Csontig mar a ridegség

mikor a kéjtől izzadtan megpihensz
én mellkasodon nyugodnék
de izzó vágyaid megdermednek
érzem rajtad a félelem fájdalmát
de üvegkalitkába rejted magam
megrezzenek
jéghideg ölelésed elriaszt
csontod illata félelmet kelt
mint démon az angyalra
úgy csap le rám a valóság
mámorod múlandó
álomképet áltatok magamban
próbálok szívedbe látni
de nem tudok
elrejted magad előlem
vagy csak képzelem bánatod
engedd, hogy szeresselek
vagy ölj meg
vagy éljek úgy, mintha szeretnél
hazudj még nekem
mondd, hogy kellek neked
úgyis belehalok fájdalmadba
hát temetsd el gyenge csontjaimat ha kell
de ne szólj hozzám soha tbbé
keress valakit, aki neked hazudik
és érteni fogsz