Merengő

Állt a tükör előtt, és nézte magát... Az ember olyan furcsa kapcsolatban van a tükrével. Merthogy kapcsolat, az biztos. És intim is. Legrejtettebb titkainkat ismeri (ismerheti), legkeményebb kritikusunk és még csak nem is elfogult. Mutatja amit lát, hogy mit kezdünk vele, vagy hogyan raktározzuk már a mi dolgunk... De általában jó kapcsolata volt a tükrével. Kedves tükör volt, szép lassan mutatta, ahogy öregszik, észre se nagyon vette. De hát annyi minden történt, kinek volt ideje állandóan odafigyelni... Belenézett ö a tükörbe minden nap, de az nem jelenti azt, hogy látott is... De most valahogy kíváncsi lett volna a tükör véleményére... Megismerni-e azt a régi lányt??? Nem tudott rá válaszolni. Úgy érezte, belül, a lelke nem sokat változott. Kicsit érettebb ugyan, csalódott emberekben, hitekben, de hát az mindegy. De ugyanaz a pajkos, vidám nő aki volt... Hány éve is??? Jaj istenem ...harminc...
... Amikor fiatal volt, úgy gondolta az idősödő emberekre a nap is másként süt, a szél nyilván megremegteti ráncaikat, a szél jól megtépi ősz hajukat... De rá kellett jönnie, hogy nem így van. Ugyanolyan, mint volt... Imádja ha a szél belebújik a hajába, ráadásul nem is ősz (persze ezt a fodrászának köszönheti). És most is imádja a napot, szereti ha simogatja a testét....

A tegnapi nap nagyon felkavarta. Nem látta a férfit harminc éve. Furcsa volt újra találkozni. Két idős ember ült a kávézó sarkában. Nem éreztek odavalónak magukat… Útra keltek, sétáltak a parkban, majd lementek a Duna-partra, leültek a lépcsőre…. Nézték egymást… Keresték egymásban a régit… Emlékezett arra, annak idején mennyire megkapta a férfi tekintete, szeme színe, szája… Nem volt kezdeményező fajta, de igyekezett úgy alakítani, hogy dolguk legyen egymással, vagy a férfinek öt kelljen keresnie… Jól sikerült… Randevút kért… Már nem emlékezett hol találkoztak először, csak arra, hogy mint a kivert kutyák csavarogtak a városban mindig. A férfi pont akkor vált el, az apjával lakott, oda nem mehettek, a nő még szüleivel élt oda sem… Mozik, parkok, majd később a hideg trabant volt szerelmük otthona… Hányszor voltak itt a Duna-parton, ölelték egymást forrón a kocsiban… Tiszta pára lett az ablak…Nem is gondolná az ember mennyi hely van egy ilyen autóban, ha kell… elmosolyodott… és tudta a férfi észrevette.
- Emlékszel az öreg Trabira??? Őriztem még vagy 15 évig. Aztán muszáj volt eladnom, az asszony utálta... Emlékezett a férfi ízére is. Emlékezett vállara, mellkasára, ahogyan finoman csókolgatja, és csúszik csókjaival lefelé.. Emlékezett a nadrágra (nagy dolog volt akkor az a farmer), a zipzárra, és arra, ahogy rátapadt szája a férfi rúdjára… Emlékezett szeretkezéseikre: mindig túlfűtöttek voltak, üldözött vadak… Nem sűrűn szeretkeztek ágyban… amikor végre elutaztak egy hétvégére együtt, akkor is inkább a tus alatt csókolták egymást…. Imádta a férfi csókját… Nem sok férfi tud csókolni. Sokan nyálasak, mint a csigák, de ez a férfi száraz ajkakkal, forrón csókolt. Finoman harapott, mint aki tényleg mindent meg akar ízlelni, kapni...érezte most is ahogy ez a száj végigsiklik testén, megáll mellén, kényezteti. Most is megborzongott. Örült, hogy a férfi nem vette észre.

Eszébe jutott milyen hevesen hatolt bele mindig a férfi, emlékezett arra, hevességükben hányszor ment tönkre a harisnyája. És hogy állandóan teli voltak papír zsebkendőkkel… sőt arra is emlékezett mennyire kedvelte ha a férfi végre a csúcson volt... Nem játszott színházat, nem ez volt a nagyjelenet: egyszerűen ,halk hangokkal adta félreérthetetlenül tudtára: Ő már máshol van.... Ennek ellenére távolról sem emlékszik úgy rá, mint legjobb szeretőjére... Ez nyilván rajta is múlott… De kedves volt, természetes, adott és kapott... És most itt ül, és lehet, hogy az utcán el is ment volna mellette, futólag biztos nem ismerte volna meg... Furcsa egy férfi, akivel megosztotta a szívét, ágyát, érzékiségét, és elmenne mellette az utcán.... Aztán hirtelen felé fordult a férfi, elmosolyodott: igen, ez az a mosoly, és a szeme is….
- Nagyon szótlan vagy, hol jársz??? Mesélj most te!

Zavarba jött. Hol jár? Hát ezt nem tudja elmondani… Félre értené. Pedig valószínűleg a férfinek is eszébe jutnak az együtt töltött napok...
- Nem is változtál sokat – hallotta… Asszonyosabb, puhább lettél, tán érdekesebb... - Elnevette magát... De kedves. Tud úgy kedveskedni, hogy bár nem mond igazat, van benne hihető... És ugye nekünk nőknek ez kell. Hadd higgyük azt, hogy igenis mi mások vagyunk, mint a többi...
- Megismered ezt az órát?? Emlékszel hol vettük?? - Hupp...Órát? Együtt??? Nem erre nem emlékezett...Milyen furcsa. Vajon ki, hogy emlékszik ránk??? Lehet, ha valaki Rólunk szóló emlékeit láthatnánk magunkra sem ismernénk….
- És mi van a motorozással? – kérdezte a férfit… Az megint nevetett… Évekig nem lehetett, nem engedte az asszony... De nemrég vettem egy motort!!!! - Őrült - gondolta...vén fejjel áll neki ismét motorozni...

Eszébe jutott a szakításuk. A motor mellett álltak, olaj szag volt. És gyönyörű volt a gép... Épp ismét Angliába készült a férfi, kicsit pénzt keresni, a barátokat újra meglátogatni... Csak annyit mondott: el kell mennem. Én most önmagamon kívül semmit sem tudok neked adni... Össze kell szednem magam kicsit, adj nekem egy kis időt... Mondjuk adj egy évet. Jelentkezem akkor... Megcsókolta, és már csak a motor mély zúgását hallotta... Rettentően fájt... Nem hitt a férfinek, és megalázva érezte magát. Még sosem hagyták el... Akkor sem, mert egy év múlva csörgött a telefon: Szia drágám, találkozzunk, van valami itt neked... Hogy mi volt az, sosem tudta meg, sértődött volt, és nem akadt ideje... Most meg már minek kérdezné???
- Emlékezett arra, hevességükben hányszor ment tönkre a harisnyája, és, hogy állandóan teli voltak papír zsebkendőkkel.