A könnycseppek

Az éjszaka leple alatt
Egy alak sírdogál,
Térdel egy kopár fa alatt,
És társa a magány.

A könnyei sűrűn hullnak,
Melyeket a föld beszív,
Csillognak a fájdalomtól,
Mely oka egy vérző szív.

Ezt a vérző szívet pedig
Mindenki csak sebzi,
Arra hogy begyógyíthatnák,
Nem, nem gondol senki.

A könnycseppek szomorúak,
Mert nem találkoznak,
Nem foghatják egymás kezét,
S nem lehetnek vidámak.

Hisz az élet ily kegyetlen,
Társa a szomorúság,
Fájdalom marta sebek,
S emberi gyarlóság…