Újra a napköziben, az emeleten egy osztályban, ablak mellett nézek ki a tájra, piros-kék ceruza
vonalai folynak le az A4-ről a természet irányába. Apa szája mindig megmosolyogtat, mikor kinyitom. S látom anyámat, ahogy közeledik kecsesen a kocsihoz. Azt a csinos, körömnyi vonzást, mi mindig megvicceli a
cipzárt. Vasreszelékből maszatolt, fogakkal teli száj. S figyel engem, a kocka tolltartó, nagybátyám a padlásról. Lefelé csüngő, rajzszögekkel teli cseppkő. Ereszkedőn pislog vissza rám, mint a gittbe mart bölcsességfog. Indiánok tollát ajándékozza nekem, elevenen beszélő töltőtollakat, és testvére, a zömökön álló garabonciás úr, pléhpecsétes tinta professzor. Ki mindig őrt áll, ha csínytevésen kapná a csirkefogó színfoltokat.
Mind, közösen várva az órák s napközi végét. Hogy hazafelé rugdoshassuk, együtt, az ösvény nyakában, belső labdánkat, a gallyakkal szórt medernek mélyén. S megint, fütyörészve elszabadulhasson a gyermeki lét, vigyorba húzza szánkat az éles emlék. Hogyan hagyjuk el kis időre a bús golyót, s újult erővel vegyük magunkhoz a reményt.
Ha nem akarsz lemaradni:
Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!
Friss hozzászólások
Legnépszerűbb írások:
2010-09-23
|
Egyéb
Barbara, Kedves!<br />
A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Hasonló történetek
Van egy könyv, aminek ugyanez a címe: Stepbrother Dearest.
Nem könyvajánlót írok, hanem egy szerelmet, ami az én mostohabátyámmal alakult ki. Nem tudom, mikor vagy mivel kezdődött.
Nem könyvajánlót írok, hanem egy szerelmet, ami az én mostohabátyámmal alakult ki. Nem tudom, mikor vagy mivel kezdődött.
SirXD-nek
Hozzászólások