Farkasdal

Miért nem vagyok farkas?
Szívem fájdalma oly hatalmas,
Mint a farkas,párt egy életre választani,
Amellett a nő mellett meghalni.

Farkasszívem dobog,vonyít,
Ember vagyok,ez elszomorít,
Farkasének száll hegyeken ,völgyeken át,
Hordozza mi,s mikor fájt.

Farkasének száll a folyó felett,
Száll és oda sugja mindenhova:Így rendeltetett.
Farkasszívem fáj emberként,
Elveszi a reményt.

Farkasként Szabadon szeretni ,élni ,s meghalni,
Természet lágy ölén örökre ringani,
Hegycsúcson vonyítani szabadon:
Szeretem!!!Szeretni akarom!!!

Magányosan a hegycsúcson,remegve fázva,
Bundámat idegesen megrázva,
Egyedül vagyok...egyedül maradtam,
Magányos Farkasként vonyíthattam.

Egyedül...Falka tagja vagyok,mégis oly magányos,
Nincs senki ki megossza velem létét,életem árnyékos,
Sötét erdő közepén loholok,a falka rég messze mögöttem,
Nemtudják,hova megyek,hova menekülök,hogy megőrültem.

Kiérek a sziklapárkányra,leülök,egyedül csöndben,
Távolban,messze keleten kél fel az új nap,előttem,
Vonyítok,kiengedem minden fájdalmam,
Elértem azt amit már előre láttam.

Farkasszívem ember nem értheti,
Fél tőle,gyűlöli,
Magyányosan vonyít a szívem,
Magányos az embertömegben.

Farkasszívem hű szerelmét senki sem érzi,senki sem érti,
Minden megjegyzés,minden csalódás szívemet felhasítja,felsérti,
Majd elmúlik a fájdalom,egyszer remélem nem oly sok idő múltán,
És előkerülnek az igaz értékek,érzelmek,a hamisak után.

A fájdalom átölel,amíg ölel Farkasként dalol a szívem,
Száll a dalom át földeken,hófödte hegyeken,
Száll,míg valaki meg nem hallja hangját,
Az igazszívű farkas Dalát.

A magány bezárt,sötétben vagyok,
Jöjj ki szeretsz,engedd ki a rabot.

(Feketebárány)