Vége

I.
Kurvára megáztam aznap, pedig esődzseki meg esernyő is volt nálam, bár ez utóbbit nem mertem kinyitni, mert az esőhöz erős szél is dukál ugyebár, igazi novemberrain. Mire kiértünk az uránteszkóhoz, meglepően közel kerültünk a jóistenhez, mert az öreg szabad ege alatt a kolitársam már a kampós orráról törölgette a feleségének a könnycseppjeit.

Közben belegondoltam, hogy az a pár órája megivott forrócsoki vagy micsoda nem tart majd téged elég melegen hazáig, pláne abban a nettó pulcsiban ugye. Éppen egy reklámszatyorral a fejemen útban voltam a koli felé, amikor jelenést láttam. Barna hajú lány sétált az út közepén. Karjait vacogva húzta magához, ám egyenes háttal ment, hogy jobban érje a szél. A lehetséges amúgy sem nagy védelmét feláldozta a küllem oltárán. Így teszünk mind, ha túl büszkék vagyunk embernek lenni – és ettől válunk igazán esendővé. Képtelen voltam elszakadni a képtől, és el is képzeltem, ahogyan odaszólok:
- Adhatok esernyőt.
- Nem kell, tudok repülni.

Villámlás. A lány arcán földöntúli fény húzott holtsápadt csíkokat, a vizes haja mögött egy pillanatig nem evilági glória gyúlt. Tartottam tőle, hogy most felemelkedik én meg itt maradok.

- Tudom. Én teremtettelek.
Ezen elgondolkodott.
- Jó. Akkor végülis mehetünk.

...

- Szia, vigyek kabátot?
- Nem kell kösz, már otthon vagyok.

II.

- Nem értelek. Szerintem egyszerű a választás. Az a srác nagyon rendes és jófej, én pedig egy rohadt bunkó fasz vagyok.
- De te...
- De én? Nagyon jól tudod, hogy milyen vagyok. Elmondták a többiek is, nem?
- De szóval... te...
- De szóval én egyáltalán nem vagyok kedves. Felejtsd el, érted? Magadat akarod megalázni? Mert azt fogom csinálni veled. Vagyis leginkább te magaddal.
- De én... kíváncsi vagyok.
- OK - sóhajtottam - Menjünk. Nálad vagy nálam?

III.

- És, beszéltetek? Felhívtad?
- Nem.
- De hát miért? Képzeld már el, milyen ember az, akinek egy néma, kuka nő kell. Te nem ilyen vagy.
- Tulajdonképpen de. Az olyan illúzióromboló, amikor valaki megszólal. Egész addig egy helyes mozgású, slank derékvonalú teremtmény szabályos geometriával, acélszürke szemekkel és lehetőleg barna hajjal.
- A barna haj, az fontos.
- Igen, ki nem állhatom a festéket. Szóval épp ott megy előtted vagy melletted, és egyszer csak azt veszed észre, hogy nevet.
- Hát, ez elő szokott fordulni a jó nőkkel. Olykor a csúnyákkal is, de azoknak sosem édes a nevetése, ugye?
- Nem ez a lényeg. Szóval nevet, és ez annyira tetszik, hogy már félig el is hiszed, hogy nem lesz katasztrófa, amikor kinyitja a száját. Persze odamész, és megszólítod. Akkor jön az első pofon.
- Visszakézből stricipofon?
- Olyasmi.
- Tehát szájszag?
- Nem, mostanában már majdnem elégedett vagyok ezzel a lányoknál, mármint amelyik nem dohányzik. Nem a tüdőrák érdekel, de egy nedves hamutartót kinyalni nem egy nagy élmény. Az első csapás a megszólítás fogadása. Többnyire nincsenek vele tisztában, hogy jól néznek ki. Ahogy visszaszól, már az első mondatnál egyből úgy érzed, hogy hazudtál.
- Később úgyis az jön.
- Az jön, de éppen ezért. Az első pillanattól fogva nem hiszi el, hogy tetszik neked. És ha már amúgysem hiszi el a legfontosabbat, akkor kisebb dolgokban nem tökmindegy, hogy hazudsz-e?
- Szemét vagy. Valójában szeretné elhinni.
- De képtelen rá, amíg meg nem dugtad. A női orgazmus az meg a csalódás az önképzavarban. De van ennél súlyosabb. A második pofon. Amikor megszólal a randin, és a helyes lányból kijön mindaz a kevés, ami az agya helyén van. Persze ezzel semmi baj, ha az ember csak dugni akar, ilyenkor kell randifokozatra kapcsolni, tudod: lakberendezés, cipők, 12-es karikás filmek, Paulo Coelho, jajdeérdekes a sulija vagy munkája - rögtön el is hiszi, hogy egy csomó közös érdeklődésetek van. Nem is értem miért panaszkodnak a nők, már az első találkozáskor sem azt akarják hogy az agyunkat használjuk, akkor mit csodálkoznak a folytatáson? A randi első negyed órája után a kapacitások törvényszerűen az alhasi régióban koncentrálódnak.
- Értem. De biztos van harmadik pofon is, különben nem csináltál volna ekkora ügyet belőle. De azért nyugtass meg, nincs sok?
- Csak három. De a hülyéket egész életükben veri az élet. Felhólyagosodott arcukat a lányok egyre édesebbnek és édesebbnek találják, ahogy bíborvörösen, kellemes hangulatban megjelennek a randin, ostoba módon nem tanulva az ötszázezredik esetből sem.
- Tehát a harmadik?
- Pont azt mondom. A nő kinyitotta kétszer a száját, és már semmi jó és szép nem él benned. Ugye honnan indultunk? Vonzó alak, igéző tekintet, szép nevetés. Hova jutottunk? Nettó kefélések minimalizált kommunikálással. A hormonok társalognak a testeken keresztül. A harmadik csapás akkor jön, amikor elkezd magáról vagy kettőtökről beszélni, az érzéseiről, érted. Ekkor felismered, hogy az agya helyén persze nincs semmi, de hogy annyit értett meg belőled, mint egy siketnéma kislány Mozartból, az azért sok.
- És ekkor vége?
- Nem, ekkor elkezdesz mással kefélni, mással sétálni, mással kávézgatni meg partizni.
- A pofonok vége a megcsalás? Gyáva alak vagy.
- Dehogy megcsalás, az csúnya dolog. Egyébként is, szakítani senki sem szeret, mert mindenki egy elkényelmesedett, túlcivilizált köcsög. Csak fejben vagy lélekben mással, oda úgysem lát be.