Sallay Gabi pálcázása - 1. rész

Az épület csendes volt, ahogy Sallay Gabriella, a pályakezdő tanárnő magabiztosan lépdelt az alapítványi iskola folyosóján. Rövidre vágott haja természetes szépséget sugárzott, nem viselt semmiféle sminket vagy ékszert. Fiatalosan öltözött, nadrágot viselt és könnyű, sportos cipőt hordott, ami kényelmet és lendületet adott lépteinek. Magabiztosan lépkedett, miközben szép, feszes kis popsija minden lépésénél egészségesen ringatózott. Egyik korábbi rajongója ezt úgy jellemezte, hogy olyan, mint, amikor a nimfák táncoltak az ókori lugasokban a faunok előtt.  Habár pici mellei voltak, a megjelenése üde és vonzó volt.  Olyan, ami már az első látásra is felkeltette a férfiak figyelmét.
 
Az iskola ódon falakból sugárzott a konzervatív szellemiség: a rend, fegyelem, tisztelet és kötelességtudás.   Gabriella hangos lépteinek zaja szinte eltűnt a nagy tölgyfával borított ajtók között. Ahogy befordult a sarkon, szeme megakadt egy alakon, aki izgatottan várakozott az igazgató dolgozószobája előtt. A fiú, Szalay Gábor, egy tizedik osztályos diák, ügyetlenül leplezett izgalommal nézett a tanárnőre.
 
Sallay tanárnő gyorsan megragadta a sárgaréz ajtókilincset és beviharzott az igazgatói irodába.
 
Az igazgatói szoba, ahol a történetünk folyik, tükrözi az iskola konzervatív jellegét. A falakat sötét fahatású tapéta borítja, amely méltóságteljes és hagyományos hangulatot áraszt. A szoba központi eleme egy masszív, antik asztal, melyet gazdag faragások díszítenek. Az asztalon elhelyezett dossziék és dokumentumok rendben vannak sorakoztatva, minden a precizitást és rendet sugallja.
 
A polcok tele vannak súlyos, bőrkötésű könyvekkel, amelyek a tudás és a hagyomány iránti tiszteletet jelképezik. Az igazgatói szék magas háttámlával és kárpitozott bőrrel ellátott ülőfelülettel rendelkezik. Az igazgató íróasztala mögött pedig falépcsők vezetnek egy magas polcra, ahol aranyozott keretekbe foglalt képek és elismerések sorakoznak, amelyek az iskola hosszú történetét és eredményeit idézik.Dr. Ridegh Lajos, az ötvenes évei közepén járó iskolaigazgató öltözéke is a konzervatív stílust tükrözte. Mindig hivatalos és gondosan összeválogatott öltönyt viselt, amely megfelelt a tekintély és a hagyományos szabályok elvárásainak. A zakója egyenes vonalvezetésű, a nyakkendője pedig mindig diszkrét és szolid mintával rendelkezik. Az öltözékét gondosan kiválasztott ezüstös színű óra és szolid jelvények egészítik ki, melyek az iskola hagyományait és értékeit szimbolizálják.
 
Az igazgatói szoba berendezése és az igazgató öltözéke mind azt a célt szolgálják, hogy megtestesítsék az iskola hagyományos és tiszteletreméltó jellegét.
 
Amint Gabriella becsapta az ajtót, látta, hogy Ridegh úr előrehajolva matat az előtte levő papírjaival. A homlokára tolta a szemüvegét, és megrovóan pillantott a váratlan látogatóra.
 
– Menj ki, Gabi! Elvárom, hogy kopogj, mielőtt belépsz, te pernahajder! - utasította. Dörgő hangja és szigorú arckifejezése illett a nevéhez.
 
A tanárnő meglepetten hátrahőkölt. Tisztában volta azzal, hogy illetlenül viselkedett, ám ezzel együtt sem értette, hogy miért tegezi az igazgató és miért nevezi őt pernahajdernek. De az egészet azzal magyarázta, hogy frontátvonulás van, és ilyenkor sok ember türelmetlen, és különféle ostobaságokat fecseg.
 
Ez az iskola a konzervatív nevelési elveiről volt ismeretes, ideértve azt is, hogy mindennek az előírásoknak megfelelően kell történnie, s ha valaki ezt megszegte, vele szemben akár a testi fenyítést is alkalmazhattak.   
 
