Egy múltbéli csodának, Évinek

Hamvas bőröd melegéért, illatod aromájáért
a múltba is vissza, vissza járnék
játszanék térrel és idővel,
boldogsággal, a szerelemmel

Hajtod lelkem az őrület felé
mint az éjszakát kergető fény,
édes melegséggel űzöl engem
a végtelen üresség felé

Védekezni ellened nem lehet,
áttetsző vagy mint a lehellet
úgy suhansz át rajtam mint
a szellő ami nem áll meg.

Őrűlt szemeid jéghidegek, de mégis
izzó kínnal lassan égetnek.
forró ajkad ízére alig emlékszem,
megcsókolnám, de ők óva intenek.

Én álmodozó vagyok, te játékos kedvű,
én nehéz ólom, te könnyed pihe
én szilárd, te folyékony szerű
nincs még egy olyan őrűlt mint te

Zúgó üstökösként menekülök, míg
forró ragyogásod el nem ér végleg
s nem marad belőlem más csak
amiből lettem, anyag, parányi porszem.

Hamvas bőröd melegéért, illatod aromájáért
a múltba is vissza, vissza járnék
játszanék térrel és idővel,
boldogsággal, a szerelemmel