Liftszerelem

Gondolatban megpróbáltam felmenni a csigalépcsőn, többször is megbotlottam, alig volt hely a lábamnak. Az oszlopok faragása és a vaskorlát díszei a múlt századot idézik, ahogy minden más is a szobában. Nem valószínű, hogy ezen a keskeny lépcsőn grófkisasszonyok közlekedtek, puccos, merev szoknyájuk el sem fért volna. Talán csak a cselédek mászkáltak rajta és hozták-vitték a galérián sorakozó könyveket. A teremben viszonylag sötét van, a könyvespolcok, az ajtók, a fal borítása mindenütt barna, a falikárpit bordó. Hiába vannak hatalmas ablakok, a fény valahogy mégsem akar bejönni. Az ajtók faragásai olyanok, mintha aranyozott futónövények kúsztak volna föl rájuk. Hatalmas üvegcsillár lóg be mélyen a szoba közepére, gyertya alakú izzók helyettesítik a régen használt faggyúgyertyákat. A székek, az asztalok, az olvasólámpa zöldes fénye még jobban kihangsúlyozzák a terem komor hangulatát. Ami nem illik a képbe, azok a könyvek. Már nem maga a könyv a baj, hiszen egy könyvtárban vagyunk, hanem tarkaságuk. A régi bőrkötéses könyvek helyét átveszi a papírborítású sárga, kék, zöld kavalkád.

Este háromnegyed nyolc van, a hangosbemondón egy recsegő hangú hölgy figyelmeztet, lassan abba kéne hagyni a művelődést. Néhányan engedelmeskednek a hangnak és már pakolnak is. Végre abba lehet hagyni a tanulást – gondolhatják sokan, miután egész délutánjukat itt töltötték. Nem kell sok idő és már csak ketten maradunk a teremben: a szőke hajú lány és én. Haja dús, szinte érezni az illatát, középen van elválasztva. Ahogy elfordítja fejét, haja pont vállát súrolja. Arca kerekded, szeme kék, hosszú szempilláival gyorsan csapkod. Fülei szépen simulnak fejéhez, a kettő közé tűri be haját, ami rendszeres időközönként kibomlik, majd mindig ugyan azzal a mozdulattal vissza is kerül nyomban. Kerek mellein piros kis topot visel, egész karja csupaszon marad, fehér bőre csak úgy világít. Köldöke bizonyára kilátszik, bár nem látom az asztal miatt. Illene hozzá, ha viselne testékszert, mondjuk egy karikát a köldökében. Fészkelődöm, hogy megnézzem, de hiába nyújtogatom a nyakam, nem látom. Ennyit látok belőle és nem többet.

Elmélyülten olvas egy könyvet, hosszú, arányos kezeit összefonja, mintha bekeretezné alulról két alma mellét. Olvas, legalább is úgy csinál, de látom, szemei nem cikáznak oda-vissza a sorok között. Lassan nyolc óra. Menni kell és itt kell hagyni ezt a szépséget – gondolom kissé szomorúan. Elkezdek fészkelődni, jelezvén, hogy én már indulni készülök. Elkezdem tologatni az asztalon a jegyzeteimet, de mind hiába, ő csak nyugodtan ül. Ekkor veszem észre, hogy a top milyen átlátszó, két helyes kis kör rajzolódik ki mögüle. Érzem, hogy a vér az arcomba szökik kissé, még jobban elkezdek fészkelődni és erre már ő is kissé arrébb csúsztatja fenekét az ülésen. Elképzelem a két formás ülepet, ahogy két ugyan olyan mélyedést hagy a szék szivacsán. Tekintetem a melleire téved ismét, a körök megelevenednek, gyönyörű halmokká válnak. Érzem, ahogy tenyerem hozzájuk ér, ahogy érintésem nyomán besüppednek, ahogy kitérnek gyengéd nyomásom útjából. Elképzelem, ahogy a mellbimbók megkeményednek ujjaim között. Nálam is hasonlók történnek. Hiába próbálok nem gondolni rá, az arcom erdőtűzként lángol; kinézek az ablakon, mintha mi sem történt volna.

Szemem sarkából látom, ahogy kezei kioldják a zárat teste körül és az asztalon nyugodnak már. Kezdem úgy érezni, hogy beszédbe kéne vele elegyedni, ugyanakkor nem szeretném, hogy a szavak megtörjék a varázst. Fogom a füzetet és letépek belőle egy lapot. Szépen lassan tépem, mindketten figyelmesen hallgatjuk a papír sercegését, ahogy elválik az egyik fele a másiktól. Ennyit írok a lapra: Menni kéne! És átcsúsztatom az ő térfelére. Elolvassa, fölnéz. Néhány percig csodálkozva méregetjük egymást. Közben arra gondolok, neki még nincsenek testékszerei, ahhoz túl ártatlan. Ösztönösen, egymást követve állunk föl, pakoljuk össze könyveinket és jegyzeteinket és indulunk el a kijárat felé. Egymást követik a termek, a komor színeket felváltja a fehér, hangulatunk is megváltozik. Most már nem csak csendben méregetjük egymást, és némán küszködünk az érzéseinkkel, hanem beszélünk. Beszélünk, de nem is tudjuk, hogy miről. Nem a tartalom a fontos, hanem a kommunikáció. Játszunk, játszunk egymással, játszunk a szavakkal. De ez nem csak a szavak játéka, a kezeké, a gesztusoké, az arcé, a szemé.

A lift felé tartunk. Éppen most nyílik az ajtaja és száll ki belőle egy idős asszony. A lift üres. Ahogy szállunk be, kezem egy pillanatra hozzáér az övéhez. Mintha villám csapna belém. A következő pillanatban már egymás kezét fogjuk. Megnyomom a földszintet, az ajtó erre becsukódik. A szívem kalapál, már nem gondolkodom…4-3-2, ekkor megnyomom a stop gombot. Kicsit durván a lift falához lököm, de ő nem ellenkezik. Kezemmel hajába túrok, megszagolom, érzem rajta a sampon illatát. Jobb lába két lábam között, egymásnak simulunk, érzem melleit mellkasomon, mely sűrűn emelkedik és süllyed…közelebb és távolabb. Arcomat arcához dörzsölöm, nyakát csókolgatom. Finom nyakán megint más illatot érzek. Valami erős és édes parfümöt használ, a vágyakozás még jobban felerősödik. Ez az illat körüllengi a levegőt a lány körül. - Hogy hívnak? - kérdezem. - Évának. Te? - Gábor. Egy pillanatra meglátom fenekét a lift falában elhelyezett tükörben, majd mindkét kezemmel belémarkolok, közben még jobban hozzá simulok. Ő is érzi, ahogy felágaskodik bennem a vágy. Felszisszenek, ahogy ujjaival elkezdi babrálni. - Még ne! - mondom. Érzem, amit kezével hátamat simogatja körkörös mozdulatokkal, összeborzolja rövid hajam.

Hirtelen a szemébe nézek. Mindketten szaporán kapkodjuk a levegőt, pillantásunk bejárja a másik arcának minden részét, magunkba isszuk a másik minden vonását. Ekkor közelebb hajolok és megcsókolom. Kezem felfedező útra indul testén. Erősen megmarkolom ismét fenekét, csípőm az övéhez szorítom, férfiasságom pont a pinájához feszül. Simogatom popsiját, kerekségét követi tenyerem, majd mutatóujjamat végighúzom a két csodás félgömb között. Érzem, ahogy erre megremeg kissé. Csókolgatni kezdem nyakát, illata ismét megcsapja orromat. Csókjaim egyre lejjebb érik fehér bőrét. Csókokat osztogatok végig kulcscsontján, majd a két melle között. Szemébe nézek, jobb kezemmel pedig jobb mellét kezdem simogatni. Először egész tenyeremet helyezem rá nagyon finoman, majd ujjaim hegyével körkörös mozdulatokkal érintem bimbóját. Ismét egyszerre érezzük ugyan azt a vágyat, ahogy mellbimbója a farkammal egy időben merevedik meg. Kezem most bebújik pulcsija alá. Nincs rajta melltartó. Eszembe jut, hátha bugyit sem hord. Ismét melleit simogatom, de most már a csupasz bőrét. Egy gyors mozdulattal lerántom róla a pulóvert és kicsit hátrébb lépek, hogy láthassam arányos melleit.

Ő közelebb lép és elkezdi lefejteni rólam a ruhát. Kissé ügyetlenül gombolja ki az inget, majd húzza le a pólót. Egy pillanatra megállunk mindketten és egymást csodáljuk. Eljutottunk arra a pontra, ahonnan ha tovább folytatjuk, már nincs visszaút. Tekintete ágyékomra siklik és már tudom, hogy nincs megállás. Közelebb lépek és kicsatolom az övét, mely karcsú derekát még jobban kiemelte. Ahogy lehúzom csípőjéről, úgy guggolok le én is. Megpuszilom punciját, melyet most már csak egy vékony kis bugyi véd meg tőlem. Miközben csókolom, két kezem derekát, fenekét, melleit simogatja. Nem bírok magammal és egy gyors rántással lehúzom róla a fehér tangabugyit. Kezem combjának belső felszínére siklik, csak annyira csúszik föl, hogy éppen csak ne érintse szeméremajkait. Vastag combjára ezer csókot nyomok, zselével felállított sünis hajam közben pináját dörzsöli. Majd egy mozdulattal, mintha fagyit nyalnék, egy nagy csókot nyomok ajkaira. Csiklója már megduzzadt, nedves körülötte a vágás. Elkezdem nyalni a klitoriszt, de nem telik bele néhány másodperc és visszafojtott nyögést hallat Éva.

Lehajol ő is és kicsatolja övem, lehúzza sliccem, majd kibújik nadrágjából és a bugyiból. Már csak a zokni marad rajta. Mindketten felállunk. Ő lehúzza rólam ruháimat, én kilépek belőlük. Mindez néhány másodpercig tart csupán. Széttárja lábait, szorosan nekifeszül a lift falának, megmarkolja farkam és saját magába vezeti. Én két tenyerem közé fogom arcát és csókolom, miközben ütemesen kezdek mozogni. Egyre erősebben lökdösöm, ölünk kissé durván ütődik össze. Mindketten egyre hangosabban zilálunk. Néhány másodperc és halk sikolyok hagyják el Éva száját, én mély morgásszerű hangokat hallatok. Teste többször is hangosan nekiütődik a lift üvegfalának.

Nézem magunkat a tükörben, ahogy néhány csókot nyomok nyakára és vállára. Gyönyörű teste van. Kezdek visszatérni a valóságba. Csodálatos lenne itt állni ölelkezve órákig, de rá kell jönnöm, hogy erre a könyvtári lift nem alkalmas. Ebben a pillanatban megindul a szerkezet nagy döccenéssel. Hirtelen megáll. Az ajtó kinyílik és mi ott állunk egymás meztelen ölelő karjaiban...