Ha igaz lenne...

Valahányszor meglátlak, könny szökik szemembe,
Mégis hozol egy fényt szürke életembe.
Ha rámnézel, úgy érzem, nem vagyok közömbös,
Pedig egy pillantásban nincs semmi különös.

De minden tettedben és minden szavadban,
Jeleket látok minden mozdulatodban.
Talán nem léteznek, csak képzelem, hogy vannak,
S ezek a képzelgések reményeket adnak.

Az eszemet kövessem vagy a szívemre hallgassak?
A tények vagy a megérzéseim fontosabbak?
Ismerős a játék, s mindig ugyanaz a vége,
De miképp játsszak, hogy megnyerjem végre?

Netán örök vesztes lennék? Elképzelhető.
Viszont próbálom menteni, ami még menthető.
Lehet, hogy a megoldás itt van valahol,
És a hozzá tartozó kulcs is itt lapul.

Hogyan tudnám megfejteni a probléma nyitját?
Meg kellene szereznem szívednek a titkát.
És akkor azt mondanám: semmit sem bántam,
Ha biztos lennék benne mit érzel irántam.

Nem kell, hogy szeress, de kell, hogy tudjak róla,
Hogy ne feledkezzek bele a nászindulóba.
Ne ringassam magam olyan álmokba,
Amik megvalósulása nem lehet számomra.

Mert eddig ezt tettem és mi lett a vége?
Csalódás és depresszió a következő évre.
De a reményt sohasem tudtam feladni,
Ki tudja, ebből már hátha lesz valami...