Mi 16 éves fiúk vagyunk és óvoda óta haverok. A tavalyi osztálykiránduláson úgy esett, hogy beindultunk és meglestük a csajokat a zuhanyzás közben. 5-en voltunk 3 ablaknál. A látvány gyönyörű volt. Mindenkinek megkeményedett már. De figyelmesek lettünk egy dologra. A két legjobb nőt nem láttuk sehol. Mielőtt még befejezték volna eltűntünk gyorsan.
De mi ketten még látni akartuk azt a két csajt, ezért még visszamentünk 11 körül. Az osztályfőnök már régen aludt, elég engedékeny szokott lenni. Tehát 11 körül visszamentünk és feltűnt a két leányka. Odavittünk két széket így szinte páholyból nézhettük az eseményt. Szép lassan levették ruhájukat és megnyitották a csapot. Természetesen elkezdtük verni. Gyorsan végeztünk és menni akartunk. De ekkor figyelmesek lettünk valamire.
A jobbik csaj bement a másik fülkéjébe és elkezdték simogatni egymást majd később smároltak is. Aztán nekem támadt egy perverz ötletem. Menjünk be hozzájuk. Hát bementünk. Elején felsikoltottak, de ahogy látták mit akarunk nem ellenkeztek. Nem mondhatni hogy szégyenlősek voltak. Levetkőztünk és elkezdük. Nagyon jó volt minden.
Mire végeztünk a 2 bombamuffantyúval már fél 2 volt. A sok pia után már mindenki aludt. Hát bementünk szobánkba mi 4-en és újra elkezdtük. Nagy nyögdécselések közepette tartott a dolog. Egyszer hirtelen nyílik az ajtó és belép az osztályfőnök. Úgy megrémültünk, hogy levegőt se kaptam. Végigpörgött előttem az előző 2-3 óra cselekvései.
Ezután egy órás tanári beszéd jött amit némán hallgattunk. Majd meglepetésünkre a pedagógus azt mondta, hogy el lehet tusolni az ügyet bizonyos feltételek mellett. Ekkor már elállt a szívverésem is.
Végül is nem lett belőle semmi de ez volt életünk legjobb kalandja. Hogy, hogy ébredt fel azt még máig se tudom.
Ha nem akarsz lemaradni:
Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!
Legfrissebb történetek:
2025-12-08
|
Merengő
A végtelen univerzumban nehéz megtalálni a körömlakkot, Gininek azonban sikerült. A vörös,...
2025-12-04
|
Fantasy
A Magyar One Piece egy melléktörténet, amely hűen illeszkedik az eredeti One Piece univerzumhoz...
2025-10-27
|
Horror
A fiú egy durva rántással felhúzta az anyagot, és a nő mellei szabadon lendültek elő. Erik...
2025-10-19
|
Novella
Jánosnak az orgazdának egy rendkívül esemény megváltoztatja addigi bűnös életét.
Friss hozzászólások
Legnépszerűbb írások:
2010-09-23
|
Egyéb
Barbara, Kedves!<br />
A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Hasonló történetek
Beküldte: Anonymous ,
2001-08-09 00:00:00
|
Történetek
Bezárta az ajtót és a kis polóját már vette is le, de már azon keresztül is jól látszott a melle, mert melltartó nem volt rajta. Olyan édes feszes mellei voltak, kis barna mellbimbói, csak az ölembe ült és már a nyelve a számba volt, ahogy elkezdtem masszírozni a kis mellet, a kis bimbója már olyan kemény volt, hogy már szúrt, hehe.
Beküldte: Anonymous ,
2001-08-16 00:00:00
|
Történetek
Azonnal a számba vettem előszőr csak a makkját, és azt kezdtem el nyalogatni. Partnerem szemei már fennakadtak az élvezettől, hangosan nyögött a kéjtől. Én pedig már a golyócskáit vettem a számba, szopogattam, nyalogattam élvezettel. Ő egyre erősebben nyomta a számba ágaskodó szerszámát, melyet amilyen mélyen csak lehet bevettem a számba, és teljes erőbedobással szívtam, szoptam, már néha úgy éreztem, hogy megfulladok a hatalmas fasztól a számban...
Hozzászólások