Fényképek

Pakolásztam a szobámban,
a felesleg a kukában landolt.
Egy kupac alól előkerült
egy rég elfeledett album.
Hirtelen remegni
kezdett a lábam,
hisz, tudtam én jól hogy
a lapok mit rejtenek.
Mégis letelepedtem a poros
parkettára törökülésben,
és nézegetni
kezdtem a képeket.
Rögtön felszínre
törtek az emlékek,
melyekről azt hittem,
rég eltemetve, feledve
hevernek mélyen
a lelkemben.
Újra éltem akkori
életem boldog perceit,
melyeket a fotók újra
levetítettek elém.
Milyen boldogok
voltunk, nevettünk,
akkor még felhőtlenül
szerettük egymást,
nem volt veszekedés,
gyűlölködés, sem hazudozás.
Könny szúrta szememet
bámultam magam elé,
öntudatlanul a porba
rajzolgattam
Végül a sírás
erőt vett rajtam.
Felálltam a padlóról,
fogtam a képeket,
Nem kell több kínzás,
mely folyton fájón
mardossa szívemet!
Hagyj végre békén,
engedd, hogy az emléked
nélkül élhessem életem
Lassan botladozva
értem el a konyhát,
mindent felforgatva
kerestem gyufát.
Mikor megtaláltam,
ismét leültem,
a kis rögzítőkből
minden fotót
kiszedegettem.
Egyenként mindet
meggyújtottam, nézve,
hogy égnek porrá.
Többet a múlt
nem gyötörhet már
Végre tényleg
tovább léphetek.
Tudok nélküled
élni és létezni
és meg fogom egyszer
találni azt a férfit,
aki komolyan vesz,
értékel és képes engem
igazán szeretni!