Ha nem akarsz lemaradni:

Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!

BELÉPÉS
REGISZTRÁCIÓ
Legfrissebb történetek:
Elég sok idő telt el, de itt a folytatás.
Fan fiction! Az alap elképzelés: új élettel tölteni meg a sorozatot!
kortárs, epika, próza, novella, elbeszélés
Három nő és egy "férfi". Na, nem egyszerre...
Itt a történetem folytatása. Jó szórakozást :)
Friss hozzászólások
zero-eco86: Szia gallicus0! Korábban írtam...
2018-10-19 03:49
zero-eco86: Szia AnnaRia! Ha lehet szívese...
2018-10-19 03:48
zero-eco86: Szia! Korábban írtam neked 1 e...
2018-10-19 03:47
zero-eco86: Szerbusz! Korábban írtam neked...
2018-10-19 03:46
zero-eco86: Szerbusz!
2018-10-19 03:45
Legnépszerűbb írások:
pff
Barbara, Kedves!<br /> A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Legnépszerűbb szerzők:

Vendéglői vakáció

 
                                                 VENDÉGLŐI VAKÁCIÓ
 
 
Az összesereglett, nagy általánosságban pajkos madárrajra emlékeztető osztály beült a Dunaszekcsői vendéglőbe. Ott érdekes módon alig volt egy-két ételükre várakozó pár, akik már több mint valószínű, hogy egy ideje már megrendelték a kívánt ételt, és italt, mert hosszan tűrő, békülékeny szándékukat az egyhelyben járó, valósággal toporgó idő szépen lassan kikezdte. 
Meglepően hangulatos, tágas, és széles lugasszerű, kerthelységes épület volt ez a kicsinosított csárda. A főkapun túl egyenesen a kicsinyített és előre megterített kertbe lehetett kijutni, ahonnét alig pár lépésnyire a Duna festői hangulatú kacskaringós medre szolgáltatott soha el nem múló, és még fokozható romantikát. 
Az egyik szépen földíszített asztalon bálákban állt a kissé megszáradt kenyér, amit vélhetően csak azért tettek oda, hogy amíg az adott szakács el nem készül, addig se kelljen az étteremnek szégyenkeznie amiatt, hogy nem tett meg mindent a kiszolgálást reményében. Később aztán kiderült, hogy minderre vélhetően azért volt fölfokozott szükség, mert agyagedényekben megsült csirkéhez kimondottan dukál, amennyiben a megszárított kenyérhéjakkal az ember a kikívánkozó ízletes szaftos szószokat egyenesen kitunkolja, hogy később az étel élvezeti értéke a gyomrában landoljon.
A kerttel szemben közvetlenül volt egy kisebbfajta táncteremnek is beillő parkett, ahol alkalmi párocskák mulatták az időt, hogy ezáltal is a felesleges ételek telítettségét lemozoghassák – átmeneti jelleggel.
Az osztály többsége már szinte alig várta a fülsüketítő zajtól körbeágyazottan, és a dobhártyákat általánosan terrorizálva, hogy végre valahára bejuthasson ebbe az íz orgiák által körülvett érinthetetlen paradicsomba, egyvalakit kivéve. Aznapra számára már éppen elég lehetett az ún. ,, kellemesebb meglepetésekből” mert hófehér bőre úgy megégett, mintha egy fölpüffedt, és éppen akkor fogott pufók homárt akartak volna fölszolgálni a vendégeknek, - viszont erről magát a homárt már nem kérdezték meg!
Az állandó jelleggel lefetyelő, és éppen ezért idegesítően, és már-már szánalmasan csacsogó osztályfőnök nyitotta meg a beszédet:
- Akkor fiúk, lányok! Megostromolhatjátok a csárdát! – ami virágnyelven bizonyára annyit tett, elfoglalhatja mindenki a helyét! 
Egyedül szegény ropogósra szült, balszerencsés homárunk Gyuszi volt az, aki szabályosan épek hogy csak kóvályogva, és támolyogni tudott a buszról lefele menet, és ha nem vigyázott volna rá időközben egy-két kinevezett, és névtelen jóakarója könnyen meglehet, hogy egy kisebb mártózásban lehetett volna része; elvégre nagyon közel volt a folyó.
- Valaki viselje majd gondját a Gyuszkónak, mert szegényke alig áll a lábán! – röhögött és vihogott egyszerre az osztályfőnök, akiről csak később derült ki két masszív üveg után, hogy legkedvesebb ital különlegessége az egri bikavér!
