A világ innenső végén

Az ember folyton faragni akar
Rögökké formálni a levegőt
Öklömnyi darájával csontjait szegi
A puha selyem épp úgy, akár a zivatar.
Nem talál vigaszt aki kínnal keres
Az óra körbe ér, a csapból szén folyik
Száj csak rebeg ha érez, de ordít, mikor nem ért
Hová nyúl a művész, ha a torz a természetes?

0001111011011111101111

A csengettyűk halkulnak.
Salakba takaróznak a valaha szép rímek
Halak kapkodnak le madarakat az égből
De még estükben megfúlnak.
Aki sosem hibázik a szép mellett is elmegy
Szót nem fogadóból lesz a legbölcsebb
tévedés
Értetlenül áll aki mindent megtanult
Mert az élethez egy élet is kevés.

01000000100000011111

Apró fém kallantyú virágszirmokat bont
Zord hegyek tövében melyet szemétből emeltek
Hajó nem fog szelet, ha már elsüllyedt a gyárban
Riadt lábak tipornak kezet és kibújik a húsból a csont.
A világ innenső végén a partok kormosak
Rajtuk csendesen sírdogál halomba dobált ásó
0001000111 túl közelről bámulni olyan mint háttal állni
Végül
Nincs is mit keresni, sem megtalálni.
00001001
00