Álmok völgye

Álmok völgyében járva az idő lassan elsodor,
Azt hisszük, már nem jön el, de mégis titkon széttipor.
Rózsaszin felhők szállnak el gyanútlan fejem felett,
Szürke füstben elhomályosul, mind, mi még jó lehet.

Csodálatos, szép szivárvány kristályosan felragyog,
Szinlelt szépségétől talán elfelejtem, ki vagyok.
Nincs erőm, hogy ellenálljak hazug csábitásának
Az Álmok völgyében, ember, búcsút inthet vágyának.

Mindent megkapsz, ami nem kell. Elhiszed, hogy boldog vagy.
Elcsábit a szörnyű varázs, többé soha el nem hagy!
Rémálommá vált pihenőd lassan, titokban megöl,
Vérző szivedet látván is az, mégis tovább gyötör.

Szabadulni nem lehet az ördögi szivárványtól,
Feketén ragyog a Hold, régi boldogságot gyászol.
Elködösül mindaz, miben jó ember örömet lel,
S szörnyű bánat leplében a halál végül átölel.