- Te ez elkapta a napszúrást! Csak a nyúlnak lehet ilyen vörös szeme! – vizsgálgatták szegény Gyuszit főként a népes lányseregből kivált kacérkodóbb lányok. 
- Hadd nézzem csak! Menjetek már hátra az ég áldjon meg titeket! – egy feltűnően csinos és merészen kacér felvilági hölgy lépett oda hozzá, és mintha csak egy dörzsölt ügyeletes nővér lett volna vizsgálgatni kezdte a másik jócskán leégett és most inkább egy főtt homárhoz hasonlító, napégette homlokát. 
- Ez egyértelműen napszúrás uraim és hölgyeim! Szerintem dugjuk vissza a buszba valamelyik ülésen majd kiheveri! – volt a vissza nem térő javaslat. 
- Ugyan! Menj már! És az ofőnek mit mondunk: ,,Bocsánat Kati néni, de Gyuszit ottfelejtettük a buszon, ami már Pestre megy?” Van fogalmatok hogy mi lehet ebből, ha nem vigyázunk magunkra? Csak annyit mondanák Balhé! – ezt a mondatot is a legjobb barátnő közölte, aki kis növésű volt ugyan, de talán annál fineszesebb, és körmönfontabb logikával megáldott. 
- Jól van! – határozott most a filigrán ifjú hölgy. – Megvan a megoldás! Bejön velünk a csárdába ott jóllakik, és utána visszatuszkoljuk őt a buszba, és mindenki jól járt! Na hogy ízlik az elképzelés? – fordult a kíváncsiskodó többiekhez, akik kívül rekedtek a belső körön. 
- Egyetértünk! – hangzott fennhangon és kórusban a válasz. 
Gyuszkót két oldalról két elszántabb és valamivel markosabb legény közrefogta és becipelték az étterembe.
- Belőlem ne csináljatok nagy kérdést! – válaszolta. – Jól megleszek magam is! 
- No, no hapsikám! Egy könnyen nem szabadulsz! – így a markosabb, és tagbaszakadtabb legény. – Képzeld csak, mit kapnánk az ofőtől, ha csak úgy egyik percről a másikra eltűnnél? Nincs vita: bejössz ide velünk és kész! Abból nem lehet baj!
Gyuszkó ráállt a szentbeszéd kínálta lehetőségre; ugyan mi mást tehetett volna égő, és sajgó sebekkel, melyek a hátát borították, és valósággal pokoli fájdalmakat okoztak, ha bármit is csinált, vagy megpróbálta kinyújtóztatni csenevész és elgémberedett tagjait.
- Akkor mit hozhatok a fiataloknak? – fordult oda hozzájuk a túlbuzgó, és egyszerre nagyon is igyekvő pincér. 
- Ha szabadna hozzon nekem egy vodka martinit sok jéggel, és kísérőnek két tequila-koktélt lesz szíves! 
A pincér úgy meglepődött a kérés halatán; hogy ezek olyan fiatalosnak tűnnek, és máris masszívan a pohár fenekére néznek – ez nála egyenlő volt a szokatlanabszurdítással, hiszen amit nem tudott megmagyarázni az előtt sokáig csak tehetetlenül álldogált! Mivel munkaidőben volt és csöppet sem szerette, ha mások ugráltatták így máris hozta az italokat. 
Gyurkót egy alig használt magányos asztalhoz ültették a sarokba, ami látszólag jellemtelen egykedvűséggel árválkodott a többi bútordarab között. 
- Itt jó helyed lesz! Ha csöndben maradsz és nem okozol nagy bajt, minden oké lehet! – a két markos legény leültette, majd mindketten visszatértek a kellemesebb, és üdítő jelegűbb hölgyek társaságába, mert mindketten azon voltak, ha a ma esti bohém kis széptevésük esetleg sikerrel jár akkor még az is megeshet, hogy valamelyik hölgyet kedvükre az ágyukba cipelhetik. Sajnos sok kapatos hölgy volt rávehető egy kis bókolgatásért akármire, és ennyire zsenge fiatalsága virágjában. 
- No, hadd hallom! Hová tettétek Gyuszit? – kérte számon az osztályfőnök az osztály döntését. 
- Semmi baj tanárnő kérem! A sarokba ültettük, és most pihenget, ha jól láttam! 
- Azért adtatok neki valamit enni remélem?! – tetetett aggodalom volt a hangjában, ami általában csupán a felesleges koloncoknak szokott kijárni. 
- Hoppá! – csattant a kacér hölgy hangja. – Erről sajnos teljesen megfeledkeztünk! De majd csak helyrehozzunk! 
- Hát akkor azt tanácsolom – töltött még egy kis bort a poharába az asszony – hogy minél előbb oldjátok meg ezt a kényes problémát, mert nem szeretném, ha az anya a torkomnak ugrana, hogy mit műveltem a kicsi fiával! 
