Bánts megint!

Döbbenten állok csak a tükrömmel szemben,
Már rég nevetek, mégis könny ül még szememben,
S ahogy most bámulom bután a saját mosolyomat,
És visszasírom titokban belül mennyei poklodat,

csak ordítok, hogy gyere, üss meg megint!
Tépjük fel a lélek sebét, minden fekélyt!
Csak bánts! Csak verj meg, hazudj, rúgj meg újra,
hogy majd később a porban, hason kúszva,

újra és újra csábító száddal bocsánatot kérjél.
Bármit! Csak egyszer megint az enyém legyél!
Ha csak pár évre, percre gyilkos karodban lehetnék...
ha nem dobsz el, én többé soha el nem mennék.

...én hagynám, hogy ezek mind megtörténhessenek,
ha te egyszer, csak egyszer engednéd, hogy szerethesselek...