A Hold imája

Ma éjjel másabb a Hold, mint többi éjjel,
Ma éjjel álmodozhatok a csillagfénnyel.
Ablakom tárva-nyitva áll; azon át
szűrődik be s én hallgatom a Hold dalát.
Elénekli csendben mi lett Selené sorsa,
miért vágyott ő a halandó Endymionra;
miért fáj és mégis édes a szerelem,
s elsuttogja: mennyit jelentessz nekem.
(Én hallgatok, szívem lüktetve dobog;
mitől lettem hirtelen ily boldog?)
A nagy ég egy pillanatra éjfekete lesz;
ám én megvilágosodom: lehet, hogy kedvelsz?
A gyönyörű sötétségben egy szempárt látok,
nem tudom... Tiéd az? Vagy csak álmodok?
Elmúlt a perc, s eltűnt a látomás, ám
itthagyta szívemben mély nyomát
s ha becsukom szemem: kristályfalon át
látom ragyogni szép szemed sugarát.
Rákezd a Hold egy másik dalra,
rám se hederít már, a csalfa!
De itt hagyta szép dalát nekem,
mely mától imát zengő énekem;
azért szól ki legkedvesb nekem.
Kitalálod kiről szól hát, Kedvesem?