Fáj

Kegyetlen az élet, tele fájdalommal, hazugsággal,
Hittem benned, szívem a tiéd volt, forrósággal.
Te mégis beletiportál, lábbal tapostál,
Azt hittem, végig igazat mondtál, sosem áltattál.

A sok szép szó, szerelmi vallomás
Mondd, mire volt jó? Csak arra, hogy bánts!
Mi volt az a sok "Hiányzol", "Szeretlek",
A sok hízelgés, hitegetés: Engem választasz,
Nem szereted a másikat.

Rászedtél, átvertél, s én ittam minden szavad,
Csüggtem ajkaidon, mindent megtettem csak miattad.
Lelkem darabokra törted, hazugság volt igened,
Szánalom, de érted, feláldoztam volna mindenemet.

Szemem könnyben ázik, nem tudlak feledni,
Fáj, hogy belédszerettem, de te nem tudtál szeretni.
Fáj, hogy tökéletes voltál, egy valós álom,
Nem tudtam, hogy ez megtörténhet, bánom.

Fájt, mikor megöleltél, csókoltál, és hagytam
Holott volt valakid, tudtam jól, tudtam.
Én vállaltam, úgy láttam te is, végre,
Mégis hogy mondhattad ezután, hogy vége?

Te i vétkeztél, én is, miért tetted ezt velem mégis?
Hogy mondhattad ilyen szívtelenül nekem, vége?
Csalódtam benned és mindenkiben, ezt miért érdemeltem?
Miért, mondd miért csaltál? Érzelmeimmel
Könyörtelenül játszottál

Miért? Nem ezt kértem! Csak benned bíztam!
Most fáj, hogy felednem kell, de nem tudok
Hiába hívsz most már, hiába próbáltad,
Majd akkor bánkódj, ha újra eszedbe jutok!


De hiába keresel, akkor én már nem, nem leszek
Elkéstél, szíved hiába vár rám ezután.
Nem leszek többé, neked meghalok, mert tudod:
Az élet kegyetlen, és most már
Én is az vagyok...