Szemfényvesztők - 7

12.

Ez a reggel is úgy kezdődött, mint a többi. Józsibácsi früstökölés előtt megitta a reggeli meszely pálinkáját és hóna alá csapva az aznapi Népszabadságot elvonult a budira. Mariskannéni pedig nekiállt a Riskának. Éppen hogy elkezdte a duzzadt tőgyek vallatását, amikor eszeveszett ordítással, letolt tubigatyával kirohant a budiból szeretett férjeura, nyomában a csupaszar kanördögökkel.
A kanördögöktől megriadt Riska dézsástól felrúgta Mariskanénit az eperfa tetejére és nekiállt a kanördögök szarvaira tűzésnek. Már sikerült is az egyiket az eperfa tetejére felhányni, amikor Józsibácsi megradván a kötőfékét, rárivaltott.
–Hő, Riska te! Ne bomolj! Kedves vendégeink jöttek egyenest a pokolból! –erre Riska alábbhagyott a csupaszar másik kanördög kergetésével és hagyta, hogy Józsibácsi összecsomózva az elszakadt kötőféket újra az eperfához pányvázza. Mariskanéni az eperfa tetejéről sipítozott lefelé. –hé, aptyuk’, hozza mán azt a tyúklétrát hagy, mászok le! –az öreg kihozta a tyúklétrát a tyúkólból és Mariskanéni, meg a megrémült kanördög lekecmeregtek a fa tetejéről
–Asszony, hozz egy kis früstöközni valót az uraknak, meg nekem is! –adta ki hű feleségének az ukázt Józsibácsi és a kerekes kúthoz invitálta a kanördögöket. Felhúzott egy-két vödör vizet, és rájuk zúdítva, hagyta, hogy lemossák magukról a gyalázatot. Mire végeztek, már megterítve várta őket a terülj-terülj asztalkám.

Két-három meszely kerítésszaggató bundapálinkával megerősítvén önbizalmát és helyreállítva lelki egyensúlyátt, a kolbászt és szalonnát karikázó, mohón faló kanördögökhöz fordulva rákérdezett.
–Hát kendtekedet mi szél fútta erre?
–Jöttünk segíteni!–vágták rá egyszerre és még hozzátették– szarban van a város.–Józsibácsi lakonikusan megjegyezte– ahogy maguk is kimásztak a budiból, úgy ők is kikecmeregnek majd a kakából, amibe magukat taszították…

–Most nagyobb a baj, bátyámuram! Hatvanezer ember sorsáról van szó. A városnak elfogyott a pénze. A központi keretet felérték. Se munka, se fűtés, se víz nem lesz hamarosan. Jön a kemény tél: fúnak a böjti szelek!
–Mi köze a Mucsi tanyának ehhez? Mi elvagyunk a magunk kenyerén.
–Nem magukról van szó, hanem egy bajbajutott városon kell segíteni! Ezért vagyunk itt. Az egy dolog, mondhatni úgyis, pech, hogy pont a maguk budija alatt van a Dimenziókapu. De, ezt a kis kellemetlenséget méltósággal el kell viselniük! Most a város van szarban, később meg a falvak, a tanyák kerülnek sorra. Jutnak ebek harmincadára.

–Értem én, csak fel nem foghatom. Ha olyan nagyokosok ott fenn a Parlamentben ezek a Szoci honatyák, akkor mért szorítják egyre jobban a hurkot a lakosság nyaka köré? Mikor a választások voltak ígértek nekünk fűt, meg fát, Dárius kincsét, tejjel-mézzel folyó Kánaánt, és mi lett belőle. Lószar!
–Na, látják, amíg lószar van, veréb is van.
–Értem, mi vagyunk a verebek, a becsapott, félrevezetett hülye lakosok.

–Ezen akarunk mi most segíteni. Annyi pénzt adunk a városnak amennyivel helyreállítják a büdzsét. Feltöltik a város kasszáját és olyan gazdaságilag nyereséges életképes vállalkozásokat, hoznak létre, amiből dől majd a pénz!
–Minek a feneketlen kútba vizet önteni? Ezek pillanatok alatt eltapsolják a pénzt. Hülyeségekre, hiábavalóságokra költik majd, aztán újra tartják az üres markukat.–replikázott Józsibácsi.

