A végtelen óceánra
reszkető kezek vágynak
fagyos szél-percek
mélyen arcomba vágnak.
meztelen asztalomon
fagyott tollam remeg
reszket a gyertya-fény
megdermedt a meleg.
Leszállt a sötét éj
üvölti a szél
villámok csattognak
a félelem életre kél.
Kihűlt ágyamban
némán fekszem
jéghideg takaróm
eltemeti testem.
Jégvirág nyílik ablakom alatt
rideg tövise bőröm alá szalad
hűvös vérem pereg
a padlón nagyot koppan
nincs már senki
ki a zajra betoppan.
befagyott ajtómat
nem érintik meleg kezek
régóta zárva áll
nem jön senki,
menni nem merek.
Dideregve várok
tán van még valaki a házban
ki emlékszik rá
hogy van élet e szobában.
Végtelen időhegyek
kegyetlen sarki szelek
napok, hetek, hónapok,
reszketek, de hallgatok.
most zokogok és kérdezek
Minduntalan csönd felel
jöjjön, bárki is legyen az
elmegyek ha nem jön el...
Ha nem akarsz lemaradni:
Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!
Legfrissebb történetek:
2025-04-02
|
Regény
Emma, egy fiatal és sportos lány, élete fordulóponthoz érkezik, amikor a 18. születésnapja...
2025-03-27
|
Merengő
A borját szoptató tehén, vagy a becsapódó aszteroida, vagy a megafos hazugságai. Ti délceg...
2025-03-20
|
Horror
A telefonja vibrálni kezdett, nálam pedig megjelent róla egy kép a kijelzőn.<br />
– Ez így...
Legnépszerűbb írások:
2010-09-23
|
Egyéb
Barbara, Kedves!<br />
A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Hasonló versek
Ezer seb, mi ezerszer kifakadt,
Ezer szó, mi ezerszer elmaradt.
Múló idő és múló fájdalom...
Ezer szó, mi ezerszer elmaradt.
Múló idő és múló fájdalom...
Beküldte: Anonymous ,
2002-05-12 00:00:00
|
Versek
A tengerpartot járó kisgyerek
mindíg talál a kavicsok közt egyre,
mely mindöröktől fogva az övé,
és soha senki másé nem is lenne.
mindíg talál a kavicsok közt egyre,
mely mindöröktől fogva az övé,
és soha senki másé nem is lenne.
Hozzászólások