cím nélkül

A végtelen óceánra
reszkető kezek vágynak
fagyos szél-percek
mélyen arcomba vágnak.

meztelen asztalomon
fagyott tollam remeg
reszket a gyertya-fény
megdermedt a meleg.

Leszállt a sötét éj
üvölti a szél
villámok csattognak
a félelem életre kél.

Kihűlt ágyamban
némán fekszem
jéghideg takaróm
eltemeti testem.

Jégvirág nyílik ablakom alatt
rideg tövise bőröm alá szalad
hűvös vérem pereg
a padlón nagyot koppan
nincs már senki
ki a zajra betoppan.

befagyott ajtómat
nem érintik meleg kezek
régóta zárva áll
nem jön senki,
menni nem merek.

Dideregve várok
tán van még valaki a házban
ki emlékszik rá
hogy van élet e szobában.

Végtelen időhegyek
kegyetlen sarki szelek
napok, hetek, hónapok,
reszketek, de hallgatok.

most zokogok és kérdezek
Minduntalan csönd felel
jöjjön, bárki is legyen az
elmegyek ha nem jön el...