Megrezzenek a falevelek,
S a távoli szél felnevet.
A fáradt, vöröslő napkorong a hegy mögé bújik,
Csak szomorú magányom izgató fájása nem múlik.
Itt ülök egy hideg, merev sziklapadon,
Tekintetem megpihen a nyugodt tavon,
És várok, várom, hátha eljön,
Megsimogat és csókol őrjítőn.
De félek, elmúlt már a pillanat,
Mikor még érezte égető vágyamat,
Mégis várok, s ábrándozom,
Csak ez enyhít fájó magányomon.
Elkalandozok: ha újra láthatnám,
Megérinthetném és csókolhatnám,
Boldog lennék, mert újra érezhetem,
Milyen, ha karjaiban éget a szerelem.
Ha nem akarsz lemaradni:
Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!
Legfrissebb történetek:
2026-02-10
|
Merengő
Gini, a vörös, rövid hajú matektanárnő becsukta az osztálykönyvet, majd kinyitotta az ablakot....
2026-02-08
|
Novella
Régi betyárok ról mende mondák alapján iródot a nevek meg változtásával.
2026-01-20
|
Regény
Emma, egy fiatal és sportos lány, élete fordulóponthoz érkezik, amikor a 18. születésnapja...
Friss hozzászólások
Legnépszerűbb írások:
2010-09-23
|
Egyéb
Barbara, Kedves!<br />
A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Hasonló versek
Ezer seb, mi ezerszer kifakadt,
Ezer szó, mi ezerszer elmaradt.
Múló idő és múló fájdalom...
Ezer szó, mi ezerszer elmaradt.
Múló idő és múló fájdalom...
Most még élek s virulok
De holnap talán kiborulok,
Mert fáj, s kínoz
a sok fasz kiket érzelmeim kínoz
De holnap talán kiborulok,
Mert fáj, s kínoz
a sok fasz kiket érzelmeim kínoz
Hozzászólások
Mellesleg ·
Mellesleg mi a véleményetek erről a versről?