Anélkül, hogy hosszadalmas és kínos magyarázkodásba keveredett volna az igazgatóval, Gabriella tudomásul vette, hogy bizonyára összetévesztette őt Szalay Gáborral, az ajtó előtt várakozó diákkal. Reménykedve abban, hogy ez az ügy elsimul, gyorsan kiment az irodából, bár kétségkívül becsapta maga mögött az ajtót. Szíve még mindig hevesen dobogott.
 
Sallay Gabriella megszeppenten távozott az igazgatói irodából. A szíve még mindig hevesen dobogott a meglepetéstől, és az arcán még éreztette a megszégyenülést. Kiment a folyosóra, és megállt a tölgyfával borított fal mellett, próbálva rendezni a gondolatait.
Ekkor észrevette, hogy a fiú, Szalay Gábor, még mindig a közelben áll, mosolyogva néz rá. Nyilvánvaló volt előtte, hogy a direktor bizonyára összetévesztette őt ezzel a fiúval. 
 
Nagy lélegzetet vett, kihúzta magát, felemelte a fejét. most már udvariasan bekopogott a sötét faajtón, és várta a választ. Az iménti közjáték miatt olyannyira zavarban volt, hogy figyelmen kívül hagyta Gábor udvarias megjegyzését: „tanárnő kérem, azt hiszem, az igazgató úr most elfoglalt”, valamint az is, hogy: „Én is kicsit korán érkeztem”.
 
Hamarosan a „Szabad” szó hangosan és tisztán hallatszott. Sallay tanárnő ismét a nagy kerek szőnyegen állt néhány méterre az igazgató íróasztalától. Udvariasan, szinte észrevétlenül szemlélte, ahogy az igazgató mit sem törődve vele az asztalán lévő papírjaival bajlódott.
 
Kerek, vastag keretű szemüvege elárulta előrehaladott látáshibáját. Az egész iskola tudta, hogy olyan vaksi, mint egy denevér.
 
Az igazgató nagyjából egykorú volt az apjával, és egy hollywoodi filmsztárra emlékeztette, kicsit olyan volt, mint Brad Pitt. Kicsit szigorúbb, kissé szürkébb és idősebb, de hasonlítottak. Leszámítva persze a sokdioptriás szemüvegét. 
 
– Hogy kerültél be ide kopogás nélkül? - kérdezte határozott hangon ez a ’Brad Pitt-hasonmás’.
 
Sallay tanárnő dadogva válaszolt: – Bocsánat, igazgató úr. Valami félreértés történt, én...
 
A direktor közbevágott: – Nem tűnt fel, hogy kopogtatás nélkül jöttél be, Gabi? Ez elfogadhatatlan! Ezerszer elmondtam, hogy elvárom a megfelelő udvariasságot és tiszteletet!
 
Sallay Gabriella megpróbálta megmagyarázni, hogy összetévesztette Szalay Gáborral, de Ridegh úr csak megvetően nézett rá.
 
Egy jól begyakorolt mozdulattal gyorsan levette a szemüvegét, az írás hirtelen abbamaradt, és leemelt egy hosszú, hajlékony, görbenyelű vesszőt az íróasztala mögötti büntető pálcatartó tábláról.
 
– Hajolj le, Gabi; egy tucat ’seggrepacsi’ mert bebizonyosodpott, hogy erkölcsromboló könyveket olvasol és két extra, mert nem kopogtál.
 
– Ez biztos vicc! – gondolta a tanárnő. – Hülye vicc, mondhatom… Milyen könyv lehetne erkölcsromboló?
 
Várta, hogy a főnöke elneveti magát, de az nem is nézett rá. Sallay tanárnő mozdulatlanul állt, tanácstalanul topogott karját maga mellé engedve. Emlékei között felbukkant, amikor az apja fenekelte el gyerekkorában valami csintalanság miatt. De hát az már régen volt.
 
Megpróbált mélyeket lélegzeni, de ez sem nyugtatta meg.
 
Megköszörülte a torkát, és megpróbálta tisztázni a helyzetet.
 
 – D-de igazgató úr, azt hiszem, hogy …izé… szóval…– dadogta.
 
– Kár a szóért, fiatalember! Nincs visszabeszélés, különben megduplázom a büntetésed! …Megértetetted?
 
A tanárnőnek a döbbenettől elkerekedett a szeme. Még mindig nem tudta felfogni a direktor szavait. Reménykedett, hogy mindez valamiféle beugratás része, még akkor is, ha ez meglehetősen ostoba játék. 
 
