Börtön és szabadság

Ó! Az ember, mennyi mérget termel!
Nem veszi észre? Önmagát öli el!
Kitalált anyagok, mi el nem bomlik,
Természet kincseit, szépséget, csúfit!

Csúffá teszi e nagy kerek földet!
Nem érzi jól magát, látja börtönének!
Holdra vágyik, magáról csillagot nevez!
A föd, hogy börtönné lett, az ő érdeme ez.

A föld szeret, élő lelke van!
Akarja léted, élj rajta boldogan!
Építsd, szépítsd, vigyázd e kincset,
Vágyaid ne a holdra hintsed!

Neved nélkül is van egy csillagod,
Mely, míg élsz, néked ragyog!
Igaz, azt nem te választottad,
Nem azért születtél, hogy más csillagát lopjad!

Ki a csillagokat, itt a földön osztja,
Néki sem, Isten adta posztja!
A hold, s a csillag égbolt ékessége,
Ott fenn ragyog s az éj, szebb lesz tőle!

Maradjon a holdfény, éjed ékessége,
A csillagot hagyd! Ő is Isten teremtménye!
Legyen azé, akinek ő szánta,
Azért, hogy vigyázzon éji nyugalmára.

Ha, a földet, börtönödnek véled,
A z érzésed óriásit téved!
Börtön és szabadság, az igaz fogalom,
Egyszerre, kettő! Öröm és fájdalom.

Börtön, mit néked teremtett Istened!
Hogy, mi létedhez kell, meglegyen mindened!
A föld a tiéd! Hát érezd jól magad!
Hatalmas börtön, mely szabadságot ad.

2005. dec.