A cseresznyefa

Gyermekként, órákon át néztem ki szobám ablakán,
Kérdezvén magamtól: Vajon az álmokban van határ?
Tekintetemet vezérelte a csöndes szél szava,
Figyelmemet lekötötte a nagyságos cseresznyefa.

Égig érő magassága átszelte a fellegeket,
Rozsdás aranykoronája földre hozta le az eget.
Ágai magaslottak, felkészült az élet báljára,
Zöld levelei öltöztették estélyi ruhájába.

Tavasz lett, a fa megtermett: egyre több cseresznyét ádott,
Kisgyermeki szívemben is sorra születtek az álmok.
Ahány gyümölcs, annyi álom termett szép cseresznyefámon,
S én sem töprengtem már a komoly, felnőttes valóságon.

Jött a nyár, a gyümölcs megért, sok álommal volt megtelve,
Felnőttem, s nem volt már gyerek, ki mindet leszüretelje.
Csodás, vörös ékkövek potyogtak le a koronáról,
S ahány gyümölcs, annyi álom hullt le a cseresznyefáról.