Ám hamarosan meg kellett barátkoznia azzal a ténnyel, hogy pici melleivel, rövid, szőke fiús frizurájával, világosszürke nadrágkosztümjével, fehér ingével és iskolai nyakkendőjével, lapos sarkú cipőjével valóban hasonlít az iroda előtt várakozó tizedikes fiúra, Szalay Gabira. Az is eszébe jutott, hogy Ridegh tanár úr döbbenetes látáshibájával azt gondolhatja, hogy a szűk, szürke flanelnadrágba burkolt gömbölyű, 22 éves popsija olyan, mint egy 16 éves fiúé – minek következtében alaposan elpáholja! 
 
 –   Hajolj le, kölyök! Most azonnal! – utasította az igazgató.
 
Gabriella agyában furcsa, zavaros, megmagyarázhatatlan impulzusok cikáztak. Egyszerre érzett szégyent, félelmet, flusztrációt és a fájdalmaít,  vagy a bűneidtől és hibáitól való megváltás iránti vágyat. Olyasfajta érzést, ami felidézi benne gyerekkori félelmét és izgalmát, amikor büntetést kapott, és azt a felfokozott boldogságot, amikor odabújhatott imádott, szigorú, de mindent megértő és megbocsátó apjához 
 
Több mint tíz év telt el az akkori eset óta. Soha senki nem vetemedett arra, hogy elpáholja szépen domborodó popsiját.   
 
Annál inkább meglepő volt, hogy a múltbeli esemény most akár meg is ismétlődhet.  Döbbenten látta, hogy a direktor aprólékosan meghajlítja a büntető pálcát.
Sallay tanárnő szíve hevesen dobogott, miközben az igazgató egyre közelebb lépett hozzá. A légkör egyre feszültebb lett, és a nő idegessé vált attól a gondolattól, hogy Ridegh tanár úr komolyan gondolja a fenyegetést.
Az igazgató mozdulatai szigorúak és határozottak voltak, ahogy közelebb lépett Sallayhoz. Gabriella megpróbált mosolyogni, mert még mindig nem volt teljesen biztos abban, hogy mindez csak egy vicc vagy valóságos büntetés. De az igazgató komoly arckifejezésse, a bot a kezében és a szigorú tekintete nem hagyott sok kétséget. A bot suhogása és az igazgató határozott hangja eloszlatta Sallay tanárnő reményeit. Megértette, hogy Ridegh tanár úr komolyan gondolja, hogy büntetést kíván kiszabni rá.
 
Hogyan jutott el idáig a dolog? Miért gondolta az igazgató, hogy valóságosan bünteti őt? Készen állt arra, hogy azonnal végezze el a büntetést, még akkor is, ha úgy érezte, hogy valami nagyon nincs rendben.
A tanárnő rátekintett az igazgatóra, aki továbbra sem nézett közvetlenül rá. Megpróbált minél mélyebbre hajolni, készült a közeledő büntetésre, még akkor is, ha nem értette teljesen, hogy miért érdemelte meg.
Az izgalom és az idegesség egyre nőtt benne, de megpróbálta megőrizni a hidegvérét. Nem volt biztos abban, hogy ez tényleg vicc-e vagy komoly dolog, de úgy döntött, hogy elfogadja a játékot. Talán ez csak egy különös móka, gondolta, és hajlandó volt játszani az igazgató játékát.
Sallay tanárnő elhatározta, hogy megőrzi méltóságát és játékosan belemegy a helyzetbe. 
 
Ridegh doktor kissé távolabb, az íróasztala mögött állt, s még mindig nem nézett a szemébe.
 
Hosszú, görbenyelű botját hintáztatta, tesztelve ezzel annak hajlékonyságát és az ütésének erejét. Heves suhintásokkal csapkodta a levegőt, mintha egy golfozó lengetné az ütőjét.
 
Sallay tanárnő engedelmesen lehajolt és megérintette a lábujját.  Formás, sportos lábai egyenesek maradtak, kezei a bokáját markolták, szép, gömbölyded fenekét pedig magasra emelte a levegőben. Ahogy hajolt, érezte, hogy a szürke flanelnadrágja feszül az idomai körül, és ezt további nevetésre ösztönözte. Talán Ridegh tanár úr tényleg azt hiszi, hogy egy 16 éves fiúnak tartja, de ez lehetetlen. Biztosan csak egy muris félreértés az egész.
 
