Mire képes a fantázia?

Fantáziánkat gyakran elengedjük a messzeségbe, és olykor-olykor nagyon szeretnénk, ha ott is maradna... Ilyesmi történt meg velem egy irodalom órán. Nagyon fáradt voltam, semmi kedvem nem volt figyelni. A mellettem ülő tündér lány óvatosan simogatott. Csak a kezemet cirógatta, semmi több. "Mivel Petőfi ugye A magyar költő...", nos én ekkor szenderedtem bele a cirógatásba. Most kerültem az osztályba nemrég és már az első nap feltűnt e gyönyörűség, és az őt körülvevő isteni fény.

Egy folyó partján fekszem és nézem az eget. Érzem, hogy valami simogatja a kezemet, de szomorúan kell észleljem, hogy az csak egy szél mozgatta fűszál. Nézem a szürkülő eget...néhol előbukkan már egy-két csillag halvány fénye. Nehezemre esik felállni...furcsa de nagyon kellemes, ahogy a fűszál cirógat. Becsukom a szemem és megpróbálok elaludni e kellemesen altató, de valahogy mégis izgató simogatásra. Hülyének érzem magam, hogy egy mozgó fűszál hozzám dörgölődzését élvezem, de nagyon jó, és nem akarom, hogy abbahagyja a szél.

Bevillan egy másik kép, kicsit felébredek, a tanár goromba feje csattan arcomba. A simogatás is abbamaradt, nagyon haragszom a tanárra...nagyon. De gyorsan visszaillesztem fékezhetetlen fantáziám a folyópartra. A simogatás nem folytatódik... szomorú vagyok. Felállok, és keresek egy árnyékosabb helyet, itt nagyon meleg van. Már-már kezdenék igazából felébredni, hisz semmi izgalmas nem történik, egy fa alatt ott ül a lány, aki valójában mellettem ül. Gyönyörűre barnult bőrén megcsillan a napfény és szinte hívogat. Hívogat, és engedek a kísértésnek. Leülök mellé, megnézem jobban. Egy póló van rajta és egy bugyi. Olvas, csak akkor vesz észre, mikor már ott ülök.

Gyönyörű teste hívja szemeimet és azok nem tudnak ellenállni. Szólok hozzá pár szót, de ő rendíthetetlenül olvas és néhol-néhol megrezzen a szája széle. Hihetetlenül izgató! Pupillái és arcának mozgása tökéletesen követik a könyvet. Viszonozván előző kedvességét, elkezdem simogatni a vállát. Selymes bőre oda tapaszt, nem tudom elengedni...nem is akarom. Szó nélkül ülünk, én lassan megelégelem a dolgot és óvatosan kiveszem a kezéből a könyvet, és leteszem úgy, hogy tudja hol tartott. Egy szót se szólunk de szikrázik a levegő, szemeink egyé vállnak. Elfordítom a lányt és lefektetem. Megcsókolom a helyet, ahol simogattam. Ajkam érintésére izgató libabőr jelenik a lány bőrén, s ringatva elvarázsol. Mélyen belenéz szemeimbe és szinte azt mondja: "Most! Most csókolj meg!" Testem önkéntelenül engedelmeskedik e "szavaknak" és ellenállhatatlan ajkai megbabonázzák az enyémeim. Hevesen csókolom, és nem akarom abbahagyni, ki tudja meddig tehetem.

Óvatosan leveszem róla a pólót, ő pedig - felbátorodva - ugyanezt teszi velem. Kezeim bátortalanul kalandoznak a kéjek kapuja felé, azonban egy magabiztos mozdulattal beveszem e helyet, melyet a lány egy halk nyögéssel kísér. Gyönyörű, ápolt fekete haja a vállamat simogatja, melytől én leszek libabőrös. Most már végeláthatlanul ujjaim rabjává vált a lány, ami egyáltalán nincs ellenére. Halk sikongatásai és nyögései arra bíztatnak, hogy ne hagyjam abba... sőt! Számmal elindulok egy irányba, melyet szerintem ő már korábban gondolt volna. Két gyönyörűen domborodó mellét csókolgatom, szopogatom amit ő már nem bír, hangosan, ütemre nyöszörög. Mikor ajkaim elérik legféltettebb testrészét, átadja magát majdnem a teljes gyönyörnek... ezt azonban még nem engedem neki. Most ő kényeztet szájával, amit én sem bírok túl sokáig, hisz a varázs mellyel elárasztja farkamat túl erős hozzám. Nem engedem neki sokáig csinálni... Beteszem tagomat oda ahova kívánja, mondja... de tudom anélkül is. Nem kell se neki, se nekem sok. Hatalmas kéjkiáltások közepette hirtelen felriadok. Egy sipító csipogás zavarja meg kéjünk beteljesedését.

Kicsöngettek!

Gyorsan összepakolok és táskámmal eltakarom ami eltakarható. A lány kedves mosollyal távozik szemem elől, melyet én nagyon szomorúan akceptálok. Nem bírom tovább, gyorsan ki a vécébe... könnyítek magamon. Közben elgondolkodom azon, miket csinálhattam én órán. ÚRISTEN!
Sebaj, a következő óra történelem... ott is mellettem ül.

Gimli