Mese a Hercegről 2. rész

A Herceg csak vándorolt amerre a lova vitte. Útravalónak a csodálatos (álom) szeretkezést vitte magával, s egyre jobban sóvárgott szeretett Tündére után. Az álomban töltött idő minden egyes pillanatát visszaidézte, s ez által mély szomorúság és sóvárgás szivárgott szívébe. Miközben merengett, egy erdei úton poroszkálva, csatazaj ütötte meg fülét. Vágtába fogta lovát, mert elméjébe hasított a varázsló szava:
„Segíts, ahol tudsz, mert nem tudhatod, ki segít célod elérésében.” A fák között egy patak partján bukkant a csatázókra. A patakban három csodaszép lány sikoltozott meztelenül, mert miközben fürödtek, marcona rablók támadták meg kíséretüket. Egy pillantással felmérte a helyzetet, négy katona védte az ifjú hölgyeket. Körülöttük tucatnyi halott katona s martalóc hevert. Ők sem voltak éppen üdék, több sebből vérezve, egyre jobban lankadva védték állásaikat és akadályozták meg a hat élő rablót céljuk elérésében.

A Herceg gondolkodás nélkül útjára bocsátott két dobótőrt, a két martalócba kik átjutottak a katonák védvonalán és a rémült lányokat veszélyeztették. Odaérve a küzdők mellé, lováról vágta le a hozzá legközelebb állót. Így mire feleszmélt a maradék három, már nem tudtak elmenekülni izzó haragja elől. Vad csörte vette kezdetét, a rablók életükért küzdöttek, amit nem akartak könnyen adni, (hála a több év kemény gyakorlatozásnak) nem okozott gondot a Hercegnek. Alattomosan közrefogták, és körülállva akarták becserkészni. Eleinte még vigyorogtak, és nagy hanggal bíztatták egymást, ám mikor már több támadásuk ért véget úgy, hogy a hercegen egy karcolást sem tudtak ejteni, viszont ők több sebből is vérezve kerültek ki a támadásokból, egy sokat sejtető összepillantással rárohantak. A Herceg villámgyors mozgásának és kardforgató tudásának köszönhetően kikerült a körből, s így szemből vívhatott mind a hárommal, akik vad kiáltással rárohantak azért, hogy lendületükkel elsodorják.

Mivel egyszerre rontottak rá így akadályozták is egymást, gyakorlatuk nem volt, eddig csak védtelen utazókkal akadtak össze. A Herceg könnyedén harcképtelenné tett két marconát. Az egyiknek a nyakát, másiknak a mellét vágva fel egyazon mozdulattal. Csak az egyiküknek volt némi fogalma a kardforgatáshoz. Mivel látta a többiek elestét, kardját eldobva megadta magát, kegyelemért könyörögve. A Herceg megkönyörült rajta de a katonák nem. Társaikra emlékezve, bosszúszomjasan gyilkolták le a még élő rablókat. A Herceg parancsba adta, hogy takarják be a reszketve álló hölgyeket, mert észrevette a katonák sóvárgó tekintetét. Egy emberként ugrottak a parancsra, mert valami a fejükben kényszerítette őket a végrehajtásra. A herceg magában elmosolyodott és megfogatta, hogy megköszöni a varázslónak e különleges útravalókat, miket induláskor aggatott rá. Csak a varázsló műve lehet, hisz nem is ismerik ezek a katonák, és mégis ugranak a parancsára. Rendelkezett még a katonák holtestének elföldeléséről, a rablókét csak beljebb húzták a sűrűbe, őket majd eltüntetik a vadak.

Ezek után a hölgyek elé járult és mély meghajlással üdvözölte őket.
- Hölgyeim, engedjék meg, hogy bemutatkozzam önöknek. A nevem (itt egy pillanatra megállt, majd széles mosollyal folytatta) Herceg, és Sehol földjéről jöttem. Vándorlásom célja, hogy még meg nem talált s egyben el is veszett szerelmemet, Tündért megleljem. Örömömre szolgált, hogy segíthettem önökön. Ha óhajtják, elkísérem önöket addig, míg biztonságba érnek.
- Kedves Herceg. Köszönjük lovagias s becsületes segítségedet, kérlek, fogadd mély s őszinte hálámat, hogy engem s nővéreimet megmentettél a gonosz rablóktól. Én Melinda vagyok, a nővérem Viktória, a húgom Beáta. Valaki földje hercegnői vagyunk s a közeli várba, egy báli meghívásra igyekeztünk mikor megtámadtak. Ha kérhetlek, szállj meg palotánkban s pihend ki fáradalmaidat e csata után.
- Csak egy éjszakára maradhatok Kedves Hercegnő. Ugyan is Szerelmemet kell megkeresnem, és nem akarok késlekedni.
- Igazad van kedves Herceg. Nagy hatalma van a szívnek mindenki felett.

Így hát elindultak a leányok otthona felé. A herceg a hintó mellett lovagolva beszélgetett Melindával, és megtudta, hogy különös dolgok történnek velük is álmukban. Mindhárman egy – egy különös történetet meséltek el magukról. Melinda története: Álmomban különös helyen járok. Hangos berregő lovakon járnak az emberek és lovak nélküli „szekereken” közlekednek. A nevük különös, nem tudom, hogy honnan ezek a nevek. Autó és autóbusz, így nevezik őket. Én egy különös helységben, sosem hallott zenére táncolok. Körülöttem furcsa öltözékben férfiak kiabálnak és nézik a táncomat. Én a zene ritmusára lassan vetkőzni kezdek, minél jobban felhergelem a férfiakat annál több furcsa papírdarabkákat tűznek a furcsa harisnyámba és bugyimba. Érdekes módon álmomban nem szégyellem magam és még örömet is okoz. — Mondta ezeket a szavak és paprikavörös lett az arca.

Az álmomban olyan dolgokat teszek, amit ha megtudna apám egyből zárdába zavarna, hátralevő életemben. Ebben a házban, ahol táncolok, van egy-két olyan helyiség, ahol csak egy ember előtt táncolok. Itt bármi megeshet, természetesen itt is a kis papírdarabkákon van a hangsúly! Ha elég sok a papír bármit megtehet velem az illető. De általában én szoktam kezdeményezni a tánc közben. Levetve az összes ruhát magamról, belevetem magam az élvezetbe. Az illető öle fölé hajolva előkeresem a kéjbotját, és nyelvemmel addig izgatom, míg mereven áll. Majd ölébe ülve kiskertembe vezetem, és őrült tempóval csavargatom, izgatom kertecském eldugott izmaival. Van olyan eset mikor annyira begerjedek, hogy kertecskémből kiengedve egy kicsit hátrébb rakom, így felnyársalom a popsimat. Püspökfalatomba a kéjrúd őrült érzéseket kelt bennem, szinte meghalok az érzésektől.

Természetesen a kertecském bimbaját közben kényeztetem ujjaim játékával. Ha a vendég kielégült megtölti zsebem pénznek nevezett papírokkal, s én boldog vagyok. Pirulva mondta el e történetet Melinda hercegnő. A következő pillanatban bekapcsolódik Viktória a beszélgetésbe és elmondja a saját történetét is. De ez már csak a folytatás lesz amit (ígérem hamarosan) megírok.

Imre