Érzelmek

A fájdalom halk benned,
szívedben csend honol,
nem tudsz mást tenni,
csak elmélyedve, a múltról
gondolkozol.

Könnyed sós patak,
észre sem veszed,
mikor egy régi emlék
pecsétjeként, a párnádra
pereg.

Ajkad csók nem érinti,
már rég nem remeg,
ha nincs ki ráhajolva leheli,
hogy Te vagy az, kit legjobban
szeret.

Vágy nem él benned,
tested nem szikrázik,
hiába ragyog a nap, a lelked
egyedül, magányosan
fázik.

Egykori rózsabimbó,
kinyíltak a szirmai,
szerelem nélkül, halottként,
színtelenül, száradva kezd
hullani.

Visszanézel és látod,
hogy csak sötét sejlik arra,
ahol eddig a mindent,
a számodra kedvest, hamis fény
ragyogtatta.

Egy kis gyertyányi lángot
gyújts magadnak először,
ne kristálycsillárt keress,
mert lehet - megint megéget,
összetör.

Szívedben ott a dallam,
engedd, hogy más is hallja,
reményed veled marad, s a
fájdalmas, mély sebeidet
begyógyítja.

Bánatot végleg temetni
csak egyedül lehet,
magadban légy erős, kezdeni
egy másik, egy szebb, egy új
életet.

Harcolj! - ne add fel,
ki menni akar, engedd el
engedd útjára, ne marasztald,
rabként élni nem lehet
szerelemmel.

Légy újra kedves és vidám,
ne könnyezz a múltért,
nyílj meg újra, hisz érdemes,
ha másért nem, hát tedd meg
önmagadért!

----- . . . -----

Van szerelem, van lángolás,
ósszetéveszteni e kettőt, nagy
és keserves csalódás,
van érzelem mi felejthető, s
van olyan szerelem, mit őriz
egy sír, egy csendes temető.
Ha mégis, ha úgy szeretted,
akkor büntetésül vedd, mert
vétek volt, s ez lesz továbbra is
a kereszted.

2005.03.05.