Örökké tépdessük szívünket,
Mintha csak egy rongydarab lenne,
Könnyekkel marjuk szét szemünket,
Hogy az emlék holt legyen benne.
Ellökjük egymástól kezünket,
Hogy ne lássák, még mindig remeg,
Fátyollal rejtjük bánatos lelkünket,
De vérzenek a láthatatlan sebek.
Eltakarjuk arcunkat, s mosolygunk mögötte,
Összes könnyünk a földre potyog,
Szánalom ez az álarc, mi lelkünk megölte,
S legbelül mélyen valami örökre érted dobog.
(2007-03-31)
Ha nem akarsz lemaradni:
Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!
Legfrissebb történetek:
2026-04-03
|
Horror
A formás bölcsészlány lassan odasétált, majd ráhajolt az állványra. A popsija a levegőbe emelkedett....
2026-03-23
|
Történetek
<br />
Szivárog a kukid, mondta Ádám mosolyogva, miközben az ujjával letörölte az előválladékot,...
2026-03-12
|
Egyéb
A végtelen unalmas munka közben elkalandoztak a gondolataim és minduntalan Gabika járt az...
2026-03-01
|
Novella
Gábor az újságíró sikeresen beleszeret egy luxusprostiba.
Friss hozzászólások
Legnépszerűbb írások:
2010-09-23
|
Egyéb
Barbara, Kedves!<br />
A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Hasonló versek
A élet egyetlen esély - vedd komolyan!
Beküldte: Anonymous ,
2002-05-09 00:00:00
|
Egyéb
Egy szót se szólt ő,
csak kérdő testével közeledett,
mert nem tudta, hogy olyan kérdés a vágy,
melyre válasz soha sincsen,
lomb, amelynek ága nincsen,
föld, amelynek...
csak kérdő testével közeledett,
mert nem tudta, hogy olyan kérdés a vágy,
melyre válasz soha sincsen,
lomb, amelynek ága nincsen,
föld, amelynek...
Hozzászólások
Mellesleg ·
Mellesleg mi a véleményetek erről a versről?