Segítség

A lány zihálva futott a hideg éjjeli utcán. „Távol a fénytől!” - csak ezt ismételgette magában. A sebei pokolian fájtak. Három nagy vágás, és a lövések sem segítettek rajta. Miközben a lámpák sápatag fényét kerülgette, meglátott egy szűk, de hosszú sikátort. Megtorpant. A sikátor bejárata jól ki volt világítva, ha bemegy, leesik az álcája. De az üldözői még nem kanyarodtak be erre az utcára, nem látják meg, ha befut. Nekiindult. Már hallotta a dobogásukat és a beszédüket. Épp sikerült a sikátor bejáratán besuhannia, amikor meghallotta, hogy befordulnak. Egy nagy szemetes mögött bújt el. Folyamatosan vérzett, gyenge volt már ahhoz, hogy szembeszálljon velük.

Hol bujkálsz te fúria? - halotta a nagydarab hangját.
Hasztalan menekülsz, pokolfatty! Amit az Atya elátkozott, az egyszer mindenképp elpusztul! - „De ti előbb!” gondolta a lány.
Várjatok! - szólalt meg egy idősebb hang. A pap feltette kezét, és az aszfaltot nézte. Majd hirtelen a sikátorra mutatott. - Oda!

A férfiak berohantak, a nagydarab ment elől. A lány kukája nem a sikátor végében volt, így elhaladtak mellette, nem vették őt észre, amint a sötétben kuporog. Amint a kis utca befalazott végéhez értek, és meggyőződtek róla, hogy nincs titkos egérút a falakon, a kisebbik harcos megkérdezte a papot.

Biztos, hogy ide jött be, és nem jár már egy kerülettel arrébb?
Tudom, mit érzek, és... - azzal elakadt a lélegzete, de ahelyett, hogy bármit elárult volna társainak, megpördült, és a mozdulat dinamikájával egy kést dobott a védtelen lányba. Az fájdalmasan felnyögött, lehullott minden álcája. A két harcos kivont kardokkal közelített felé.
Hozzátok, feszítsétek ki! - mondta a pap. A két harcos hirtelen elkapta a lány két karját és széthúzták. A mellkasán lévő seb felnyilallt.

A sikátorból kivonszolták és az utca aszfaltjára lökték. A kitárt karok tenyereibe, mielőtt bármit is mozdulhatott volna, beleállt a két kard. A pengéjük tűzforró volt, így könnyen bele tudták nyomni az aszfaltba is. A lány hangos sikolya betöltötte az elhagyatott gyártelepet. Eközben a pap összefogta a lány két gyenge lábát, és egy tőrrel átdöfte azokat, szintén az aszfaltba szegezve őt. A harcosok a két lábához álltak, a pap a fejéhez. A férfi keresztet vetett, majd kántálásba kezdett. A lány már a halálán volt, alig maradt vér a testében. Alig pár másodperc telt el, az alacsonyabb megszólalt.

Öö, egy kis baj van.
Mmi?! - kérdezte a kántálásból kizökkentett pap ingerülten.
Az, hogy kutyával őrzött területre léptetek be... - hallatszott valamelyik tetőről egy mély, erőteljes, mégis halk hang. - … és még csak bizsut se hoztatok.

A lány csak annyit érzékelt, hogy egy óriási tömeg elrántja a két harcost, aztán már csak a sikolyukat hallotta. A pap ledermedt, majd futásnak eredt, ő sem tudta merre, csak távol a fenevadtól. De az kiugrott a sikátorból, és a pap után iramodott. Utolérte és egy ökölcsapással eltörte a gerincét a csípőjénél. Aztán felegyenesedett, és a másik kezével elkapta. Két lábon járva, a papot a nyakánál fogva húzta oda, a halál szakadékának szélén egyensúlyozó lányhoz. Ujjait megemelte, majd a fájdalom-kábultan fuldokló férfi nyakába mélyesztette az erős karmokat. A másik kezével szétfeszítette a lány álkapcsát. A sebek helyén spriccelve tört elő a vér, egyenesen a lány szájába. Az érezte, ahogy a sós életnedű mágikus ereje jóleső bizsergéssel tölti el testét. Csak nyelt, majd már a száját is mozgatta, végül, ahogy ereje tért vissza, már felemelte a fejét is a nyak után, nyelvével kalimpálva a vér után. A farkasember eleresztette a papot, akinek nyakába szinte azon nyomban a lány szemfogai mélyedtek. Mohón szívni kezdte a vörös aranyat. A bestia eközben bevonult a sikátorba és felfalta a két harcos földi maradványait. Mire visszatért, egy szürke, kiszáradt hullát talált a lányon. Felemelte, majd elhajította. Egyik hatalmas mancsát a lány mellére tette, a mutatóujja pont a lány gégéjéhez ért. Egy mozdulat, és a toroknak vége lenne. Kihúzta a végtagokból a pengéket és végignézte, ahogy a sebek begyógyulnak.
Hülye állatok, a fölösleges rituáléikkal...
Akkor elengedte a lányt, felállt és hártébb lépett. A lány értetlenül ült fel.

Miért ölted meg őket?
Mint mondtam, ez az én vadászterületem, nem az övék.
De... engem miért hagytál életben? - kérdezte bizonytalanul. - Hagyhattál volna itt meghalni is akár...
Nem szeretem, ha más vadássza le az én prédám. - Húzódott a lycan szája rettenetes vicsor- vigyorba. - Készen állsz?

A lány először ledöbbent, majd felállt, megrázta a tagjait és harci állást vett fel.
Készen!
Jóó... - vigyorodott el a farkas.

Mély terpeszbe állt, és egy mély, pokoli üvöltéssel megindult a lány felé. Az ifjú vámpírlány, egy perc múlva, kitépett szívvel feküdt a betonjárdán, de ez már nem az én hibám. Én igazán megadtam neki az esélyt a tiszta küzdelemre.