Búcsú

Néha álmodok egy távoli meg nem történt világról,
Két ember egybe fonodó gondolatáról.

De ahogy telnek ezek a szürke a napok,
Ugy halványulnak a gondolatok.
Egy csók mely többé már nem történik meg,
Csak az álmom maradt melyet senki nem törhet meg.

Már másért könnyezik a szemed,
Más veszi el minden figyelmedet.
Másra gondolsz mikor lehunyod a szemed,
Más törli le fájó könnyeidet

Már nem figyelsz ha szemedbe nézek,
Már csak egy apró parázs maradt melyet egyedül melengetek.
Pedig már én is más úton járok,
Mégis néha még érted imátkozok.

Bár látnád, és éreznéd, mennyire fáj,
Mikor létemen átgázoltál.
Talán egyszer még kinyilik két szép szemed,
S újra felém veted minden figyelmed.

Ezekkel az álmokkal búcsuzom most tölled,
Vágom el végleg az egyetlen köteléket.

A SZERELMEMET.

Másért kell most, hogy odébb lépjek,
Kinyilt egy ajtó de mégis félek.
És ha nem szeretem meg mi lesz vele,
Boldog lehetek ugy, hogy nem szeretek senkit se?