Aeternus una (Örökké együtt)

Ment végig lassan a lány
A hosszú, macskaköves utcán.
A szél arcába fújta az élet porát,
Ezzel együtt a szíve minden szörnyű kínját.

Bár lehetne még gyerek,
Ki maga dönt vágyai felett,
Álmában fényes palota királynéja,
Nem a pokol egyik száműzött lakója.

Lelkében gyötrő hiány
A hűn szeretett férfi iránt.
A vérét kezéről lemosni nem tudja,
Pedig nem is ő volt a baj okozója.

Ha nincs vele szerelme,
Már rég koporsóba kerülne,
Mégis a világ minden kincsét megadná,
Ha mellé fekhetne, erre hajtja a vágy.

Megáll az út végénél,
És mintha valaki követné.
Gyanakodva hátranézett válla felett,
De semmit nem látott, hiába keresett.

Ott volt vele valaki,
Ki mindennél jobban szereti.
A kezéből a kés hirtelen kiesett,
Könnyes szemével egy csillagot keresett.