–Azt mi kivédjük. Olyan szerződést kötünk velük, hogy a pénz fejében megvásároljuk tőlük a város lakóinak lelkét. Ha becsődölnek miénk a lakosok lelke és mi gazdálkodunk velük a továbbiakban.
–Ezt nem tehetik a népekkel! Népszavazást kellene kiírni, hogy belemennek-e!
–Ugyan már erre nincs most idő: szorít a szükség és a szükség törvényt bont. Na, igyunk erre! –javasolta a fő kanördög és kiitta a csurig töltött vizespoharát. Kissé beleborzongott, majd megrázkódott és egyet bucskázott a fején át. Máris egy talpig snájdig, csokornyakkendős, zsakettes úriember állt a száj tátott öregek előtt. A másik sem volt rest ő is bucskázott egyet a feje tetején és kaftánba öltözve, turbánnal a fején, kezében vulkánfíber bőröndöt szorongató, kecskeszakállas Indussá változott.

Az öregeknek leesett az álla a csodálkozástól. Riska úgy bőgött, mint a marha. Két mellső lábával a földet kaparta és igyekezett elszakítani az összecsomózott kötőféket. A két úriember csettintett egyet. Egy hatalmas Mercedes állt elő, fehér kesztyűs sofőrrel. Miután kinyitotta a kocsi ajtait az urak beszálltak és meg sem álltak a Városházáig.

A Városházához közeledve úttorlaszok emelkedtek és fenyegőn morajló, hangosan szitkozódó tömeg nézett farkasszemet az állig felfegyverzett rendőrökkel. Odabenn a Városháza tanácstermében a képviselők halálos félelemtől vacogva nagykabátba, pufajkákba öltözve üléseztek. A Fidesz vezette képviselői testület elherdálta az Uniótól kapott pénzeket és leállt a mínusz húsz fokos hidegben a távfűtés is, mert a lakosok nem tudták fizetni a hődijat.

A nagy fekete autó közeledtére a tömeg szétnyílt és utat engedett a Városháza hátsó bejáratához. Ugyanis a főbejáratot belülről vasrudakkal megerősítve eltorlaszolták támadástól tartva. A két kanördög két hatalmas bőröndöt cipelve belépett az ostromlott Városháza épületébe. Amint kinyílt a tanácsterem ajtaja megálltak és hallgatták a Fideszes Polgármester, Nyakateker Zénó beszámolóját.

–Uraim a pályázatokon nyert összegeket sikerült elköltenünk. Az építkezések félkész állapotban újabb beruházási pénzekre és gazdag befektetőkre várnak. Egyedül a lakosság élelmezését biztosító Biogiliszta feldolgozó üzemel. A lakosság alapélelmezése megoldott, bár kissé egyhangúnak tartják. Munkalehetőségek nincsennek. A szociális segélyre kapott pénzek elkoptak.

–Hát ez lett a fényes ígéretekből Polgármester uram! –szólalt meg az előző kurzus, szoci Polgármestere. Íme, a szép új jövő. Tüntetésekkel, robbantásokkal. Megértük hát, hogy a tyúkszaros életünkért kell rettegnünk. A felizgatott, begerjedt tömeg minden pillanatban ránk törhet és meglincselnek bennünket. Kérdem én, mit tesz a rendőrség a garázdák megfékezésére?– Pálinkás rendőrfőnök kért szót és végtelennek tűnő meddő magyarázkodásba kezdett.

–Mikor az új Testület felállt, továbbra is vállaltam ezt a felelősségteljes reszortot. Bíztam, hogy az állam támogat bennünket. De, úgy látszik, hogy magunkra maradtunk és Polgármesteri hivatal is kihátrált mögülünk. Hiába jelentetten hetente, hogy lássanak el bennünket korszerű eszközökkel, mert az elégtelenség nőttön nő. Mivel fékezzük meg a renitenskedő tömeget? Gumibotokkal nem lehet feltartóztatni a Molotov koktélt dobáló, nuncsakuval, páncélököllel felszerelt randalírozó bandákat.

