Édes anyanyelvünk!

Hogy kinek, mit jelenthet az édes anyanyelve?
Meghitten a legszentebbet ez az édesanya nyelve,
Hisz kisdedként a biztonságnak ez a legfőbb elve
Édesanyád szív-szeretetének is ez a nyelve.

Ezen tanulsz meg létezni, így ismered meg világod,
Nyelvünk fáján nő ki bimbód, s majdan hervad el virágod,
Mert e nyelv adja első szavad, s majdan végakaratod,
S ezen nyelven szól szerelmed, ha ölelni vágy a karod.

Ez a nyelv tanít meg téged oly sok csodás szépre,
Ezen nyelven ámulsz el, ha rálelsz egy szép képre.
Ez a nyelv az mely bíz kihúz csávából, ha baj van,
Mert ezen magyarázod ki magad akkor is ám majdan.

Érzéseid-félelmeid, hogy nem zúznak vak magányba,
A nyelvnek köszönd azt is biza, hogy nem maradtál árva,
Mert ott, hol repül szájról-szájra édes anyanyelved,
Mindig lesz egy segítő kéz, hol lesz mód tanyát verned.

Tiszteletet ezen adhatsz, s vívhatsz is ki ezzel,
Eleinkhez is beállhatsz megtömött tegezzel,
Mert a nyelv összeköt teret, s időt a legbecsesebb álom,
Csodás játék, komoly munka rá időm nem sajnálom.

Mert létezni sem létezel tán, ha nincsen anyanyelved,
Nincs úgy mit veszítened, de nincs is ám mit nyerned,
Mert néma csendben magadhoz is e nyelven szólsz, bíz vala,
És erdőt járva e szent nyelven száll az élet dala.

Összefogva mit is jelent az anyanyelv ó magyar,
Ez a szó mely fájdalomként olykor szívedbe mar.
E nyelv néked a szeretet, és ez a gyengédséged,
Ez a nyelv volt születésed, ez a nyelv lesz véged.

Ez apád-anyád, barátaid, testvéred és sarjad,
E nyelv vala hited fája, mi lelkedben sarjad.
Ez imád szava, az ősök maga, egy bensőséges dallam,
Ez a nyelv a gyengeséged és az erősre a hajlam.

Életed bús omegája és víg alfája egyben,
Édes nyelvünktől áldott, ki részesül e kegyben,
Mert a nemzet nyelvében él, s még van nyelv él e nemzet,
Hisz minden csecsemőnek e nyelv az esély és az örök kezdet.