Álom

Kis szobámban merengve emlékekbe temetkezem,
Itt hagyom a valóságot, s kreálok egy képzelt világot.

Kiskoromban mindezt álomnak nevezték,
De rájöttem, az álmokban a menekvés.
A kegyetlen zord világ ott nem talál engem,
Oda csak az férkőzhet, kit én beeresztek.

Ha akarom ott minden gondtalan és szép,
Szemem előtt máris megjelent a kép.
Miben hazugságnak, bűnnek nem adok teret,
Csak a béke és a boldogság időzhetnek.

Mindenkit ki fontos megtalálok ott,
Kikkel titkaim-bánatom tudom megoszthatom.
Hisz nincs itt kíváncsiság, árulás, vagy ármány,
Csak boldogságot érzek barátaim láttán.

Aztán persze rájövök, hogy ez csak egy álom,
De elég szomorú, hogy ki kellett találnom.
Álmok kellenek ahhoz, mi elérhető lenne,
De a valóságban úgy tűnik vágyaimnak nincs helye.

Álmodok hát tovább csak egyedül, szépen, csendesen,
Majd reggel boldogságom darabkáit magamba temetem…