–Megszerveztük a Polgárőrséget, de a két rozoga Nivával nem érünk semmit. Nem tudunk mindenütt ott lenni. Folyik a szabad rablás. Felszedik a síneket, leszaggatják a villamosvezetékeket, lefejtik a transzformátorolajakat és olykor sötétségbe borul a város. Virágzik a megélhetési bűnözés. Tehetetlenek vagyunk. Harminc rendőr nem tud hatvanezer potenciális bűnözővé züllött lakossal elbánni!

–Visszasírjuk a Kádár rendszer nyugalmát. Akkor rend volt! Próbált volna valaki visszapofázni egy rendőrnek! Most meg leköpdösnek, segberugdalnak bennünket. Azelőtt KMK miatt lecsukatták a munkakerülőket, most meg fizetnek, ha valaki munkanélküli. Hát csodálkoznak, hogy a fizetett munkakerülők csordába verődve fosztogatják javainkat?

–Ezennel lemondok. Nem bírom tovább ezt a felelőseget a vállamon cipelni. Mindenki cserbenhagyta a rendőrséget. Én, most lelépek a színről: visszaadom a megbízatásomat–ordított és letépett vállapjait az elnökségi asztalra, dobta. A polgármester tudomásul vette a lemondást és a szólásra jelentkező, Fecsegi plébánosnak adta meg a szót. Az atya kenetteljes hangon próbálta csitítani a felkorbácsolt indulatokat.

–Uraim, itt már csak az ima segíthet. Éppenezért: térdre imához!– a felszólítás hatására mindenki a földre vette magát és köntöseiket megszaggatva a megváltó istenhez, rimánkodtak imáikkal. Kérték az urat, hogy fordítaná tekintetét a város nyomorúságára, és találna valami kivezető utat ebből a labirintusból. Ekkor fénysugár öntötte el az eddig besötétített termet és az elnökségi asztal előtt két úr állott.

A hatalmas Euróval tömött bőröndöket kinyitva az elnökség elé tárták. A Polgármesternek és a jegyzőnek leesett az álla a csodálkozástól. Csak hebegni tudtak. Kérdőn tekintettek a jövevényekre. A fő kanördög imigyen szóla a megdöbbent képviselőkhöz.
–Uraim, elhoztuk Banglades és Utópia állam segélyét Önöknek. Hallottuk, hogy a város bajban van. Úgy gondoltuk, hogy ezzel a csekély összeggel megpróbáljuk lecsillapítani a kedélyeket. Az egyik bőröndben melyet Hakapeszik János Bangladesi guru gyűjtött e nemes célra úgy gondoltuk, hogy fejenként egyezer Eurót adunk a rászorulóknak. Egyet kérünk csak, hogy írják alá az átvételi elismervényt, melyben kijelentik, hogy felajánlják zálogba lelkeiket az ördögnek.

–A másik bőröndben lévő húszmillió Eurót a város kapja, acélból, hogy fejezze be a munkahelyteremtő beruházásait és új, gazdaságos infrastruktúrába fektesse be a maradék milliókat. Amennyiben egy év múlva beindulnak a pénzkitermelő beruházások, úgy ki tudják a lakosoknak fizetni a tőlünk felvett a kamatokkal terhelt adósságukat. A lakosokra bízzuk, hogy vagy visszafizetik az adósságot, vagy életbe lép a lelkük megvásárlásáról szóló passzus. Attól a pillanattól kezdve mi rendelkezünk lelkeikkel. Nos, uraim szavazzanak. Áll az alku, vagy csukjuk be a bőröndöket és menjünk át a szomszéd városba!

A Polgármester összedugta fejét a jegyzőével és pár perces kupaktanács után szavazásra, bocsátotta az ajánlatot. A Testület két tartózkodás és egy ellenszavazat kivételével megszavazta az indítványt, mely ettől a perctől hatályba is lépett. Az ellenszavazatot, mint később kiderült fecsegi atya adta le. Lelke rajta. Nem tagadta meg az úr iránti lojalitását.

Miután túlestek a formaságokon a Polgármester kiállt az erkélyre és a feléje röpködő záptojások és Molotov koktélok kereszttüzében, felolvasta a helyzet megmentéséről szóló deklarációt. A tömeg egetverő ujjongásba tört ki. Megnyitották a főbejáratot és az Árpádsávos zászlóval letakart asztalhoz járulva, egyenként aláírva a kötelezvényeket tartalmazó íveket felmarkolták a rájuk eső ezer Eurósokat. Törődtek is azzal, hogy mi lesz ennek a gyorskölcsönnek a későbbi következménye.