- Azon leszünk Kati néni! Majd azon leszünk! – kacsintott össze most a két szélhámoskodó ifjú hölgy akik mindig benne voltak valami jó kis murinak ígérkező dologban, amit csak felkínált számukra az élet; legyen az egy jó buli, vagy csetepaté. 
Egy másik őzikeszemű, gyönyörű fiatal hölgy aki szintén kellemetlenül, és fájdalmasan leégett a tűző napon, de egész este hangját sem lehetett hallani a svédasztalos kiszolgálásból gusztusos kis ételes tálat varázsolt; mindent aprólékosan kiszedegetett a tányérra; még külön a savanyúságot is és odavitte Gyuszkónak aki nagyon ügy tűnt hogy látszólag tökéletesen kába és öntudatlanság halmazállapotában leledzik. 
- Szia, Gyuszkóm! Leülhetek melléd? – kérdezte kedvesen. 
Gyuszi most legszívesebben felállt volna, ahogy az úriemberség diktálja, hogy kihúzhassa a hölgynek a széket, de olyan erőtlennek érezte magát, mint a frissen esett harmatcsepp! Erőtlenül csak bólintásra futotta. 
- …És mesélj édes Gyuszim! Hogy érzed magad? Biztosan jócskán elfáradtál abban a sok úszásban! Egész nap csak a víz alatt úszkálni eléggé kifárasztja az embert! Szerinted?! – kellemesen kacsogott és úgy tűnt, hogy egyedül és látszólag csakis ő beszél, de Gyuszit kellemes pacsirtás hangja inkább megnyugtatta és legszívesen rögtön elaludt volna. 
- Köszönöm megvagyok! – nyögte ki magából, hiszen holtfáradtsága már a szempilláit is majd lecsukta. 
- Mit szólnál hozzá nagyfiú, ha most vacsiznánk egy kicsit? – közelebb ült hozzá, és készségesen elrendezte, megigazította az evőeszközöket. 
Még mindig bólogatott, mert nagyon fáradtnak érezte magát, és a jelentős napégések is a testén belső fájdalmairól árulkodtak, melyekkel némán szeretett volna szembeszállni; belső ellenállással!
- Akkor egy falatkát az én kedvemért! – akár egy kisbabát becézgetőn, szinte anyai jósággal pártfogásába vett és szépen meg is etette. 
- Nagyon ügyes fiúcska voltál! Ezért most kapsz egy puszit is! – finoman megpuszilta a másik nagyon égett, pirospozsgás, pufók arcát. Gyuszkón látszott, hogy nagyon hálás a felkínált gesztusnak, és annak, hogy egész estére ilyen kellemes és kedves társaságot sikeredett önkéntelenül is kerítenie magának! 
- Köszönöm… - illedelmesen megköszönte, és egy eltévedt kézcsókkal azért még megtisztelte a hölgyet, aki elpirult, mert valami ismeretlen, mégis jóleső érzés kerítette hatalmába őt is; mindketten érezték közös érzelmeiket, és ösztöneiket, és mégsem mertek egymással kezdeményező viszonyba keveredni.
- Kérlek drága Gyuszkóm! Ígérd meg nekem, és most elég az ha csak bólintasz, hogy mindig és örökké a legjobb barátok leszünk, és ha vége van a sulinak és leérettségiztünk azért igyekszünk mindent tudni a másikról, és valamilyen szintén jelen lenni az életében! Ez számomra nagyon fontos lenne! – Talán még sohasem nézett bele ennyire komolyan, és elgondolkodón a másik szemébe a finom kis hölgy, mint éppen most. 
- Megígérem!
- Akkor kezet rá! – Megfogták egymás kezét, és mint a kibukkanó szikra egész további életük megpecsételődni látszott abban az egyetlen, varázslatos pillanatban, melyhez a külvilágnak már nem lehetett semmi beleszólása. 
 
Hasonló történetek
3734
Fél évig volt az elvonón. Zsolt minden nap meglátogatta. Először csak szakmailag karolta fel, de aztán, ahogy Andrea szépsége, és nyugalma kezdett visszatérni, úgy szerettek egymásba. Mikorra a lányt gyógyultnak nyilvánították, tudták, hogy össze fognak költözni. Andrea vissza sem ment a régi lakásába...
2060
Szerelem volt ez az első látásra. Valami olyan, mely mindent elsöpör. Egy hurrikán, mely kitép minden fát, és ledönt minden falat. Ember ilyen erős szerelmet még soha nem érzett, mint én akkor.
Hozzászólások
Még nincsenek hozzászólások
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Ha nem akarsz lemaradni: