Megcsalatva

Nincs sok kedvem a mai estéhez. Tulajdonképpen jó ideje már, hogy nem szívesen járok el sehová, ahol a férjem is ott van. Egy senki vagyok mellette, egy mutogatható cicababa, aki 35 évesen is felhívja magára (és rá) a figyelmet. A karját ilyenkor lazán a derekamon tartja, gyengéd kis puszikat szór az arcomat, meghitt érintéseket vált velem lopva, mintha még mindig rendben lenne köztünk minden. Pedig Isten tudja, milyen távol is állunk ettől az állapottól.

Kis időt hagyok magamra, és elmélyülten vizslatom az arcom a tükörben. Hát igen. Hiába vagyok még mindig jó karban, az idő már belém vájta vasfogait. Szemem körül az apró szarkalábak szinte észrevétlen hálót szőttek az évek folyamán. A szám körül elmélyült a nevetőráncom, még most is bájos, amikor nevetek, de halványan megmarad akkor is, ha teljesen komoly az arcom. A nyakam és a bőröm még mindig szép, talán ezeken látszik meg legkevésbé a kor, mely észrevétlenül hagyja egymás után az éveket. Magam elé tartom a kezeimet, a fürdőszoba kegyetlen fénye sem mutat rajtuk semmi visszataszítót.
Felállok, és lecsúsztatom magamról a köpenyem. Kritikusan szemlélem a vonalaimat: a kulcscsontom íve mindig is tetszett, végigsimítok rajta az ujjaimmal, tetszik, hogy vékonyabbnak mutat, mint amilyen ténylegesen vagyok. A vállaim kerekek, simogatni valóak, szeretem is, ha itt megérintenek. Karjaim vékonyak, bőröm feszes, ujjaim hosszúak és egyenesek. Melleimre sajnos már hat a gravitáció, nem nagyon, éppen csak jobban rezdülnek, ha mozdulok, melltartóban még így is nagyon formásak, és meztelenül sem kell őket szégyellnem. Persze lenne rá pénzem (egészen pontosan nem nekem, hanem a férjemnek, de az majdnem ugyanaz), hogy vadiúj kebleket szabassak magamnak, keményeket és tömöreket, de nem látom értelmét. A férjem úgy sem fog visszajönni hozzám, én pedig öreg vagyok már a csábításhoz. Jól érzem magam a bőrömben így is, és ha valakinek nem tetszik, majd nem néz rám. Oldalra fordulok, hasamra simítom a kezem. Még mindig lapos, na persze, ezért már keményen megdolgozom nap, mint nap. Két-három órás edzés a belváros egyik felkapott edzőtermében, és a napi 10 km-es futás garantálja az eredményt: a combjaim ruganyosak, fenekem kemény, és épp a napokban a narancsbőrtől is sikerült szinte véglegesen megszabadulnom. Anyám öröksége, világéletében vékony volt, mint a bot, és mégis rücskös volt a bőre. Kezelésekre jártam, hosszú hónapok alatt végre sikerült elérnem, hogy csak akkor látszik, ha nagyon megfeszítem a fenekem izmait, és akkor sem feltűnő.

Hangosan csapódik a bejárati ajtó, összerezzenek a váratlan hangra. A faliórára nézek, szerencsére még egyáltalán nem vagyunk késésben. Átsétálok a szobán, mire visszajövök a tükör elé, már fehérnemű van rajtam, épp a harisnyatartót igazítom a helyére, amikor a férjem belép a szobába. Futólag rápillantok, majd folytatom az öltözködést. Régen volt már, hogy megremegett a gyomrom, amikor a közelembe jött. Magamra igazítom a selyem alsószoknyát, a finom anyag lágyan simul a testemre. Eric kioldja a nyakkendőjét, odalép hozzám és futó puszit nyom az arcomra, aztán a fürdőbe megy. Pár perc és hallom, ahogy zubogni kezd a víz a zuhanyból. Jó néhány évvel ezelőtt még utánamentem, hogy kiadós szeretkezéssel induljunk neki az éjszakának. Manapság már véletlenül sem tör rám a vágy, hogy ilyet tegyek. Nem mintha nem esne jól odabújni hozzá, hiszen szép férfi: magas, erőteljes testalkatú, a haja szőke és még mindig sűrű, a szeme szinte világítóan kék, hihetetlen kontrasztot ad barnára sült bőrével. Velem ellentétben ő elég hiú, szereti, ha megfordulnak utána a nők (minél fiatalabb, annál jobb), ezért már nem egy alkalommal feküdt sebészkés alá, hol zsírleszívást végeztetett magán, hol egy kis botoxot fecskendeztetett az arcába, hogy ne látszódjanak a ráncai. Sosem vitte túlzásba, nincsenek rajta látványos változások, egyszerűen csak jó ideje ugyanolyan, szinte semmit sem változott több mint tíz éve.

Nem tudnám megmondani, mikor hűlt ki ennyire a házasságunk. Már túl vagyunk a szeretet időszakon is, mostanában csak egymás mellett élünk, ennyi erővel akár testvérek is lehetnénk. Igazság szerint fiatalok vagyunk még ehhez az állapothoz, és eltartott egy ideig, míg rájöttem: nekünk, kettőnknek nem lett volna szabad összekötnünk az életünket. A férjem öt évvel idősebb, mint én, és ahogy telik az idő, egyre többnek tűnik ez a korkülönbség. Eric kétségbeesetten ragaszkodik a fiatalságához, míg én hagyom, hogy elszaladjanak felettem az évek. Valamiféle tetszhalott állapotban vagyok, jó pár hónappal ezelőtt szerelmeskedtünk utoljára. Tudom, hogy Eric-nek vannak alkalmi partnerei, sőt, szerintem tart állandó szeretőt is, de én tiszteletben tartom a házasság intézményét. Nem egy alkalommal lett volna lehetőségem arra, hogy megcsaljam, mégsem tettem. Néha nagyon hiányzik a szex, de képes vagyok kordában tartani a vágyaimat, ilyenkor még többet edzek, hogy csökkenjen bennem a feszültség. Van úgy, hogy elszomorodok, hiszen itt vagyok 35 évesen, más ölni tudna egy ilyen testért és arcért, mint amilyen nekem van, és mégis… Mindenem megvan, és mégsincs semmim.

Eric megjelenése ránt vissza a gondolataim örvényéből. Már boxer alsóban van, leveszi a frissen vasalt, előre kikészített inget a vállfáról, lazák a mozdulatai, ahogy belebújik. Megtorpan a mozdulata, amikor észreveszi, hogy megakad rajta a szemem.
- Gond van, cicám? – kérdezi.
Megrázom a fejem, és odasétálok hozzá. Megigazítom a gallérját, segítek felrakni a mandzsettáját, és egy röpke pillanatra hagyom, hogy elgyengüljek. Átkarolom, hozzábújok, mélyem magamba szívom az illatát. Érzem a meglepettségét, mindenesetre jólesik, hogy a karjai azonnal körém záródnak. Még egyszer jó erősen magamhoz szorítom, felemelem a fejem, és lágy csókot lehelek a szájára, azután kibújok az ölelésből, és folytatom az öltözködést. Lágy esésű, nagyon elegáns fekete kisestélyit választottam ma estére. Visszafogott, hihetetlenül nőies, és borzasztóan drága holmi, lelkiismeretfurdalás nélkül viselem. Apró gyémánt fülbevaló, egy vékony arany nyaklánc, és a jegygyűrűm az összes ékszer, amit magamra veszek, magas sarkú szandál, és apró fekete táska a kiegészítő. Készen vagyok. Indulásra várva nézek Eric-re, aki épp most veszi fel a zakóját.
- Minden rendben, édes? – kérdezi, szemében némi aggodalmat látok megcsillanni.
- Persze – rámosolygok, érzem a vívódását, faggasson e tovább, de mint mindig, most is úgy dönt, nem kell mindent megbeszélni. Ez nála azt jelenti, hogy egyáltalán nincs szükség arra, hogy megbeszéljünk akármit is. Csak ne zavarjuk egymás köreit, kérem….

Előre megyek, ellenőrzöm a helyiségeket, hogy mindenhol lekapcsoltam-e a világítást, a konyhában elzártam-e a tűzhelyet. Eric addig a riasztót állítja be, pár perc és a garázsban vagyunk. A BMW-vel megyünk, a limuzin szinte ráfekszik az útra. Eric sportosan vezet, de biztonságosan, jó belesüppedni az ülésbe, élvezem a kényelmet és a fényűzést, ami körbevesz. Az úton sem beszélgetünk, igazából nincs is közös témánk. Gyerekünk nincs, már nem emlékszem, ki hozta meg a döntést, hogy ne is próbálkozzunk vele. Lehet, ha lenne valaki, aki kettőnkből van, akkor talán nem távolodtunk volna el ennyire egymástól. Ezt már sosem tudjuk meg.
Megérkezünk a vendégség színhelyére. Sznob barátaink tartják ezt az apró kis estélyt, ezekben a körökben minden a külcsín, csak az számít, aminek látszol. Ma este is, mint minden ilyen fogadáson, a boldog házaspár szerepét játsszuk. Eric maga a megtestesült tökéletes férj, és én vagyok a mindenben méltó párja, a tökéletes feleség. Csak rövid időre válunk el egymástól, és ha mégis szétszakítanak bennünket, folyton egymást keressük a tekintetünkkel, hogy egy óvatlan pillanatban egymás mellé keveredhessünk, és lopott csókokat, érintéseket válthassunk.
Fárasztó színjáték.
Hogy miért játszom el mégis? Eric-nek ez fontos. Fontos, hogy a családi háttere tökéletesnek látszódjon, szereti, ha irigylik az emberek, márpedig sok minden van, amiért irigyelni lehet: pénze, mint a pelyva, jól menő üzletember, gyönyörű a lakása, az autója, a felesége epedve imádja. Tökéletes a kép, amit alkotunk magunkról.
Sokan szeretnék az én életem élni, és tisztában vagyok vele, hogy vannak férfiak és nők, akik összetennék a két kezüket, ha így élhetnének, én mégiscsak azt mondom: senki ne irigyeljen tőlem semmit. Magányos élet ez, szinte minden este magam vagyok, Eric jól szórakozik valahol máshol, valaki más karjaiban. Dicséretére legyen mondva, diszkréten csinálja, soha, senkitől sem hallottam vissza egyetlen pletykát, még csak utalást sem, ami a mellékvágányaira vonatkozna.
Elfogadom a pezsgőt a kínáló inastól, arcomra öltöm szikrázó mosolyomat, és hagyom, hogy a sok önáltató, álszent ember forgataga elsodorjon.

Jó pár órával később úgy érzem, ha nem megyek ki a szabad levegőre, összeesek. Eric-hez hajolok, és a fülébe súgom, hogy a kertben leszek. Aggódva kérdezi, velem jöjjön-e, de most elutasítom.
Egyedül akarok lenni.
Alig várom, hogy végre kiérjek, mintha mindenki egyszerre akarna velem beszélgetni. Amikor behúzom magam mögött a tolóajtót, akaratlanul is megkönnyebbülten sóhajtok. Gyönyörű az éjszaka, az ég csillagokkal teli, a hold éppen telőben van, lehet, hogy ez is oka a mostanában oly sokszor rám törő ingerültségnek. Apró fáklyák adnak romantikus félhomályt a kertben kószálóknak. Elindulok az egyik kis ösvényen, léptem halkan koppan a kövön. Az ösvény egy apró tisztásra vezet, éppen csak akkora, hogy egy pad elférjen rajta, gondos kezek párnákkal bélelték a kemény fát, kényelmesnek tűnik, úgy ülök le, mint megfáradt vándor a hosszú útja végén. Csukott szemmel ülök a puha párnákon, mélyeket szippantok a hűvös levegőből. Magányom háborítatlan, erre éppen nem jár senki, csak a madarak csicsergik éjszakai dalukat. Egy pillanatra feltámad a szél, borzongás tör rám a hidegtől, nem hoztam magammal a kabátomat.

- Zavarná, ha ideülnék?
Meglepetten nézek fel a kellemes hang gazdájára. Atyaég! Milyen jóképű férfi! Sötét, dús haját hátrasimítva viseli, a szél belekap az engedetlen tincsekbe, és egyet-egyet a homlokába fúj, megkapóan kisfiússá változtatva vonásait. A félhomályban nem látszik tisztán a szeme, ebből a távolságból nagyon sötétnek látom, elbűvölnek hosszú szempillái. Finom mosoly ül szép vonalú ajkán, az arca borostás, ettől van benne valami rosszfiús beütés. Ülve is fel tudom mérni, hogy nagyon magas, legalább egy fejjel magasabb, mint én, öltönye takarásában alighanem tökéletesen kidolgozott test bújik meg.
Rádöbbenek, hogy szótlanul vizslatom jó ideje, magam mellé mutatok hát.
- Tessék csak.
- Gyönyörű az éjszaka, nem gondolja?
Hm. Micsoda sablonos szöveg – gondolom, miközben végignézem, ahogy leül mellém. Kicsi a pad, szinte összeér a testünk, váratlanul újra megborzongok, de ez most nem a szél miatt van, régen eltemetett izgalom fut át a testemen, ahogy a combja az én combomhoz ér.
- Fázik? – kérdezi, és azonnal mozdul. Kibújik a zakójából, és ellenkezést nem tűrően teríti a vállaimra. Kezét egy pillanatig még a melleim előtt tartja, ahogy összehúzza rajtam a kabátot. Nagyon közel van hozzám az arca, ahhoz képest, hogy öt perce találkoztunk először, túlságosan is közel. Érzem a zakón az ő teste melegét, illata betölti az orromat, nem értem a viselkedésem, ilyenkor már régen ki szoktam kérni magamnak az effajta bizalmaskodást.


Felzaklat a közelsége, olyan érzéseket vált ki belőlem, amilyeneket már jó régen nem hozott felszínre senki.
- Köszönöm. Amikor kijöttem, nem számítottam arra, hogy feltámad a szél – magyarázkodásom elég suta, de újra hallani akarom a hangját.
- Igazán nincs mit. Valóban nagyon meleg van benn, túl sokan vagyunk azt hiszem.
Szeme az enyémbe mélyed, végre elenged, hátradől a párnákon. Én nem merek ellazulni, szívem izgatottan dobog a mellkasomban, megfogom a kabát hajtókáját, és óvatosan én is megtámasztom a hátam.
Néhány, óráknak tűnő percig némán ülünk egymás mellett, szemeink beszélnek helyettünk, kimondatlan vágyak tüze ég és hamvad el bennük. Nem akarom boncolgatni az érzéseimet, nem akarok gondolkodni azon, mit érzek. Csak nézem ezt az idegen férfit és jobban vágyom rá, mint a férjemre valaha is. Biztosan az ital teszi, és a romantikus környezet, vagy a kémia, ami meghatározza a nemek harcát, fogalmam sincs.
Simogat a tekintete, és én kívánom, hogy érjen hozzám, nehezen kapok csak levegőt, ezt a feszültséget nem bírom elviselni.
- Egyedül jött? – kérdezi, a hangja rekedten cseng.
- A férjemmel – közlöm, és még sosem vágytam jobban arra, bárcsak egyedülálló nő lennék.

Nem reagál az új információra, a számat nézi, egyszerűen nem tudom visszafogni magam, öntudatlanul nedvesítem meg a nyelvemmel, megvillan a mozdulatra a szeme. Lassan mozdul, közelebb hajol hozzám, és én cselekvésre képtelenül tűröm, hogy az arca betöltse a látómezőmet. Akarom ezt a csókot, annyira akarom, ahogy még semmit az életemben eddig, de valami mégis visszatart attól, hogy megtegyem. Nagyot nyelek, és hátrahőkölök, minden porcikám tiltakozik a mozdulat ellen, mégis felállok. Azonnal követ, helyesnek bizonyul a magasságára vonatkozó megállapításom, fel kell emelnem a fejem, ha a szemébe akarok nézni. Felém nyújtja a kezét, teljes bizonyossággal tudom, ha most megérint, elveszek, így megrázom a fejem, kibújok a zakójából, és visszaadom neki.
- Bocsásson meg – suttogom -, nekem most mennem kell.
- Szeretnék Önnel találkozni, valahol, valamikor, egy ennél alkalmasabb helyen és időben.
Örülök a szavainak, saját gondolataim visszhangjai ezek, mégis nemet kell mondanom.
- Nem lenne jó ötlet. Sajnálom.
Oldalról megkerülöm, és szinte pánikszerűen menekülök tőle. El csak el, minél messzebbre innen! Képtelen lennék villanyfényben, emberek között találkozni vele, egyszerűen nem bírnám elviselni a látványát, belesajdul a szívem a kétségbeesésbe.

Eltart egy kis ideig, míg rátalálok a férjemre. Kérdően felhúzza a szemöldökét, látja rajtam, hogy valami nem stimmel nálam.
- Rosszul érzed magad?
- Nagyon fáj a fejem – mondom ki, ami először az eszembe jut, rájövök, nem is hazugság, a halántékom lüktet, az egész testem tompán sajog a fájdalomtól, a kielégítetlen vágytól. – Kérlek, vigyél haza…
Elnézést kérünk a háziaktól a váratlan távozás miatt, és elindulunk hazafelé. Megint csak nem beszélünk, kibámulok az ablakon, nézem a város elsuhanó fényeit. Néha megérzem magamon Eric kutató pillantását, de nem akarok reagálni rá, tüntetően elfordulok tőle.
Szerencsére gyorsan hazaérünk, beveszem magam a fürdőszobába. Nézem az arcom a tükörben, szemem másként csillog, titok lappang benne. Most először érzem úgy, meg kellett volna ragadnom a kínálkozó alkalmat, nekem is jár a boldogság és az, hogy kívánjanak. Érzem, hogy könnyek fojtogatnak, de most nem sírhatok, Eric előtt nem. Majd, ha egyedül maradok. Semmi kétségem ugyanis afelől, hogy a férjem ma megint nem itthon tölti az éjszakát. Jó, ha egy héten egyszer nálam alszik, egyébként máshol tölti el az idejét. Felveszem puha köntösömet, lemosom az arcomról a sminket, úgy térek vissza a hálószobába. Jól sejtettem, Eric még mindig felöltözve üldögél az ágy szélén, egyértelműen arra vár, hogy eltávozhasson. Feláll, amikor belépek a szobába, és kutatóan nézi az arcom.
- Rendben vagy?
Halvány mosolyt erőszakolok az arcomra.
- Persze, menj csak el nyugodtan. Majd veszek be fájdalomcsillapítót és alszom egy nagyot.
- Ha tudok neked segíteni vele, akkor itthon maradok…
Isten ments! gondolom magamban, de hangosan csak ennyit mondok.
- Ne aggódj, jól vagyok. Menj és … érezd jól magad.
Mennyire kétszínű is a mi kapcsolatunk! Persze, kiléphetnék belőle, elválhatnék, de miért tenném? Mindenem megvan, csak szerető férjem és szerető ágytársam nincs. Utánanézek, ahogy kimegy az ajtón, széles vállán megfeszül az öltöny, azon gondolkodom, vajon milyen lehet az a nő, akivel szívesen lefekszik, akivel szívesen tölti az idejét? Vajon az a másik nő hogyan tudja elfogadni, hogy nem hagy el engem, hogy velem él, én vagyok a felesége?
Sóhajtok egy nagyot, és tényleg beveszek egy bogyót.

Másnap reggel találkozunk csak újra. Már a reggelit készítem, amikor meghallom a kulcsainak zörgését a bejárati ajtónál.
Örömmel nyugtázom, hogy nem hozzám jön először, bármilyen elfogadó is vagyok vele és a kapcsolatával szemben, nem szeretném megérezni rajta a másik nő szagát. Csúfondárosan elmosolyodok, amikor meghallom, hogy elindítja a fenti fürdőszobában a vizet. Neki is terítek, mire lejön hozzám, az asztalnál ülök, és túl vagyok az első vajas pirítósomon. Puszit ad az arcomra, és leül velem szemben.
- Jobban vagy már? – kérdezi, és most kifejezetten jól esik, hogy nincs köztünk igazi férj-feleség kapcsolat, rosszul érezném magam a gondolataim miatt.
- Igen. Sokkal jobban.
Nézem, ahogy vajat ken a pirítósra, sonkát pakol rá, paradicsomot szeletel fel magának, és jóízűen enni kezd. Néha nagyon haragszom rá: hiszen mi vagyok én neki? Egy házvezetőnő, aki főz, mos és takarít rá. Még csak azt sem mondhatom, hogy nem kapok fizetséget érte, hiszen bármit megvehetek, amit akarok, igazán nagyvonalú velem. Már nem is emlékszem, mikor jutottunk - jutottam el ebbe az érzéketlen állapotba. Amikor még éreztem iránta valamit, akkor voltak elég parázs vitáink a kimaradozásai miatt, de ahogy hűltek az én érzelmeim iránta, úgy törődtem bele és fogadtam el ezt a felállást.
- Melyik nap lenne neked megfelelő egy vacsorához? Van egy új ügyfelem, őt szeretném meghívni magunkhoz vacsorára.
Megrántom a vállam, valóban lényegtelen…
- Teljesen mindegy, amikor ő ráér. Mit szeretnél, mit főzzek?
- Rád bízom szívem, tudod, hogy mennyire nem értek a konyhaművészethez… veled ellentétben. Szerintem hozza a titkárát is, úgyhogy összesen négyen leszünk. Nem nagy gond?
- Persze, hogy nem, megoldom. Ha nekik is megfelel, akkor legyen a szerda. Addig van még két nap, megtervezem a vacsorát és beszerzem a hozzávalókat.
- Köszönöm drágám. Most sietek, van néhány dolog, amit el kell intéznem.
Nem válaszolok, szótlanul nézem, ahogy elhagy, újra. Elpakolom a reggeli maradékát, tisztára törlöm az asztalt és végignézek a makulátlan konyhán. Hát igen, ez vagyok én, egy házvezetőnő. Megrázom a fejem, és hozzálátok, hogy megtervezzem a vacsorát…

Nagyon gyorsan elrepült ez a két nap. Kicsit ideges vagyok, mint minden alkalommal, amikor Eric valakit elhoz hozzánk. Csak az igazán nagy pénzt hozó ügyfeleit hozza haza, úgy gondolja, ez segít a megfelelő kapcsolat kialakításában. Gondosan öltözködtem: ma egy piros selyemruha van rajtam, a hajamat csak egy oldalon tűztem fel, egy gyönyörű virággal díszített csattal. A sminkem is egzotikus, nem túl sok, de szépen kiemeli az arcom. Az illatom visszafogottan nőies, ahogy a tükörbe pillantok, magamnak is tetszem. Pukedlizek egyet a tükörképemnek, és felnevetek. Izgalom vibrál a levegőben, érzem, hogy ez az este, akármi történjék is, nagyon jól fog sikerülni.
Az étkezőben már előkészítve vár a vacsora, könnyű előétel, ízletes főétel, és az ínycsiklandó desszert. A teríték finoman hangulatos, és egy csöppet hivalkodó, de még a jó ízlés határain belül. A nappaliba megyek, és készítek magamnak egy pohár martinit, kicsit lazítanom kell. Már túl vagyok az első italomon, amikor meghallom az ajtócsapódást. Mosolyogva fordulok meg, amikor a vendégeink megjelennek az ajtóban.

Abban a pillanatban szinte belém szorul a levegő, meg kell kapaszkodnom a bárszekrényben, hogy talpon tudjak maradni. A férfi, aki először belép a nappaliba nem más, mint a varázslatos idegen a kertből! Magasságos ég! Az álmaim egyáltalán nem túloztak vele kapcsolatban, pontosan olyan lehengerlő, mint amikor először találkoztunk. Most nem vesz körbe bennünket jótékony félhomály, és az ital számlájára sem írhatom az érzést, ami elönti a testem. Résnyire nyitott ajkaimon veszem a levegőt, a tekintete, ha lehet, még perzselőbb, mint akkor éjjel. Látom rajta, velem ellentétben örül annak, hogy újra láthat. Megtorpan az ajtóban, szeme elismerően siklik végig rajtam, úgy érzem, lángba borul a testem. Halvány mosoly fut végig az arcán, és én megremegek, annyira jóképű. Most is borostás, úgy látszik, szereti ezt a megjelenést, nyilván tudja, milyen észvesztően vonzó így. Meghallom Eric hangát, ez billent ki a kábulatból, villámgyorsan megfordulok, és poharakat veszek elő a szekrényből. Az üveg halkan csendül remegő kezeimben, igyekszem nem elejteni őket. Nagy levegőt veszek, kétségbeesetten próbálom összeszedni magam. Mikor visszafordulok a vendégek felé, félig-meddig újra önmagam vagyok. Próbálom kerülni a tekintetét, nem akarok újra elgyengülni. Eric-et nézem inkább, de a gondolataim csak körülötte járnak. Érzem az illatát, a jelenlétét, a kisugárzását, és legszívesebben sutba vágnék mindent, és elvesznék a karjaiban.

- Bemutatom a feleségem – lép hozzám a férjem, úgy tűnik, ő semmit sem érzékel a bennem dúló viharból. A titkár nyújtja először a kezét, már most sem emlékszem a nevére, jelentéktelen személyiség. A bemutatkozásunk személytelen, nem érdekel, pillanatnyilag senki más sem érdekel.
Végre elébem lép ő is, lassan emelem csak rá a tekintetem, végigsimogatom széles mellkasát, izmos nyakát, markáns állát, érzéki száját, míg végül összekapcsolódik a tekintetünk, és érzem, menthetetlenül elvesztem. A szeme valóban nagyon sötét, szinte fekete, hosszú, sűrű szempillái lágyítják tekintetének tüzét, érzelmek kavarognak benne, vágyak, melyek miattam lobbantak fel, és amelyeket legszívesebben azonnal teljesítenék. Érzem, hogy lángba borul az arcom, egész testemben megborzongok. Kinyújtott kezébe teszem az enyémet, ahogy a bőrünk összeér, mintha villám futna végig rajtam.
- Rebeca – suttogom halkan.
- Damon – válaszolja, és ráhajol a kezemre. Egy pillanatra érzem csak hűvös ajkának érintését a kézfejemen, az élmény mégis oly érzéki, hogy egész mélyen belémhasít a vágy: akarom őt.
Nehezére esik elengedni a kezem, és nehezemre esik megválni az övétől, mégis kénytelenek vagyunk megbontani az első testi kontaktust.

Zavartan fordulok félre, itallal kínálom őket, most nem vállalom a tálcán felszolgálást, egyenként adom át a kért italokat. Damon ujjai az enyémhez érnek, ahogy átveszi tőlem a poharát, nincsenek illúzióim, az érintése egyáltalán nem véletlen. Az egész vacsora valami álomszerű ködben telik számomra. Szétszórt vagyok, és a teendőimet szinte robotként végzem. Folyton magamon érzem a tekintetét, csábít a lehetőség, hogy némán szemezzünk egymással, hogy hozzá érjek, hagyjam, hogy hozzám érjen, nem vagyok a magam ura. Olyan hatással van rám, mint ahogy eddig még senki, egyszerűen elveszek az érzések viharában. Testem, mint egy felajzott íj, feszes a vágytól, szinte fáj, hogy nem kaphatom meg, amire vágyom. Poharam pereme felett figyelem őt, ahogy a villát a szájához emeli, ahogy iszik, ahogy beszél, minden mozdulata maga az érzékiség. Igyekszik számon tartani, amit Eric mond neki, szerencsére a titkára jól kezeli a helyzetet, így szinte az egész figyelme az enyém. Nem tudok betelni a látványával, a hangjával, az egész lényével, egyik pillanatról a másikra szerelmes lettem belé, ez nem csak egyszerű fellobbanás, nem csak a testi vágy hajt, az érzelmek, amik bennem dúlnak, sokkal mélyebben gyökereznek. Tudom, képtelenség, és mégsem tudok küzdeni ellene. Damon… valóban démoni, megbabonáz, és uralma alá hajt, nem hiszem el, hogy Eric és a titkár nem érzi a köztünk feszülő érzéki feszültséget.

Arra eszmélek, hogy végeztünk a vacsorával. A tányéromra nézek, a desszertem érintetlen, zavartan megtörlöm a számat, és nekiállok, hogy összeszedjem a terítéket. A konyhába menet hallom, ahogy Eric az ólomkatona gyűjteményével dicsekszik, valóban látványos gyűjtemény. Azt hiszem, egyes férfiak sosem szabadulnak gyermekkori álmaiktól, ezért van az, hogy felnőtt korukra, amikor már megteremtik a megfelelő anyagi hátteret, létrehozzák és megélik az álmukat. Örülök, amikor beinvitálja őket a dolgozószobájába, egy kicsit magamhoz térhetek…
A konyhapultra támaszkodok, és nagyokat lélegzem, muszáj, hogy oxigénhez juttassam az agyam, Eric nem bolond, valószínű feltűnt neki a viselkedésem, de nem akarom, hogy egyértelmű legyen, mit érzek ez iránt a vadidegen férfi iránt.
- Reméltem, hogy egyedül maradhatok Önnel… - Damon suttogása alig hangosabb egy sóhajnál, és én megremegek, ahogy lélegzete a nyakamat éri.
Közvetlenül mögöttem áll, teste egész hosszában az enyémhez simul, forróság árad belőle, szinte elemészt. Két oldalról megfogja a vállaimat, a hajamba temeti az arcát. Elakad a lélegzetem, amikor lecsúsztatja a kezeit, végigsimítva a karomat, hogy aztán azokat fogva tartva átölelje a derekamat. Hagyom, hogy szorosan magához húzzon, hátam a mellkasához tapad, fenekem az ágyékához, ruhám vékony selymén keresztül érzem a gerjedelmét, nem értettem hát félre a jeleit, valóban kíván engem. Fojtottan felnyögök, amikor a szája a fülem mögötti érzékeny területhez ér, képtelen vagyok az ellenkezésre, pedig tudom, nem szabadna megengednem neki. Ő maga is szaggatottan lélegzik, egyáltalán nem hagyja hidegen az intim helyzet. Határozottan maga felé fordít, rémülten nézek fel rá, tiltakozni szeretnék, érzem, nincs visszaút, ha megtesszük azt, amire mindketten vágyunk.

Két kezébe fogja az arcom, és nem tudom nem lehunyni a szemem, amikor felém közelít az arcával. Engedelmesen emelem fel a fejem, és szinte elemészt a boldogság, ahogy szája az enyémhez ér. Érintése lágy és selymes, olyan édes és annyira könnyed. Óvatosan ízlelget, lassan hódít, pedig már teljesen az övé vagyok. Ajkai közrefogják az enyémet, megszívja, játékosan harapdálja, míg úgy nem érzem, az ajkam a legérzékenyebb erotikus zónám, orgazmus közeli állapotba kerülök, pedig még semmit sem csinált velem. Azután szinte elalélok, amikor megérzem a nyelvét, nedvesen, puhán, és mégis határozottan tör előre, képtelen vagyok ellenállni, szétnyitom az ajkam, felmordul, ahogy bejut a számba. Ízeink összekeverednek, érzem az elfogyasztott csokoládét, homályosan felfedezem a konyak kesernyés és a martini édes zamatának elegyét, afrodiziákumként hat rám szájának íze. Egyik keze a tarkómra csúszik, belemarkol a hajamba, és keményebben fogja a fejem, azután elmélyíti a csókját. Nyelve mélyen behatol a számba, vad csatába kezd az enyémmel, szinte magáévá tesz a csókjával. A konyhapulthoz szorít, de mégsem érez egész közel magához, szabad kezével a derekamat öleli át, beleolvaszt a testébe. Elgyengülök ettől a zabolátlan szenvedélytől, a nyers erőtől, mely körbevesz és rabságba hajt. Nem gondolkodom, képes lennék szeretkezni vele a konyhapulton, bárhol, annyira kívánom magamban érezni.

Nem tudom, honnan veszi az erőt ahhoz, hogy lassítson, csókja újra gyengéden becéző, szorítása enyhül, érzem testének remegéséből, eszméletlen erőfeszítésébe kerül, hogy eltávolodjon tőlem. Újra két kezébe fogja az arcom, homlokát az enyémnek támasztja, próbál úrrá lenni a vágyain. Mélyeket lélegzik, zihálásunk lassan csillapul csak, remegve kapaszkodok belé, nehéz, borzasztóan nehéz újra a valóság talajára találni.
- Találkozni akarok veled valahol, ahol egyedül lehetünk – szólal meg rekedten. Újra a számra hajol, úgy mormolja – Kívánlak!
Nem tudok beszélni, bólintok hát, hogy tudja, ugyanazt érzem, mint ő.
Arcomat a nyakába temetem, szorosan magához ölel, fájdalmas a veszteség, de el kell engednünk egymást. Még egy utolsó, lágy csókot nyom a homlokomra, aztán elhúzódik tőlem. Csillog a szeme a vágytól, tűz ég benne, amit most erőszakkal parázzsá csillapít, de tudom, elég egy kis szikra, hogy elemésszen. Szomorú félmosoly ül az ajkán, megfogja a kezem és belecsókol a tenyerembe. Félrehajtom a fejem, teljesen ellágyulok a gyengédségétől. Végigsimítok az arcán, aztán hagyom, hogy hátat fordítson nekem, és elhagyja a konyhát. Minden porcikám remeg, érzem, hogy ég az arcom, ajkaim duzzadtak a csókjától, mellbimbóm kemény a vágytól, a légzésem még mindig túl szapora.

Ismét a konyhapultra támaszkodok, mert a lábaim még nem igazán tartanak stabilan. Meghallom Eric hangját, lelkesen magyaráz a titkárnak, érdekes, most sokkal hangosabban beszél, mint egyébként szokott, biztosan a téma dobta fel ennyire. Eltelik még pár perc, mire úgy érzem, újra képes vagyok társaságba menni. Végigsimítom a ruhám, megigazítom a hajam, és szájfényt kenek az ajkaimra. Az előszoba tükrében ellenőrzöm magam, az arcom még mindig piros, és a szám is duzzadtabb a szokásosnál, a szememben pedig valami titkos fény ragyog, de már rendesen lélegzem, és a kezem sem remeg annyira. Nagy levegőt veszek és belépek a nappaliba. Mosolyt varázsolok az arcomra, ahogy Damon-ra nézek, ez nem is esik nehezemre. A férjem és a titkár felnéznek rám, de pillantásuk csak átszalad rajtam, tovább folytatják a megkezdett eszmecserét. Damon csendben ül, kezében tartja konyakos poharát, félig leeresztett szemhéja alól, szempillái sorfala mögé rejtőzve cirógat a tekintetével, újra magasba lökve a pulzusomat. Egyszerűen nem tudok ránézni anélkül, hogy a szívem ne kezdene hevesebben verni, elég visszaemlékeznem szenvedélyes ölelésére, hogy folytatás után sóvárogjak, és ha csak belegondolok, hogy mit fog velem csinálni, amikor kettesben leszünk, megroggyan a térdem, és végighasít rajtam a vágy kegyetlen korbácsa.

Valószerűtlen varázslatban telik el az este, szinte folyamatos köztünk a kontaktus, igyekszem aktív tagja lenni a társaságnak, de elég nehéz dolog, ha az agyam közben nála jár. Az elfogyasztott ital is a fejembe száll, könnyűnek és könnyelműnek érzem magam, meglepődöm, amikor engedélyt kér Erictől, hogy táncolhasson velem. Megáll előttem és a kezét nyújtja, pillanatnyi habozás után elfogadom a felkérést. Eric hangot ad a háttérzenére, lassú a dallam, romantikus andalgásra való. Férjem pár pillanatig rajtam – rajtunk felejti a szemét, azután visszafordul a titkárhoz, és halk beszélgetésbe kezdenek. Bódultságom függönyén keresztül látom, ahogy pár perc múlva felállnak és kisétálnak az erkélyre, felvillan az öngyújtó lángja, és a meggyújtott szivarok parazsa. Tudom, hogy lát engem, valószínűleg figyel is, de nem tudok foglalkozni vele, minden érzékemet leköti a férfi, aki a karjaiban tart, szorosan a testéhez szorítva az enyémet, egyik térde a lábaim közé furakszik, szinte magára húz, úgy vezet tánc közben. Még sosem hallottam ezt a zenét ennyire érzékinek, de tudom, soha többé nem fogom tudni elfelejteni, ezentúl mindig rá fogok emlékezni, ha meghallgatom ezt a lemezt. Damon a férjem engedélyével ér hozzám, a jó ízlés határain belül persze, érintése mégis annyira személyes, hogy fulladozok tőle. Érzem fülem mellett perzselő lélegzetét, kihasználja a helyzetet, oldalra fordít, így Eric nem látja, hogy a nyelvével megnyalja érzékeny fülkagylómat. Beleborzongok, édesen csiklandós érzés, gerincemen fut végig az élvezet. Annyira veszélyes, amit csinálunk, és pont ez a legjobb benne, úgy érinteni a másikat, hogy a lebukás lehetősége kíséri a mozdulatainkat.

Véget ér a szám, Damon lágyan megforgat, és az elmaradhatatlan kézcsókomat is megkapom. Bizsereg a bőröm, és pillanatnyilag el sem tudom képzelni, hogy nem láthatom talán napokon keresztül. Italt öntök mindkettőnknek, ő konyakot kap, én újabb martinit, poharaink halkan koccannak össze, egymás szemébe mélyedünk, ahogy lehajtjuk az alkoholt. Eric és a titkár bejönnek az erkélyről, megzavarva vele intim kettesünket. A titkár az órájára néz, és félreérthetetlenül jelzi főnöke számára, hogy menniük kell. Haragot érzek iránta, hiszen tőlem veszi el Damon idejét, és nem tudom, mikor láthatom újra, ettől pedig pánik fog el, az érzelmek korlátok nélkül hömpölyögnek bennem, hol magasra emelve, hol mélybe taszítva a lelkiállapotomat. Ha nem találkozunk újra, el tudtam volna őt felejteni, megmaradt volna valami édes kísértésnek, egy kihasználatlan lehetőségnek, adódott volna belőle egy-két erotikus álmom vagy képzelgésem, de ennyi. Most viszont, hogy itt van velem, megcsókolt, hozzám ért, és az élvezetek birodalmának kapuját megnyitotta előttem, most már képtelen vagyok eltemetni őt magamban, muszáj találkoznom vele, kell, hogy vele legyek, hogy hozzáérhessek, hogy szeretkezhessek vele. Azt hiszem abban a pillanatban eldöntöttem, hogy megcsalom vele a férjem, ahogy belépett ma este a nappaliba. Már csak a módot kell megtalálnom rá.

A távozásuk viszonylag gyors, a búcsúzás pedig számomra fájdalmas. Damon tekintete folytatást ígér, meleg keze gyengéden szorítja vékony ujjaimat, ajkának érintése a kézfejemen most ugyan a búcsúnak szól, de magában hordozza a jövőt.
Becsukódik mögöttük a bejárati ajtó, és én rádöbbenek, hogy egyedül maradtam a férjemmel. Az este folyamán érzett határtalan könnyedség semmivé foszlik, fáradtnak érzem magam, ahhoz mindenképpen, hogy beszélgessek vele. Kifejezetten remélem, hogy ma este is elmegy a szeretőjéhez, mindennél jobban szeretnék most egyedül lenni. Összeszedem a használt poharakat, tányérokat, telepakolom a mosogatót, és elindítom a programot. Rövid idő alatt tisztává varázsolom a nappalit és a konyhát, nem csináltunk nagy felfordulást, könnyű dolgom van. Eric ez alatt az erkélyen álldogál, újabb szivarra gyújt rá. Semmi bajom azzal, hogy dohányzik, feltéve, ha a házon kívül teszi. Felmegyek a fürdőbe és lezuhanyozok, hosszan áztatom magam a zubogó vízsugár alatt. Csukva van a szemem, felidézem magamban Damon érintését, csókját, nem kell sok idő, és újra lázas izgalom lesz úrrá rajtam. Annyira elmélyedek a gondolataimban, hogy nem veszem észre Ericet, csak akkor, amikor már ott áll mögöttem, meztelenül, harcra kész állapotban. Riadtan fordulok meg és elzárom a vizet. Nem akarok vele szeretkezni, úgy nem, hogy egy másik férfi után vágyakozom.

- Gyönyörű voltál ma este– suttogja, hangja vágytól fűtött. Átölel, magához húz, merev farka a testünk közé szorul, érzem a lüktetését. Szája a nyakamat csókolja, a testem automatikusan reagál, mellbimbóim megkeményednek. A zuhanyzó falának nyom, egyik keze a melleimet kényezteti, a másikkal a lábaim közé nyúl. Sok ez ma estére, nagyon sok. Damon csókja felébresztette az érzékeimet, és most nem tudok ellenállni a férjemnek, hagyom, hogy a szenvedélye magával ragadjon. Átölelem én is, szinte megtáltosodik a viszonzástól. Habzsolja a nyakam bőrét, szája a mellemre csúszik, megszívja a bimbóm, fájdalommal határos kéj halad át rajtam. Fenekemnél fogva felemel, hüvelyemhez igazítja a farkát, majd magára húz, és én felnyögök, ahogy belém hatol. Átölelem a csípőjét a lábammal, és a nyakába kapaszkodok, hogy könnyebben megtarthassa a súlyom. Hátam a zuhanyzó falához simul, beleremegek minden egyes lökésbe. Eric egyre keményebb ütemet diktál, érzem, közel a csúcs, még egyszer sem sikerült ennyire gyorsan összehangolódnom vele. Szédítő az örvény, ami elragad, hagyom, hogy a mélybe rántson, pár pillanatra kikapcsol az agyam. Férjem nagyot nyög, és reszketve élvez belém. Kimerülten kapaszkodunk egymásba, lassan térünk csak magunkhoz, Eric mintha zavarban lenne. Valahol érthető, hiszen elég régóta nem nálam keresi a kielégülést, most viszont úgy esett nekem, mint annak idején, házasságunk első éveiben, fiatalos, kábult szenvedéllyel.

Elhúzódik tőlem, és megindítja a zuhanyt. Elillant az „egymásra találtunk” érzés, most már én is feszélyezve érzem magam, hiszen igazából nem vele szerettem volna szeretkezni, egyszerűen csak kihasználtam a helyzetet. Finoman arrébb tolom, játékosan rámosolygok, és gyorsan lemosom magam. Gyengéden rácsap a hátsómra, és én könnyed kacajt hallatok, azon igyekezve, hogy könnyednek is látszódjak. Törölközőt tekerek magam köré, és szárítani kezdem a hajam. A hajszárító zúgása lehetetlenné tesz bármilyen kommunikációt, amit nem is bánok, legalább tudok gondolkodni kicsit. Nem értem ezt a hirtelen pálfordulást. Kell, hogy legyen oka, amiért pont ma este kívánt meg… Nem lehet más csak az, hogy megérezte a Damon és köztem lévő érzéki feszültséget. Egyszerűen felébredt benne az „enyém” érzés, és kiaknázta a felbolygatott vágyaimat. Nincs más magyarázat, csak ez, hiszen sem szebb, sem jobb, sem más nem voltam ma vele, mint bármikor máskor. Óh… miért ilyen bonyolult ez a helyzet? Miért most kellek neki, amikor végre találtam valakit, aki újra felébreszti bennem a szenvedélyt? Hirtelen dühös lettem Ericre, Damonra, és az összes férfira. Csak arra jók, hogy összezavarják az ember lányának a fejét. Mi ütött belém? Ma képes lettem volna lefeküdni egy vadidegennel a konyhánkban, úgy hogy a dolgozószobában a férjem az ólomkatonáival játszadozik! Nem találkozhatok többet Damon-nal, nem tehetem meg, hiszen akkor nem leszek különb, mint Eric. Bőgni tudnék a csalódottságtól, és még hevesebben kívánom, hogy Eric ne töltse itthon a ma éjszakát. Le akarom magam inni, eszméletlenül részeg akarok lenni, hogy ne érezzem a testemben az észvesztő sóvárgást, és a fájdalmas vágyat Damon után.

Belefájdul a fejem az ellentétes érzelmekbe, elegem van az egészből, mérgesen zárom el a hajszárítót, és kíméletlenül súrolni kezdem a fogaimat. Szembenézek a tükörképemmel, és mintha nem is magamat látnám benne. Én vagyok az, de mégsem. Nem tudom megfogni a változást, de tisztán érzem, más vagyok. Szemeimben eltökéltség csillog, döntésre jutottam, mégiscsak megteszem, amit eddig még nem: megcsalom a férjemet. Damon-t akarom, olyan nagyon, ahogy még eddig semmit sem akartam. Ha elszalasztom ezt a lehetőséget, talán sosem lesz rá módom …
Eric arca jelenik meg mögöttem a tükörben, elkapom a szemem róla, gyorsan kiöblítem a számat, szinte kimenekülök a fürdőből. Megágyazok, és magamban imát mormolok, hogy a férjem ma is tartsa meg a jó szokását, és a szeretője mellett akarjon aludni. Alig bírom visszafogni a megkönnyebbült sóhajt, amikor Eric a szekrényhez lép és tiszta inget vesz elő. Gyorsan elkészül, számomra mégsem elég gyorsan. Ha tehetném, sürgetném, de nem tehetem, így látszólag a könyvembe mélyedve várom a pillanatot, amikor végre elhagyja a házat.
Felnézek rá, amikor leül az ágy szélére.
- Jól érezted magam ma este?
- Óh, igen. Kellemes volt a társaság.
- Na igen. Remélem Damon-nal összejön az üzlet. Biztosan elvarázsoltad, ma senki sem tudott volna neked ellenállni, annyira gyönyörű voltál.
Elpirulok. Szavai újra felidézik bennem az emlékeket, Damon varázslatos csókját és érintését, vágytól sürgető hangját, ahogy azt mondja, kíván.
- Köszönöm, ez kedves volt tőled.
Eric kutatóan néz rám, érzem, hogy valami még nyomja a lelkét, és érzem a vívódását is, kíváncsian várok, lesz e bátorsága megkérdezni, akármi is legyen az. Végül az érdektelenség győz, alig észrevehetően megrázza a fejét, hozzám hajol, puszit nyom az arcomra.
- Reggel jövök – közli, majd további szó nélkül kimegy a szobából.

Szinte visszafojtott lélegzettel hallgatom, hogy lerobog a lépcsőn és becsukja maga mögött a bejárati ajtót. Nagyot sóhajtok, ahogy végre egyedül maradok a házban. Felkelek az ágyból, leszaladok a lépcsőn és bezárom az ajtót, ellenőrzök minden ablakot, majd egy kellemesen hűvös bor társaságában visszafekszem az ágyba. Becsukom a szemem, és újra felidézem ezt a hihetetlen estét, Damon arcát, érintését, csókját. Vágyom rá, hogy újra találkozhassak vele, hogy újra hozzám érjen. Rövidesen újra tűz önti el a testem, az érzelmeim lángolását tovább fűti az elfogyasztott bor mennyisége. Hamarosan elálmosodom, a párnát magamhoz ölelve alszom el, hogy továbbéljem az egyenlőre még nem létező kapcsolatunkat.

Észrevétlenül telnek el a napok, és lassan kezdem azt hinni, hogy az az éjszaka meg sem történt, az egész csak a túlfűtött képzeletem szüleménye, és nincs is semmilyen Damon, aki utánam vágyakozik, aki engem akar. Szinte erőszakkal próbálom kiirtani a vágy utolsó magját is iránta, kezdem úgy érezni, hogy csak felültetett.
Délután egy jótékonysági rendezvényre vagyok hivatalos, nem sok kedvem van hozzá, de ez is egy olyan tevékenység, amit muszáj megtennem, ha fenn akarom tartani az évek alatt kiépített álcánkat. Elvégre egy gazdag, köztiszteletben álló férfi felesége vagyok, az ilyen feleségeknek pedig kötelező legalább havonta egyszer egy efféle megjelenés. A középmezőnnyel érkezem, általában ezt teszem, ilyenkor már nem figyelnek annyira rám, és nem is sértek meg senkit a jövetelem kései voltával. Elvegyülök a tömegben, beszélek azzal, akivel kell, unom ezt a sok semmitmondó csevejt, legszívesebben hazamennék, de még várnom kell. Hirtelen megborzongok, úgy érzem, valaki figyel. Ami persze hülyeség, hiszen figyelő tekintetek kereszttüzében vagyok folyamatosan, ez valahogy mégis más érzés. A számhoz emelem a poharamat, és óvatosan körbenézek. Senki sem kelti fel az érdeklődésem, nem tudom, kitől ez a borzongás. Hirtelen egy illatra leszek figyelmes, az agyamban emlék villan: Damon! Nem kell hátrafordulnom, hogy tudjam, mögöttem áll. Eszméletlen az öröm, ami elönt, az arcom rózsásra gyúl, remegő kezemben megbillen a pohár. Egy kar nyúl át mellettem, és fogja meg a kezem. Megfordulok, és megdobban a szívem, amikor meglátom az álmaimban oly sokszor feltűnő varázslatos férfit.

- Helló! – köszön azon a férfiasan mély hangon, amitől borzongani kezdek.
- Helló! – válaszolom, és nem tudom visszafogni a mosolyomat. Pedig óvatosnak kellene lennem, hiszen itt rengeteg olyan ember van, aki bizony a szükségesnél több figyelmet fordít rám.
- Nem volt egyszerű, de kiderítettem, hogy ma itt leszel. Látnom kellett téged!
Nem tudom levenni róla a szemem, legszívesebben átölelném, és hagynám, hogy újra elvarázsoljon a csókjával.
- Mikor tudsz innen elszökni egy kicsit? – kérdezi, és karja, mintegy véletlenül fonódik a derekamra.
Nem hagyok magamnak gondolkodási időt.
- Egy negyed óra múlva felmegyek az emeletre. Találkozzunk a folyosó végén a kis szobában.
Végigsimogatja az arcomat a szemével, és elmosolyodik.
- Alig várom. Életem leghosszabb negyed órája lesz.
Felém bólint, és ellép tőlem. Hevesen dobogó szívvel fordulok meg újra, nagyot kortyolok az italomból, és nem tudom eltüntetni a mosolyt az arcomról. Csigalassúsággal vánszorognak a percek, szinte reszketek az izgalomtól. Alig tudok odafigyelni a beszélgetőtársamra, és mikor eljön az idő, elnézést kérek tőle, és felsietek a lépcsőn. A szívem a torkomban dobog, ahogy a folyosó végén lévő kis szoba ajtajához lépek. Körülnézek, de ebben a pillanatban teljesen néptelen a folyosó, így nagyot nyelek, és benyitok az ajtón.

Szinte azonnal be is csukom magam mögött, a kulcsot is elfordítom a zárban, nem szeretném, ha megzavarnának bennünket. Kell egy kis idő, hogy a szemem hozzászokjon a szobában uralkodó félhomályhoz. Érzem Damon illatát és jelenlétét, olyan erős kisugárzása van. Szétnézek, mire megmozdul egy árny az egyik fotelban.
- Gyere ide – szólal meg rekedt hangon, és én gondolkodás nélkül engedelmeskedek. Megállok közvetlenül előtte, kis táskámat lazán a földre dobom. Damon felegyenesedik a fotelban, és kinyújtja felém a kezét. Egy nagyon könnyű, kék selyemruha van rajtam, a szabása lágyan követi a testem vonalát. Nem számítottam ma semmilyen érzéki kalandra, de bolondulok az izgató fehérneműkért, és most hálát adok az égnek, hogy az egyik legszebb csipke alsóneműmet vettem fel, combfixet és harisnyatartót. Damon a ruha alá csúsztatja a kezét, meleg keze lágyan siklik felfelé a combomon. Behunyom a szemem, úgy élvezem az érintését. Az ujjak elérik a combfix végét, lágyan alá férkőznek. Önkéntelenül lépek nagyobb terpeszbe, akarom, hogy hozzám érjen ott. Damon keze végigkíséri a combfix csipkéjét, és a combom belső felén áll meg, majd újra kezdi felfedező útját. Beharapom az ajkam, amikor észvesztően lassan megközelíti az ölemet. Megremeg a testem, amikor eléri a bugyim vonalát. Van az érintésében valami állatian megalázó, valami ringyós érzés, de ez most kifejezetten feldob.

Elakad a lélegzetem, ahogy meleg ujjai végre elérik szemérmemet. Ültében néz fel rám, gyönyöröm nyomát kutatja arcomon. Nem tudom fenntartani a szemkontaktust, ujjainak mozgása arra kényszerít, hogy behunyjam a szemem. Finoman beférkőzik bugyim vékony anyaga alá, hogy még közvetlenebbül érhessen hozzám. Szabadon lévő keze is a szoknyám alá csúszik, a fenekemre tapad, úgy húz közelebb magához. A vállaira támaszkodva próbálom megtartani ingatag egyensúlyomat, a lábaim mintha gumiból lennének, legszívesebben rárogynék, de nem engedi. Szorosan tart, ujjai mozgása viszont észvesztően gyengéd, hamarosan önkívületi állapotban mozgok, hajszolom a gyönyört, amit csak ő adhat meg nekem. Megérzi, hogy már nagyon a kéj határán vagyok, és úgy dönt, nem engedi, hogy elélvezzek. Csalódottan nyögök fel, amikor kihúzza a kezét a bugyimból, egész testemben remegek. Feláll, magához ölel, és végre újra érezhetem a száját, emésztő csókját. Most semmi gyengédség sincs a csókjában, csak sürgető vágyat érzek benne, tudom jól, nincs sok időnk. Reszket a keze, amikor végigsimít a hátamon, és lesimogatja rólam a ruhát. Nem szakad el a szája az enyémtől addig sem, míg kioldja a nyakkendőjét, kigombolja az ingét, és kikapcsolja a nadrágszíját. Az inget én tolom le a vállairól, a nadrágot a boxer alsójával együtt lazán a bokájára engedi. Pillanatok alatt szabadít meg a bugyimtól, nem marad rajtam más, csak a combfix, a harisnyatartó, és a melltartó. Fenekemnél fogva felemel, és a keskeny ágyig hátrál velem. Leül, és az ölébe emel. Izgatottan mozgolódok, kőkemény farka a lábaim között lüktet, magamban akarom érezni végre, akarom, hogy teljesen kitöltsön.

Még egy kicsit tovább húzza az időt, éhesen habzsolja a számat, nyelve folyamatosan kényeztet, ajkai az enyéimet szívják, eközben a keze sem pihen. Az egyik rátapad a mellemre, a melltartón keresztül simogat, aztán benyúl a kosárba és kiemeli az egyik puha halmot. Hüvelykujjával ingerli kemény bimbómat, szeretném, ha a szájával is hozzámérne, de nem tudom jelezni neki a vágyam, nem hagyja, hogy elvegyem tőle az irányítást. A másik karja szorosan magához húz, mégsem tudja megakadályozni csípőm apró mozgását. Hozzátapadok teljesen, nekipréselem az ölem, csiklóm simogatásával próbálom kényeztetni kiéhezett farkát. Belemordul a számba, eltolja magától a csípőmet, de csak azért, hogy hüvelyem bejáratához igazíthassa péniszét. Mindkét kezével a fenekembe kapaszkodik, a következő pillanatban pedig magára ránt, és én felsikoltok a hihetetlen élménytől. Úgy hatol belém, mintha mindig is ezt csináltuk volna, a testünk olajozottan illeszkedik egymáshoz. Pár másodpercre mozdulatlanságba dermedünk, lihegve mélyedünk egymás szemébe, majd komótosan mozogni kezdek.

Lehajol a szabadon lévő mellemhez, és beleborzongok, ahogy forró szája körbeöleli a bimbómat. Nem tudom, hogy az én mozgásom idomul az ő szájához, vagy ő szívja olyan ütemben a bimbómat, ahogy én mozgok a farkán, mindenesetre egyre hevesebb ütemet diktálunk, érzem közel a vég.
- Csssss…. – suttogja, és próbál mozdulatlanságba dermedni. Belemarkol csípőm lágy húsába, így késztetve engem is megállásra.
A nyakához hajolok, apró csókokat hintek a bőrére. Tényleg nagyon szeretném azt tenni, amit ő akar, de képtelen vagyok rá, alig-alig mozdulok csak, apró kis köröket írok le a csípőmmel a farka körül. Felnyög, és hátraejti a fejét, szemét szorosan becsukja. Keze ott marad a csípőmön, határozott szorítással irányít újra, néha szinte teljesen kihúzva magát belőlem, hogy aztán tövig ránthasson magára, hihetetlen élvezetet okozva ezzel. Már egyikünknek sincs ereje újra lassítani, mozgásunk féktelenné válik, az utolsó pillanatban Damon a tarkómnál fogva magához rántja a fejem, és megcsókol, így fojtja belém az élvezet sikolyát. Ahogy végighasít testemen a gyönyör, érzem, hogy arcom két oldalán könny csordul le. Fantasztikus érzés, amikor Damon elélvez, farka lüktetve rángatózik, gejzírként lövellve belém a magját.

Zihálva kapaszkodunk egymásba, élvezetünk lassan csillapodik csak. Keze a hátamon kalandozik, lágyan cirógat, én a nyakába temetem arcomat. Tökéletes szex, nincs rá más szó, egyszerűen tökéletes. Én, aki mindig oly nagy gondot fordítok a körülményekre, most semmi mással sem foglalkoztam, csak azzal, hogy végre vele legyek, mindegy, milyen módon, és ez így volt jó. Úgy látszik, csak a megfelelő személyt kellett hozzá megtalálnom, és innentől a környezet lényegtelenné válik.
- Minden rendben? – kérdezi, hangja kicsit kásás.
- Igen. Minden tökéletesen rendben van – mosolyogva egyenesedek fel, végigsimítok az arcán.
Visszamosolyog, és hozzám hajol, hogy megcsókoljon.
- Sajnálom… nem így akartam, hogy megtörténjen.
- Ne sajnáld, ez így volt jó – hirtelen felkacagok – Ha belegondolok, mennyire nem volt kedvem eljönni erre a rendezvényre! Mi mindent veszíthettem volna ezzel!
Rám nevet ő is, de látom rajta, nem teljesen őszinte a mosolya. Érdekes, abszolút nincs lelkiismeretfurdalásom, holott éppen most csaltam meg a férjem egy olyan férfival, akiről a nevén kívül jóformán semmi mást sem tudok. Nem érzek megbánást sem, csak mélységes elégedettséget és nyugalmat. Legszívesebben újra megtenném, akár itt és most, de tudom, pillanatnyilag ez lehetetlen.

Egy utolsó csókot nyomok az ajkára, aztán kibontakozok az öleléséből, és felállok. Zsebkendőt keresek a táskámban, és gyors mozdulatokkal megtörölközöm. Damon ezalatt felöltözködik, oda-oda pillantva rá elgyönyörködöm kidolgozott testének látványában.
Kajánul mosolyogva rám néz, mutatóujja körül megpörgeti a bugyimat.
- Megtarthatom? – kérdezi.
Lesimítom a szoknyámat, és odalépek hozzá.
- Gyűjtöd a relikviákat? – évődöm vele.
- Nem mondhatnám, hogy gyűjtő vagyok. De szeretném, ha ezt nekem adnád.
- Hát persze, tartsd csak meg, ha ez fontos neked.
- Kösz.
Magához húz és megajándékoz egy újabb eszméletlenül forró csókkal. Összezavarodnak a gondolataim, veszélyes a hatás, amit ez a férfi fejt ki rám.
- Mikor találkozunk legközelebb? – kérdezi, amikor elválik a számtól.
- A lehető leghamarabb – súgom vissza, és valóban így is gondolom. Legközelebb ki akarok élvezni minden percet, amit együtt töltünk, azt akarom, hogy ne csak egy röpke pillanat legyen.
- Találok rá módot, hogy találkozhassunk – ígéri.
Érzem, ezzel vége a mai nap ajándékának, nekem vissza kell térnem a rendezvényre, amíg még fel nem tűnik valakinek a távollétem.
Még egyszer megcsókoljuk egymást, azután távozom a kis szobából, nem nézek vissza, ruganyos léptekkel szaladok le a lépcsőn, szinte kirobbanó energiát érzek magamban.

Leküzdöm a kísértést, hogy az ajtóra figyeljek, mikor jelenik meg. Hihetetlenül szomjasnak érzem magam, a svédasztal mellett álldogálva döntöm magamba a gyümölcslét.
- Kedvesem! Milyen jól néz ki ma!
Hátrafordulok, és a város pletykafészkével találom magam szemben. Alacsony, erősen sminkelt, 50 év körüli a hölgy, súlyos zsírpárnákkal körbebástyázva. Arca most is fénylik a melegtől, kicsi disznószeme kíváncsian csillog.
- Óh, köszönöm – válaszolom nyájasan – Ön is rendkívül … bájos.
- Valóban? Tegnap voltam fodrásznál, azt mondta, ezzel a hajjal vagy 10 évet letagadhatok a koromból – nevet rám, vastag ujjú kezét bizalmasan a kezemre téve.
Általában nem szeretem, ha hozzám érnek, de a Damon-nal töltött értékes pillanatok emléke most semlegesítik bennem a viszolygást a nem kívánatos érintéstől. Könnyednek és gondtalannak érzem magam, mintha kicseréltek volna. A férjemmel töltött együttléteim után sosem voltam ilyen felszabadult, igaz, akkor nem is fűtött a tilosban járás izgalma.
Még beszélgetek pár percet a hölggyel – igazán érdemes vele jóban lenni, még így is árthat az embernek, de ha megsérted, biztos lehetsz benne, hogy olyan pletykát terjeszt rólad pár napon belül, hogy minden rangos eseménynek búcsút inthetsz – azután szívélyesen elnézést kérek tőle, és megkeresem a házigazdát. Kitöltöm az adományozó csekket, egy kicsit most többet adok, mint szoktam, Eric nem fog panaszkodni érte, nekem pedig gyönyörű emlékeim lesznek erről a napról, így hát duplán megéri, majd távozom. Egyedül akarok lenni, hogy visszaemlékezhessek a szeretőm – igen, csak az enyém – karjaiban eltöltött fantasztikus élményre.

Szerencsére üres házba érkezem haza, Eric Isten tudja, merre kószál, most nem is érdekel. Lezuhanyozom, kényelmes ruhát veszek fel, majd nekiállok, hogy vacsorát készítsek. Épp az utolsó simításokat végzem, amikor kulcs csörren a zárban, és Eric lép be a konyhába. Elgondolkodva támaszkodik az ajtófélfának, kezében egy közepes nagyságú díszdobozt tart. Kíváncsian nézek fel rá, nem tudom visszafojtani a mosolyomat.
- Hogy telt a napod? – kérdezi, s a hangja valahogy most nagyon komolynak tűnik.
- Csodálatosan – válaszolom – Valami baj van?
Ellöki magát az ajtófélfától, és leül a konyhaasztal mellé, a kis dobozt az asztalra teszi.
- Kérlek ülj le, el kell mondanom neked valamit.
Kicsit megriadok, annyira más most, mint amilyen szokott lenni. Megtörlöm a kezem, és leülök mellé az asztalhoz.
Eric nagyot nyel, és nem néz a szemembe, úgy kezd bele.
- Nem nagyon avattalak bele az üzleti ügyekbe, mert nem éreztem úgy, hogy érdekelne a dolog. A lényeg az, hogy pár hónappal ezelőtt beton biztos tippet kaptam a tőzsdén. Nagyon sok pénzt fektettem be, bízva a nagy hozamban. Sajnos a tipp nem bizonyult nyerőnek…
Éreztem, hogy hideggé válik a kezem, megborzongtam a gondolatra, hogy a megszokott fényűzés talán semmivé foszlik.
- Csődbe mentünk? – kérdezem remegő hangon.
- Majdnem. Annyira biztos voltam abban, hogy nem veszíthetek, hogy a házat is elzálogosítottam. Aztán egyik pillanatról a másikra szinte minden pénzünk odalett. Elég sokan jártunk így, mostanára kiderült, hogy csalás áldozatai lettünk, de ez nem igazán nyugtatott meg, hiszen akár földönfutókká is válhattunk volna. Aztán találkoztam Damon-nal….
- Óh… - nem értem, mi köze van Damon-nak a mi anyagi biztonságunkhoz, és nem is tudok mit válaszolni erre a közlésre.

- Tudnod kell, hogy ő teljesen más területen mozog, mint én. Informatikában érdekelt, semmi köze az építőiparhoz.
- Ezt nem értem, azt mondtad, üzleti partnerek lesztek…
- Igen. Visszautasíthatatlan ajánlatot tett nekem.
Eric felnéz rám, és én megriadok attól, amit a szemében látok. Eric fél. De vajon mitől? Vagy miért?
Értetlenül rázom meg a fejem, és megvonom a vállam.
- És?
- Találkoztatok Naty-éknál akkor este, amikor nagyon megfájdult a fejed és hazajöttünk hamarabb.
Minden szín kifut az arcomból, ha nem ülnék, most biztosan összeesnék a rémülettől. Most én vagyok az, aki nem tud Eric szemébe nézni, összekulcsolt kezeimet vizslatom elmélyülten.
- Még aznap felhívott. Közölte velem, hogy utána nézett az anyagi helyzetemnek, és hajlandó lenne tőkét fecskendezni a cégbe, mint egy csendestárs, ha lefekszel vele.
- Mi van???? – felpattanok a székről, és elhátrálok az asztaltól – Ez nem lehet igaz, ezt te csak kitaláltad!
Eric nem mozdul, felnéz rám, és bár látom a szemén, hogy igazat mond, mégsem akarom elhinni. Nem, ez egyszerűen lehetetlen! Nem lehet, hogy az egész csak egy megrendezett színjáték legyen!
- Ma délután egy szerződés, és egy átutalási bizonylat érkezett hozzám az irodába, ezzel együtt – és felém tolja a dobozt.
Nem akarom megnézni, mit tartalmaz a doboz, mégis odamegyek, és felnyitom. Selyempapírba csomagolva a ma viselt, és a szex után Damon-nak ajándékozott bugyim van benne.

- Úristen! – suttogom, és nem tudom visszafogni a könnyeimet.
- Én nem csináltam volna ügyet belőle, hiszen neked is jár a boldogság, amit én nem tudok megadni. De Damon ragaszkodott hozzá, hogy megtudd, azt mondta, nem akar tovább tisztességtelen játékot űzni, és szeretne újra találkozni veled, de csak úgy, ha te is tudsz mindenről.
- Te … eladtál engem? – a kétségbeesést düh váltja fel bennem. Hiszen itt egy üzleti tranzakcióról van szó!
- Természetesen ez nem ennyire egyszerű… Azért hívtam meg vacsorára őt és a titkárát hozzánk, hogy lássam, milyen hatással van rád. Valósággal megbabonázott! Egész este csak őt bámultad, érezni lehetett köztetek a feszültséget! Csak azután az este után döntöttem úgy, hogy elfogadom a feltételeit. Elmondtam Damon-nak, hogy mikor, hol találhat meg, és amint látom, ki is használta a helyzetet.
- Ez undorító! – nem tudok tovább rá nézni, hátat fordítok neki, és reszketve a konyhapultra támaszkodok. Émelyeg a gyomrom, félek, nem bírom sokáig visszatartani a hányingert. Kétségbeesetten próbálok észérveket találni ebben az abszurd helyzetben. Megcsaltam a férjem. Ez is elég borzasztó dolog, de hogy ezt egy olyan emberrel tettem, aki a hátam mögött pénzt adott a férjemnek egy velem töltött aktusért! És Eric belement! Talán az dühített fel a legjobban, hogy még le is tesztelt előtte, bejön e a pasi eléggé ahhoz, hogy megtegyem, amit már jóval ezelőtt meg kellett volna tennem. Hirtelen értelmet nyert minden sanda oldalpillantás, amit akkor este rám vetett ő is meg a titkár is…

Megrázkódok az undortól, keserű íz gyűlik össze a számban. Nem tudom, mit tegyek, ég az arcom a megaláztatástól. És én még azt hittem, ez szerelem első látásra! Hogy hiheti az a beképzelt barom, hogy az életben mégegyszer találkozni akarnék vele?
- És hány alkalom van a megegyezésben? – kérdezem Erictől, magam sem ismerem fel a hangomat.
- Nincs belőve alkalmakra. Damon-nak az volt a fontos, hogy megtörténjen. Most viszont már azt szeretné, ha úgy találkoznátok, hogy tudsz róla.
- Azt lesheti!
- Miért, rossz volt vele együtt lenni?
Hátraperdülök és szikrázó szemekkel nézek le Eric-re.
- Te normális vagy? A feleséged vagyok! Még ha ez neked nem is jelent semmit!
Eric elveszíti a türelmét, ő is felpattan a székből. Vádló mozdulattal rám mutat.
- Ne tégy úgy, mintha ennek bármi köze is lenne a történtekhez. Jó ideje úgy élünk egymás mellett, mint egy testvérpár. Kivéve persze azt a múltkori esetet.
- Ez a másik! Szó nélkül elnéztem neked, hogy szeretőt tartasz! Egyetlen alkalommal sem veszekedtem veled, amiért nekem nem adod meg a kellő figyelmet és szeretetet. Megtanultam együtt élni a gondolattal, hogy itt tartasz ebben a házban, mint valami házvezetőnőt, a kirakatban pedig úgy szerepelek melletted, mint a tökéletes, bájos feleség, miközben semmibe veszel!
- Mindened meg van! Azt vehetsz, amit akarsz, nyitottam a nevedre egy önálló bankszámlát, amit minden hónapban feltöltök, hogy legyen miből költened!
- Hah! Azt hiszed, pénzzel mindent el lehet intézni? Nem kedvesem, az a Te világod, nem az enyém! Azt hiszed, érzéketlen bábu vagyok, akit kényedre-kedvedre előszedhetsz a szekrényből, ha úgy tetszik? Tévedsz! Elegem van belőled, felfordul tőled és a kisded játékaidtól a gyomrom! Való igaz, megcsaltalak. Házasságunk alatt most először. És tudod miért? Mert betelt a pohár! Elegem van a mellőzöttségből, abból, hogy tetszhalottként élem le az életem, abból, hogy semmitmondó beszélgetéseket váltsak a férjemmel, aki nem teljesíti a házastársi esküjét! Most először úgy éreztem, hogy valóban kellek valakinek, hogy valaki igazán csak engem akar, és nem a te pénzedet látja bennem!
- De hát meg is kaptad, amit akartál, nem?
- Te valóban nem érted, ugye? – a megalázottság könnyei kezdtek záporozni a szememből – Szerettelek! De félredobtál, mint valami megunt rongyot, és most még a cipődet is belém törlöd? Igen, valóban akartam Damon-t. Úgy szeretkezett velem, ahogy te sosem, és ahogy te nem is lennél képes! És rohadtul rosszul esik, hogy mindezt a Te engedélyeddel és fennhatóságod alatt tette! Hogy vagy képes mégis azt gondolni, hogy felül tudok emelkedni ezen és úgy tenni, mintha ez teljesen normális lenne?

Úgy állunk szemben egymással, mint két harcos a ringben. Sosem veszekedtünk még ennyire komolyan, és tudom, hogy talán ez az utolsó alkalom.
Eric emeli fel először megadóan a kezét.
- Nézd… - becsukja a szemét és megrázza a fejét – Kétségbeestem. Minden, amit eddig elértem, egy pillanat alatt a semmibe veszett. – csettint egyet a kezével a levegőben – Ennyi… elszállt az egész. Nem tudtam, hogy másszak ki a csávából, hogy mondjam el neked, az üzlettársaknak, a befektetőknek…. Damon a lehető legjobbkor jött. Ha nem látom, hogy felkelti a figyelmedet, akkor nem mentem volna bele, akkor megtaláltam volna a módját annak, hogy megoldjam a gondunkat máshogy. Kérlek hidd el nekem, hogy így lett volna! Csakhogy te teljesem szétcsúsztál tőle. Odavoltál ezért a fickóért, és akkor azt hittem, helyes döntést hozok. Két legyet egy csapásra: a pénzügyi gondjaink is megoldódnak, és még élvezethez is juttathatlak, ha már én nem tudom megadni ezt a fajta élvezetet.
Nem tudom visszafojtani az ingerült, gúnyos horkantást.
- Oda ne rohanjak, mennyire nagylelkű vagy!
- Hidd el, valóban az vagyok. Talán még sosem voltam annyira féltékeny rád, mint amikor magatokra hagytalak benneteket a konyhában, tudván, hogy Damon rád fog moccanni.
- Ezért volt hát! Nem tudtam felfogni, miért kívántál meg azon az estén. Ennyi volnék csak? Egy irigyelhető áru?
- Ne légy melodramatikus. A magam módján szeretlek, tudod jól. Egyszerűen csak kihűlt a kapcsolatunk. Akkor este viszont majdnem belepusztultam a féltékenységbe. Ha elképzeltem, hogy hozzád ér, hogy megcsókol, hogy megérint…. meg tudtam volna ölni.

Hihetetlen módon elfáradtam. Lerogyok a székemre, és a tenyerembe temetem az arcomat.
- És most? Hogyan tovább?
Eric is leül az asztalhoz, és tanácstalanul bámul maga elé.
- Nem tudom, tényleg nem. Azt reméltem, hogy egy alkalomra szól, és ha megtörtént, mindenki megy a maga útján, és te sosem tudom meg, milyen megállapodás része voltál. Damon viszont nem így gondolta. Hogy miattad változtatta meg az elhatározását, vagy már az elejétől fogva ez volt a terve, fogalmam sincs. Sajnálom kicsim.
- Dugd fel magadnak a sajnálatodat!
Újra felállok, és járkálni kezdek a konyhában.
- És mi lesz, ha én többet nem akarok vele találkozni? Ha nem vagyok hajlandó többször lefeküdni vele? Azt mondtad nem kényszerítettél volna rá.
- Ez így van. Végső soron te is és ő is teljesítettétek a szerződésben foglaltakat, így hát nincs több követelés egyik fél felé se… rajtad múlik, hogy akarod e még őt, vagy sem.

Abszurd módon a felháborodásom és az undorom mögött változatlanul kívánom Damon-t. Nem minden nőnek adatik meg egy ilyen helyzet, és bármennyire furcsa is, felizgat a gondolat, hogy Damon szövetkezett a hátam mögött a férjemmel, és sok pénzt volt hajlandó kifizetni csak azért, hogy lefeküdjek vele. Minden nő kurva, csak az árat kell tudni megszabni értük – cseng a fülembe egyik ismerősöm gyakran hangoztatott mondata. Valóban így lenne? Én is az vagyok? Hiszen csábít a gondolat, hogy mindennek ellenére sutba vágjam a büszkeségem, és az önbecsülésem, és kiéljem a vágyaimat. A férjemnek eddig is eladtam magam, hiszen ez a kapcsolat valóban semmitmondó, nyugodtan elválhattam volna tőle, csakhogy akkor vége szakadt volna a fényűzésnek is, amihez viszont eléggé hozzászoktam már az évek alatt. Most mért ne tehetném ugyanezt puszta élvezetből?
Miért ne tehetném?