Hallgatok

Nincs semmim, mit neked adhatnék,
Nincs létem, hogy érted élhetnék.
Ha volna még bármim, azt is te bírnád,
De szívem már régen elrablád.

Ha csak egy kis csücskét is magaménak tudhatnám,
Hiába tiéd a többi része, én azt is neked adnám.
Tied már a szívem, tied már a lelkem,
Tied az életem, tied volt mindenem.

Kezedbe helyeztem lelkem, létem,
De te elejtetted azt, bár érted éltem.
Vagy kígyó vagy tán, kinek nincsen karja,
S életem ily lassan hullt alá a porba?

Nem, nem lehetsz, bár mérged még elmémben csepeg,
S temiattad a könny mind arcomról lepereg.
Mondd, miért, miért lett így vége?!
Mondd el! Esküdj meg a földre! Esküdj az Égre!

*

Te nem felelsz nekem, és én is csak hallgatok.
Évek múltak, és könnyem is régen elfogyott.
Évek múltak, de fájdalmam nem enyhül.
Te csak hallgatsz, s hangom végleg elcsendesül.