Ha elhervad a virág

Üvölteni szeretnék a széllel,
Elvágni a fonalat a reménnyel,
Minden szó hiába született,
Minden eltűnt, minden odaveszett.

Az élet ajándéka az én sorsom,
Senki nem figyel rám, hiába mondom
Milyen szomorú az én átkozott sorsom,
De ez senkit nem zavar. Hiába mondom.

S ha már szíved vértől könnyezik,
Ha hangod kíntól megcsuklik,
Ha tested hervadva zuhan a földre,
Ne félj, nyugodtan lecsukhatod szemeid.

Vigyázom rád, el nem engedlek,
Szívem virágzó kertjébe temetlek,
Soha nem engedlek tovább menni,
Az élet nem lehet csak ennyi!

Nem lehet ilyen könnyen vége,
Nézz még rám, nézz szemembe,
Mondj valamit, szaladjunk!
Soha abba ne hagyjuk!

Mi lesz így? Mi lesz velünk?
Mi lesz veled? Ki vigyáz ott rád?
Várj rám, itt így én sem maradok,
Nélküled én is elhervadok, nem leszek rab.

Nélküled minek rügyezzek?
Nélküled hogyan nevessek?
Had adjam szavam reményül!
Hogy élhetnék szár nélkül?

De ha már elmész, add egy szirmod,
Ha csak ránézek, had halljam hangod,
Arcod mosolyát, mely nekem beszél.
Már csend van, halkan csak a szél zenél.