Halálom éjjéig...

Eltörött a szárnyam, nem tudok repülni,
Nem tudok ebből az átkozott világból eltünni,
Félek, hisz teljesen egyedül vagyok,
Lelkem reszket úgy érzem megfagyok.

Úgy érzem itt, hogy valami fogva tart,
Láncra vert, és a lelkembe mart.
Szívem darabokra szét esett,
S újra meg újra, lelkembe tépdesett.

Kiszeretnék jutni az örökös homályból,
Elegem van ebből a gonosz világból,
Körülöttem sötét árnyak repkednek,
A bánatból soha el nem engednek.

Tudom ők a gonoszt szolgájlák,
Az a feladatuk, hogy a lelket eltiporják,
Adjam el a lelkem, valami arra kér,
S azt hiszi, hogy nekem az semmit ér.

Csak a lelkem kell neki,
De tudom, utána a pokol lángjai közé veti.
Azért kéri, hogy újra eldobhassa,
S a reményt a szívemből elophassa.

De nem, nem adom neki az életem,
Inkább újra sírok, minden éjjelen,
S szenvedek életem végéig,
Inkább tördössék a szívem halálom éjjéig.