13.

A város gyerekszaporulat híján kiürült óvodáiból a Fideszes Testület átnevelő intézeteket kreált a kommunizmus mételyével megfertőzött visszaeső, Kádárt és rendszerét visszasíró egyének számára. A Polgármester egy ilyen intézménybe tesz éppen látogatást. Az alacsony, gyermekekre szabott, kurta lábú asztalkák mellett lócák helyezkednek el. A lócákon csupa középkorú és öreg emberek üldögélnek.

Rázkódó fejekkel, Basedowosan kidülledt szemekkel, fülükben nagyothalló készülékekkel, szemeiken szódásüveg vastagságú szemüvegekkel figyelik az előadót, és bele-bele néznek Marx: Tőke c. alapművébe, hogy a vastagon aláhúzott sorokat biflázzák belőle. A terem végében vitriollal töltött bádog mosóteknő van elhelyezve két hokedlin. A biflázók monoton mormolása úgy hallatszik, mintha méhek zümmögnének a kaptárban. Hirtelen kivágódik a bejárati ajtó és élén a Polgármesterrel, megjelenik a Fidesz helyi vezérkara ellenőrzésre. Setesuta Kamilló a Fidesz csoport protokollfőnöke, miután üdvözli az élemedett korú diákokat, harsányan kérdezgetni kezdi őket.
–Sziasztok, gyerekek! Hogy haladtok a napi penitenciával? Tanulgattok, tanulgattok? Had halljuk, mennyire tágul a burátok! –az öregek kórusban válaszolnak.

–Tanulgatunk, tanulgatunk.– búgtak egyszerre, mint a vadgerlice.
Hirtelen egy ezerráncú, boszorkaszerű öregasszonyon akad meg a tekintete. Hozzáfordulva, mintegy rámutatva kérdezgeti.
–Hé, Te ott, Te kis kócos, halljuk mit fejlődtél az utóbbi hónapok alatt! –az öregasszony nyakát behúzva, szemlesütve, szoknyája szélét húzogatva remegő térdekkel feláll, és halk sóhajjal szakad ki belőle a szó.
–Tessék csak kérdezni nemzetes uram!

–Aztán tudod-e, hogy mi határozza meg a tudatot?
–A jólét, nagyjó uram.
–Hogyan értelmeznéd ezt a fontos tételt?
–Marx szerint, ha létezünk, akkor vagyunk. Ha jólétben létezünk, akkor jól vagyunk, ha nem…– itt a Polgármester belefojtotta a szót, nehogy valami butasággal rukkoljon elő és másfelé terelte a szót.
–Mi a tudat szerepe a létben?
–Hát, ha tudjuk, hogy létezünk, akkor a tudatunk máris meghatározta ugye a létünket. Ha lé van, akkor létünk is van.
–Például, ha megkérdezném tőled, hogy most akkor létezel vagy nem, mit válaszolnál erre kócoskám?

–Dékart szerint, ha gondolkodom, akkor vagyok. Ha tudom, hogy vagyok, akkor pedig létezem… de jobb lenne már nem léteznem.
–Aztán miért?
–Mert a rendszerváltás óta megutáltatták velem az életet.
–Például mivel?
–Ezzel a sok biflázással is ugye: Marx töke, Engels töke… gyomorrontásom van már ettől a sok csepűtől, amit rágatnak velünk. A sok marhaság már visszböfög és kiokádnám legszívesebben. Torkig vagyok a kommunizmus tanulmányozásával.

–Na, gyere csak ki gyerekem! Úgy nyújtsad ki szépen a tenyeredet! Most kapol a vonalzó élivel néhány tenyerest! Azt mondod, hogy unod a sok kommunista szöveget? Ha, majd elfelejtesz gondolkodni, akkor megkapd a szabaduló leveledet. Értsd már meg, hogy itt ki fogjuk mosni az agyatokból a gondolkodásnak még a szikráját is! Ki a tanárotok? Lépjen elő!

