Egyben/Összetörten

Megint összetörtem kicsit.
De már fel sem tűnik.
Már hozzászoktam,
hogy mindig ez van.
Felállok hát a padlóról
és mosolyogva lépek tovább.
Nem tehetek mást,
az élet halad,
nem vár rám,
míg helyre jövök.
Nem Ő volt a megfelelő,
nem ő kellett nekem.
Megvisel a magány,
de nem sírok már.
Várok, türelemmel, némán.
Valaki úgyis rám talál,
valaki aki illik hozzám
és akkor majd eljön
az én időm is talán!
Rám néz majd,
és megszűnik a világ,
meglátja, hogy
rég rá vártam.
Mindazt a jót,
amit eddig más eldobott.
Előtte nem kell
majd semmit megjátszanom,
magamat adhatom.
Abban a biztos tudatban,
hogy elfogad.
Ez még nem az én időm,
de nem sürgetem őt.
Türelmesen megvárom,
hogy rám találjon.
Aztán megleljük
együtt a boldogságot.