Állt, állt, álmosan és szürkén
városunk, keblén mi magunk.
Csendben és bágyadtan ültél.
Az ég sötét, vagy mi vagyunk?
A kis várost nagy köd fedte,
elrejtőzött a láthatár.
Elrejtőzhetsz te is benne,
és csak a Nap lel meg talán
Köd van a szívedben, érted?
A napfény pedig én vagyok.
Segítségre van szükséged,
de csak szerelmet adhatok.
Ha nem akarsz lemaradni:
Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!
Legfrissebb történetek:
2025-04-11
|
Sci-fi
Az alábbi írás egy történet első része, nincs befejezve, finomitasra szorul, egy szilánk....
2025-04-07
|
Történetek
Egy szombat kora délután belerúgtam az ajtófélfába s eltört a lábujjam, s ha ez nem lenne...
2025-04-02
|
Regény
Emma, egy fiatal és sportos lány, élete fordulóponthoz érkezik, amikor a 18. születésnapja...
2025-03-27
|
Merengő
A borját szoptató tehén, vagy a becsapódó aszteroida, vagy a megafos hazugságai. Ti délceg...
2025-03-20
|
Horror
A telefonja vibrálni kezdett, nálam pedig megjelent róla egy kép a kijelzőn.<br />
– Ez így...
Friss hozzászólások
laci78:
akkor a szokásos kérdés: ETA?...
2025-04-15 15:51
Legnépszerűbb írások:
2010-09-23
|
Egyéb
Barbara, Kedves!<br />
A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Hasonló versek
Én nem tudom, milyen érzés,
Ha kietlen vágyak repítésében
Meghalok a mennyben. Testem furcsa térkép...
Ha kietlen vágyak repítésében
Meghalok a mennyben. Testem furcsa térkép...
Beküldte: Anonymous ,
2004-02-11 00:00:00
|
Szerelmes
Már nem vagy olyan, mint régen
megváltoztál...
Nem beszélgetsz velem,
eltávolodtál...
megváltoztál...
Nem beszélgetsz velem,
eltávolodtál...
Hozzászólások
Mellesleg ·
Mellesleg mi a véleményetek erről a versről?