Hittem a mesékben

Hideg volt, sötét
És látszott a lehelet.
Veled akartam lenni,
De tudtam, hogy nem lehet.

Mentem, amerre vitt az út
S nem törődtem azzal,
Hogy a szél merről fújt.
Fáztam. Jól esett,
Mert belül a düh égetett.

Végig arra gondoltam,
Ahogy azt a kurvát csókoltad...
Egy parkhoz értem
Ott a padra leültem.

Észre vettem, hogy hajnalodik,
De tudtam... a bál ettől még folytatódik.
Magam előtt láttam, ahogy az a céda felkacag
Valahányszor kezed a hátán végig szalad.

Lépteket hallok, a ködtől nem látok.
Érzem, hogy valaki jön,
De valahogy nem bánom.

Lehajtom fejem,
S tovább szenvedek.
De e szavakra felnézek:
„Viktória, én téged szeretlek”...

Hát igen, ez volt az álmom,
Ezt reméltem.
De azon a hajnalon jöttem rá:
Szőke herceg már rég nincsen.

-TIARA-