Reggel

A lámpafény élesen világít fáradt,álmos szemeimre. Az ébresztőóra sosem a legjobbkor csörög,de pontosan jelez,ami viszont elengedhetetlenül muszáj,ha nem kívánok elaludni.
Márpedig jobb,ha nem alszom el,mert a főnök sem díjazza.Kíméletlensége nemcsak az időben felkelés szabályára korlátozódik.Szigorúsága nem ismer irgalmat,és nem is akarok ujjat húzni vele...
Különben húsz láb mélyen végzem a föld alatt. Nem,nem hinném,hogy engem ez a veszély fenyeget...
Bár tényleg nem is aludtam még el.
A hajnali friss levegő úgy vetődik bőrömnek,mint a jeges víz. Az ablakot visszahajtom,és még ejtőzök kicsit. Mindent gyorsan kell csinálnom. Kényes lettem az időre, főképp,ha hazulról el kell mennem. Lelkiekben erőt kell vennem,de az sajnos legtöbbször sosem jön össze.
A mosakodás könnyebbnek bizonyul,mint gondoltam. A tükörből egy majdnem kipihent arc mered rám bambán. Igen,az ott én vagyok...
Fogmosás után a kávéfőzőt bekapcsolom,és várom mikor csapja meg orromat a kávéillat. A koffein egy leheletnyivel összeszedettebbé tesz,de ezt még kevésnek érzem...Tudom,ez van.
Felkapom a neonsárga felsőmet,magamra erőszakolom a farmeromat. Ilyenkor minden mozdulatom olyan kényszerítettnek és erőltetettnek hathat. Borzalmas.
Ennyire kizsigereltnek és életuntnak rég éreztem magam. Mintha minden ér,izom és sejt kitörni készülne testemből. Akár egy fogságba ejtett vadállat,ami szabadulni akar...
Lelkem mélyén sikítok és az előttem álló napra gondolok...Volt,amikor egészen belejöttem és még most is élvezem talán időnként a darabolást. Bele se gondoltam,hogy egy halott valaminek mennyire fájhat,hogy apró részekké szedjük szét. Gondolom semennyire...
A madárcsicsergés olyan elevennek és élőnek hallatszik,hogy meg is rémültem tőle egy pillanatra.
Zsibbadtak a végtagjaim. A munkához kesztyűt is kell húzni,hogy ujjlenyomat ne maradjon és mentsük ami menthető és a saját bőrünket is!
Úgy érzem magam,mintha egy óriásira nőtt szitává változtam volna,akin mindenki kénye-kedve szerint áttekinthet. Fáj mindenem,mintha a belső szerveim hadjáratot indítottak volna ellenem, és belülről rúgkapálnának.
Szemérmetlenül káromkodok. Itthon megteszem.
Aztán elindulok. Majdnem úgy megyek,mint egy mákvirág,úgy érzem. A kinti csípős szél könnyeket csal ki a szememből. Enyhe hányinger kapott el.Egyre többször érzem ezt mostanság,pedig holtbiztos,hogy nem vagyok várandós.
A félhold sápadtan ragyogott fent az égen,és néhány kukázó vagy munkába menetelő ment el mellettem.
Út közben arra gondoltam,hogy azon a napon is biztos sok darabolásban lesz részem.
Aztán megérkeztem a gyár forgóajtajához.