Deákvár

Deákvár, csöndesség kinyílt virága!
Ha rád gondolok, mintha öröm nézne
Rám ragyogó szemeivel.
Oh, Deákvár! Te vagy nekem
A lelki béke izzó lámpása.
Kérlek, sohse hagyj el engem, oly fontos
Hogy velem lépkedj az úton.
Ha nyári nap süt le rám, én
Boldogan tekintek távol hegyére.
Oly jó, hogy szeled simítja arcom!
Ha bánat ér, s utadon
Megyek, békesség költözik
Kőtől nehezült szivemre. Ha tél jön,
Hótol aranylanak áldott utaid.

Deákvár, oly nagy vigaszom
Ez, s mily csoda számomra
Egyszer-egyszer pillantani feléd, majd
Gyönyörködni benned s házaidban.
Bár pesten születtem, te vagy
Második „szülővárosom.”
A csöndesség megnyugtat, gyógyít, ha
Látom utad, s hallgatom susogó
Szeled. Mindig feléd mennék
Mikor bánatos vagyok. Te,
Szép város, oly reménnyel kecsegtetsz, hogy
Megszépül az, ki életét ontaná.
Bár a magyar haldoklik már,
Te mégis megőrzöd régi

Kedvességét e vidéknek. Míg rekedt
Hanggal kiáltanék feléd, te még csak
Nem is látod a bajt. Nézel
Engem, s míg visszanézek
Megsimít szeled lágy karja. Fázom, de
Jól esik, hisz tudom: te így vigasztalsz.
Kopasz fákra nézve látom
Tél erejét. De ha nyár van,
Minden zöldell, és minden kedves nekem.
Hidd, Deákvár, alig várom már, hogy egy
Kis madarad az énekre
Fakadjék. S üdvözlöd a
Nap sugarait. Várj, kedves városom.
Várj még, míg leülök füvedre. Mikor
Énekre fakadnék, csak a

Béke suttog. S én is csak
Hallgatok nagyokat. Te érted-e? Ha
Nem szólok, érted-e? Csak ez a válasz
Hogy vigyázz rám, míg kel a nap!
Mikor bánatos vagyok, te
Csak várj még, kedves városom. Várj még, hisz
Egy olyat találnék mondani neked
Mitől még vidámabb lehetsz.
Te reményem vagy, Deákvár.
Megértesz, s ha hideged fúj felém,
Még hálás is kövesedő szivem. Majd
Hiába akarsz fordulni
Másfelé, én mindig látom,
Hogy mosolyogsz rám. Deákvár, kedves vagy.

Édesdeden szunnyad benned értelem
Fénylő lámpása. Dalod zeng
Szivem mélyén is, s ahol
Te jelensz, ott jelennék én is. Érted
Dobban mindig szivem. Maradjon is ez
Meg magas fáid titkának.
Majd lehervedem oda
S mesélek nagyot nekik, Deákvár.
Nagy múltú, kis városom. Szület benned
Béke lágy méze, mely folyik
Kemény arcomon. Deákvár,
Ne búcsúzz el tőlem soha! Mindig ring
Bennem szeleid altatója. S dal
Száll felém újra, Deákvár.

De csak hallgatok nagyokat.
Megérted te ezt is, tudom, kis város.
Mit ne értenél, aranyló ész folyik
Áldott ereidben. Nagy ám
A te multad, tudom én. Csak
Egyszer ringatna bánat meg, én mennék
Rögtön feléd, s utadra. Mert dalod
Zengi a magas egeket.
Nem hallja más, csak a szív, ha
Nagyot dobban. Ringat el a fényed a mély
Álmok rejtelmes zugába. Alszom. S
Érzem, hogy simogatsz kedves
Szeleddel, Csöndes Deákvár.
Vigyázz rám. Csak ez válaszom.