Egy keszeg kis emberke, Kecsege Tivadar volt gimnáziumi magyar tanár lépked elő hajlongva az utolsó padból. Így fordul hozzá a Fidesz titkár.
–Tanár úr, minek van itt ez a bádogteknő?
–Ebben áztatjuk ki a visszaesőkből a kommunizmus mételyét.
–Na, akkor magára is ráfér egy kis agymosás! Fejétől bűzlik a hal!–mondta és intett két kísérőinek, akik megragadták, lemeztelenítették a kétségbeesetten rúgkapáló tanár urat és belemerítették a vitriolba. Miután végeztek a purgálásával a Polgármester, átadta a kérdezés jogát Csipás Margit népjóléti biztosnak.

Margit egy zanzafejét kopott svájcisapkába bújtatott öregembert szólított meg elsőre.
–Van-e valami kérésetek a hatóságok felé az ellátásotokkal kapcsolatban? – az öregember sűrű pislogások között, a padlót nézve remegő hangon, rákezdte: – Ami azt illeti tisztelt Népjóléti Asszony nekünk már olyan nagy okunk és főleg jogunk nincsen itt semmihez sem. Az alagsori szalmazsákokon jól elvagyunk. Sötét is van, meleg is van, büdös is van. Kell ennél több az egészséges alváshoz?

–Bökjed csak ki, van még valami a begyedben?
–Ez a sok biflázás már az agyunkra megy. Lassan elveszi az eszünket ez a sok ismételgetés. Olyan a fejünk, mint a luftballon. Legszívesebben kiokádnánk lelkünk összes szennyesét!
–Ne kanyarodjunk el a témától. A koszttal, hogy vagytok megelégedve?
–Egyhangú! Ez a sok giliszta már nagyon megülte a gyomrunkat! Nem lehetne néha egy kis zabkását, és tejbegrízt is kapni?
–Jó, majd intézkedünk.

Miután Margit befejezte a szemlézést Szita lépett elő és egy hórihorgas kopasz öregemberre mutatott.
–Hogy a Sátán tépkedje ki a szemed szőrit, he’, hunnan’ jön ez a nagy kisugárzás belőled? Úgy vibrálsz, mint egy atomreaktor! Mi voltál te az átkosban?
–Marxizmus-Leninizmust tanítottam az Egyetemen nemzetes uram.
–Ahá, ugye hogy kiszúrja az ember a hadra fogható egyedeket! Mától megteszünk előolvasónak. Kiülsz a tanári asztalhoz és felolvasol egy – egy passzust, a többiek pedig hangosan ismételgetik mindaddig, amíg ájultan le nem, fordulnak a lócákról. Megértettük egymást?
–Meg.

Ebben maradtak. Mivel közeledett a kanördögök által adott határidő, egyre idegesebbek lettek a vezetők. Természetesen a műveket nem fejezték be. Dúlt a munkanélküliség és a nyomor a városban. Remegve és rettegve várták a kanördögök visszatérését. Az üres kassza árván ásított a sarokban. Csak az adóslevekkel volt telitömve.

14.

És eljött a végrehajtás napja. A sebtiben összehívott Közgyűlés komor hangulatban ülésezett. Egyszerre kinyílt a Tanácsterem ajtaja és megjelent a két kanördög zsakettben, keménykalappal a fejükön. Úgy, ahogy illett üdvözölték az egybegyűlteket és a Polgármesterhez fordulva, kérték, hogy az adósságot lennének szívesek visszafizetni. A polgármester remegve a Jegyzőre pislantott, hogy az válaszolja meg a költői kérdést! A jegyző feszengve igazgatta félrecsúszó nyakkendőjét és tátogva, habogva kinyögte: –Az, az igazság nagyjó uraim, hogy nem tudunk fizetni. Várjuk az Uniós pályázati pénzeket abból talán…
–Befejezték a Szargáz - Művek felépítését, beüzemelését? — fogta vallatóra a Testületet az egyik Ördög.
–Hááát, azt még nem.
–Teremtettek a lakosságnak új munkalehetőségeket? — kérdezte a másik Ördög.
–Még nem.
–A lakosok vissza tudják fizetni a kölcsöneiket? — szegezték a Testületnek a kérdést a Kanördögök.
–Nem.
–Nos, uraim, akkor most következik a végrehajtás.

