnan jön, hisz a szívem mélyéről fakad.
Ha eszembe jutsz, ilyenkor kicsit mindig elszomorodom, hiszen így a védőfalat körülötted lerombolom.
Hiába a karnyújtásnyi távolság, sosem érhetlek el igazán, mert valamikor régen már lecsapott rád egy másik lány.
Akárcsak egy tiltott gyümölcs, melyre a fogam fáj, gyönyörűen megérett, már csak egy harapásra vár.
De eme gyümölcs valaki más fáján termett, melyet, ha nehezemre is esik, de ellopni már nem lehet.
Bár leszakíthatnám róla, de nem tehetem, hiszen a fa így szép, így teljes, melytől az életerőt kapja.
Miért ennyire kegyetlen az élet, ha az ember szerelmes, be kell húzni a kéziféket?!
Mindig csak álmodozik, csak vágyakozik, miközben a zord valóság vele játszadozik.
De nem!! Mégsem fogok búslakodni! Mert ilyenkor mindig csak egyre fogok gondolni!
Azért léteznek az álmaink, hogy ott válhassanak valóra elérhetetlen vágyaink.
A képzelet és a fantázia határtalan, s én irányítom, senki sem avatkozhat bele, csak ha már nem bírom.
Mikor nappal, ha már nem leszel velem, akkor alig várom az éjszakát, hogy ott újra foghasd a kezem.
Miközben álmaidat éjjel könnyek között védtem, reggel nélkülem ébredsz, és tovább folytatódik ez a csodaszép élet.
Ez egy beteljesületlen szerelem… De ne keseredj el, hiszen így van ez rendben…
Ha nem akarsz lemaradni:
Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!
Legfrissebb történetek:
2025-06-20
|
Horror
László a párja mögé ment. Megemelte Kata hajlékony testét, és ráhúzta a formás fenekét a merev...
2025-06-19
|
Történetek
Ez az én nudista sztorim, és nagyon nem bántam meg.
2025-06-17
|
Novella
Megírták: az emberiség ki fog pusztulni...<br />
Bár a helyesírásellenőrzőm nulla hibát jelzett,...
2025-06-13
|
Horror
A fiúk merevedése és a lányok nedvesedése jelezte, hogy a kezdeti sokk ellenére nincs ellenükre...
2025-06-12
|
Egyéb
Ez egy nem túl erotikus de számomra meghatározó story<br />
Építő kritikát elfogadok hogy...
Friss hozzászólások
Legnépszerűbb írások:
2010-09-23
|
Egyéb
Barbara, Kedves!<br />
A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Hasonló versek
Mi a fájdalom s a bánat mikor szeretsz?
Beküldte: Anonymous ,
2004-02-17 00:00:00
|
Szerelmes
1 Év amíg rád vártam,
1 Hónap mire rádtaláltam,
1 Hét még igazán szenvedtem,
1 Nap mikor csak a szavakat kerestem...
1 Hónap mire rádtaláltam,
1 Hét még igazán szenvedtem,
1 Nap mikor csak a szavakat kerestem...
Hozzászólások