Hallotta, amint az igazgató balról közeledik felé. Elhelyezkedett, és néhányszor megkoccintotta a fenekét a bottal, nagyjából úgy, mint egy golfozó, amikor éppen golflabdát akar ütni. Gabriella enyhe ütögetést érzett feszes fenekén. A próbaütéseket követően az igazgató magasra emelte a pálcát és hatalmasat csapott az ifjú tanárnő domborulatára.
 
PUFF!! 
 
Mint valami hatalmas taps – vagy akár egy puskalövés - úgy csattant az ütés. 
 
Amitől félt, azt most bekövetkezett.    
 
 –   Istenem, istenem, hogy hogyan kerülhettem ilyen lehetetlen helyzetbe? – futott át az önsajnálat Sallay tanárnő agyában. De most már késő volt ahhoz, hogy ezen tépelődjön. Azzal, hogy egy számára lényegében ismeretlen ember előtt földig hajolt, ő maga is közreműködője lett az eseményeknek. 
 
Keze továbbra is a lábfejét érintette, szép kis popsija. mint valami állványon lévő dob kínálkozott az igazgató számára  
 
 Dacosan összeszorította az ajkát, szemei tágra nyíltak és tehetetlenül bámult a földre.
 
– Mi ezt baromság? Mások a köztársasági elnöki palota előtt tüntetnek, petíciókat irogatnak, polgári engedetlenséget művelnek, én pedig hagyom, hogy ok nélkül elfenekeljenek? Miért kell ezt eltűrőm? – gondolta nem minden ok nélkül.   
 
Sajgó, tüzes fájdalmat érzett a fenekén. Ösztönösen megdörzsölte volna a popsiját, ám erre nem volt lehetősége. 
 
Az igazgató precízen bemérte a második ütés célpontját, lehetővé téve ezzel Sallay tanárnőnek, hogy valamelyest visszatérjen a nyugalma.  Hamarosan ismét felemelte a pálcát és hatalmasat csapott Gabriella kis kerek popójára. 
 
PUFF!!
 
A második ütés még fájdalmasabb volt. Szorosan lehunyt szemét, csikorgatta a fogát. Úgy érezte, az események tőle függetlenül alakulnak, és ő csak belekeveredik egy olyan szituációba, amibe nincs beleszólása.  Mintha szerepet cseréltek volna, s álmában ő nézte volna, amint azt a nyomorult fiút, Szalay Gabit verik – és nagy örömére ez felizgatta!
 
PUFF!! PUFF!! PUFF!! PUFF!!
 
Egymás után záporoztak az ütések. Gabriella kapkodta a levegőt, de lábait egyenesen tartotta, kezével továbbra is mindkét bokáját fogta, szilárdan és büszkén tartotta.
 
Kegyetlen, megalázó, ám mégis átkozottul jó volt!  A vérébe áramló adrenalin egy erotikus, izgalmas érzést váltott ki belőle. Minden feszültsége, stressze, mint valami felröppenő pillangóraj, úgy szabadult ki belőle. .  váltott ki, és úgy tűnt, hogy semmivé tette az égő érzést felfelé tarott fenekén.
 
Az, hogy ő egy diplomás tanárnő, s nem egy pimasz kölyök e pillanatban már lényegtelenné vált. A valóság elsüllyedt. Lelkében ő már egy másik dimenzióban járt. Ez valójában megtörtént! 
 
PUFF!!
 
Újabb hatalmas ütés érkezett, hogy lezárja a büntetés első részét. Ám ez csak a felvezetése volt a második etapnak.
 
– Le a nadrágot, Gabi, a többit már a csupasz fenekedre kapod! Megértetted, fiú?!
 
Gabriellába belehasított a rémület.
 
– Jajj, ne! Most mit tegyek?  Talán nem is olyan rossz a látása, csak ezzel trükközik – gondolta. 
 
– Óh, istenem, õ most alulról meztelenül lát … és így akar elpáholni engem? Nem a kedvesét, nem is a kurváját, hanem egyszerűen a kolleganőjét. Uram, atyám, ezt a szégyent nem élném túl!
 
✨ ✨ ✨ ✨ ✨ ✨ ✨
(folyt. köv. – persze csak ha lesz érdeklődés….)
© Minden jog fenntartva! A történet teljes egészében szerzői jogilag védett!