Mondta a fő kanördög és gumikalapácsával koppantva a következőket közölte a megrökönyödött tisztviselőkkel.
–Ezennel minden lakos lelke a Pokol Urát: Belzebubot illeti. A lélek nélkül maradó lakosokat zombikká nyilvánítom. Lelkük helyébe egy-egy csippet ültetünk és csak a mi parancsaikat, teljesítik ezután. Enni, inni, szaporodni és robotolni fognak, amíg a saját maguk és a város adósságát büntető kamatokkal terhelve ki nem egyenlítik.

A panelházakat falanszterekké alakítjuk át. Minden lakásban tömegszállást rendezünk be. És a célszerű kihasználtság miatt szobánként nyolc –nyolc emeletes ágyat helyezünk el. Még a konyhákba is ágyakat teszünk. Főzésre nem lesz szükség, mert napi fejadagként fejenként egy kocka gilisztaleves kockát kapnak. Ez a retorta képes fenntartani az életerejüket és életösztönüket. A szaporulat pedig Belzebubot illeti.

Nyolcvanfős brigádokba szervezzük a munkaképes lakosokat és a pokol urának pénzén felépítendő retortagyártó üzembe fognak járni, robotolni. Szabadidejükben pedig agymosásban részesülnek. Nagyfeszültségű árammal sokkolva kiütjük belőlük a sok maszlagot, amit a demokrácia beléjük sulykolt. Helyette a pokolbeli szolgálati szabályzatot fogjuk beléjük verni.

A tisztelt Közgyűlés urait pedig hathetes pokolbeli kiképzésre visszük az alvilágba. Ott megismerik, hogyan kell vezetni egy közösséget gazdaságosan. Amíg Önök kiképzésen lesznek addig a múltban pokolra került hajdani vezetőik: Rákosi, Gerő, Kádár és társai fogják a most megalakult Utópia államot igazgatni testvéri egyetértésben. Kapnak egy újabb alkalmat múltbéli hibáik kiküszöbölésére.

Ezennel felszólítom a testület tagjait, hogy egyenként az asztalhoz járulva írják alá a város megszüntetését tartalmazó és Utópia megalakulását kihirdető dokumentumot! — köztisztviselők birkaként írták alá a nyilatkozatot. Amint minden aláírás rákerült az okmányokra kifordult a tér és az asztal mögött Kun Béla, Rákosi, Péter Gábor, Gerő, Farkas Mihály, Dobi és társai állottak. A kanördögök szépen sorokba rendezték a volt közgyűlési tagokat, akik egy tál lencséért eladták a várost és lakosainak lelkeit az ördögnek, majd egy csettintésre előállt egy nagy fekete furgon, amibe beterelve őket meg sem álltak a pokolig.

Így ért véget a Fidesz kurzus dicsősége. De, a politikai vetésforgót ismerve, új potentátok, megélhetési politikusok jönnek a semmiből, és taszítják bele a birkatürelmű népet a kétségbeesésbe. Az, az érzésem, hogy még a Jobbik nem volt hatalmon, ezután majd ők következnek a sorban. Lehet, hogy ők majd megmutatják a magyarok istenét? Ha viszont ők sem húzzák a lakosság szekerét ki a kátyúból, akkor segbe rugdossa , elkergeti majd őket a népfenség . És ?

—Semmi és! A cirkuláció, a nagy népi hazárdjáték folyik tovább. Kik nem voltak még a húsosfazék közelében? Jönnek majd az LMP köpenyege alá bújt zöldek, és a megbukott SZDSZ-es szabad madarak… így kerek a világ! Egyre jobban kezdem hinni, hogy bennünket már Lucifer, Belzebub, és hetvenhét kanördög, de, még az Unió összes pénze se tud kihúzni a szarból!
— Adyval szólván: „Vajon lehet-e jobbra várni/ szemünk és lelkünk fáj bele? — „Kérdezem az Atyaistent, de ő csak sztereotípiákkal válaszolva, Madách lózungját suttogja a füleimbe: „Ember, küzdj és bízva bízzál!”


VÉGE