A Gonosz

Egy angyalról szóljon nékem a dal,
Kit maga a Sátán rabol el Édes útjáról, tréfás kedvétől,
Kiben a Jóság Csak úgy áradozott,
Kit mindenki tisztelt és szeretett,
Kit a csillagokig emeltek az égiek,
Ki benn járt a Kertben, a Szigeten,
Kit a nirvana ragadott, ragyogott át.
Gonosz tetteiért mindig büntette
Magát, s így tett ó az átkozott napon.
Életcélja a tövisek kitépése a Szívből
Vállalja a Tüzet torkában Szent Filippának.
Kezdődjön hát a dal e magas lényről
Kit elrabolt maga a Sátán útjáról.
Ajándékot kért ő az Istentől,
Szülessen egy teremtmény, kit időkön át
Szerethet, a Szentlélek legtisztább oltáránál.
Az Úr meg is adta, ó az Ajándékot,
De ajándékát a Gonosz rabolta el.
Benn járt a Kertben, egyre közelebb
Kerülve a Jóhoz, a Tökéleteshez, mikor
Átkozott napra virradt fel a Szerencsétlen.
Átkozottabb nemigen létezett e porba hulló
Földön, s bár erő híján küzdött volna,
Ó a Fortuna által gyűlölt, ki meghara-
gudott rá, mert nevét vették annak,
De visszaadja ám, nem kell neki, övé
Lehet örökre, vigye el messze a távolba
Gyilkos nevét a szenvedésnek ostorral.
Ajándéka egyben teher volt néki, Édes
Teher, melyet jobban szeretett a porba
Hulló földnél, Földnek minden kincsénél
Égnek minden csillagánál, Tengernek
Minden varázsánál, a Csodánál is.
Cipelte kicsi teste a terhet, ahogy
Bírta, életerő csepp volt benne, mely
Mérgezett ital kedvét is veszi egyben
Boldogsággal is áldja, a tövis szúrja
őt is sebesen, könny mely igazgyöngy,
Égeti szemét, a pokol tüze testét.
Érzi kővé dermed, a hideg járja
Át őt, de belülről gyilkos parázs,
Éles kacaj fonja át, a gonosz, melyet
Bár szeretni született az Angyal, kínozza
Őt minden erejével, kedvével, ha van
Neki, a Segítség fénye még távol,
De Pandora, a jótett végrehajtója,
Ki megőrizte a Reményt, mert
Véletlenek ugye nincsenek se földön, se égben,
ÉL a remény, apró sugara benn fénylik
Mélyen, nagyon mélyen, s ha ideje érkezik
Feltöri a követ, a kőbe fagyott lelket.
S visszarepül az Útra, övé lesz
Ajándéka, melyet Boldogan cipel az
Úton, ezer tövissel boldogan futva
A Fény felé, Gonoszt elkerülve a
Kutyussal, ki őrangyal, s Bár angyalokra
Nem kell vigyázni, ő a legkisebb,
A legtörékenyebb, ki a legnehezebb,
Legédesebb terhet cipeli, hogy az Úr
Kedvében járjon gyermekien, fájdalommal
Égő szívvel, amit Selyemfonal ölel
Körbe, s gyógyítja a sebet, melyet
A Gonosz okozott, Kit szeretni
Született az Angyal, ó a Szerencsétlen.